Család

Régi nemesi családból származott. Sz: Pálffy Ferenc nagyváradi és gyulai sótisztviselő, Nyéky Julianna (†1869), István főherceg uradalmi igazgatójának leánya. F: 1856-tól Neweklowsky Fanni (†1886).

Iskola

Középiskoláit Debrecenben, Nagybányán és Aradon végezte, Szatmáron, Hám János szatmári püspök szemináriumában papnövendék, de még felszentelése előtt kilépett a rendből (1837–1840). A nagyváradi jogakadémián jogot hallgatott (1840–1842), Pesten jurátus (1842–1843), ügyvédi vizsgát tett (1843). Az MTA tagja (l.: 1884. jún. 5.).

Életút

Ügyvédi oklevelének megszerzése után csak irodalommal foglalkozott. Az Életképek (1844–1847), a Pesti Hírlap munkatársa (1847–1848), a forradalom és szabadságharc idején a radikális szemléletű Márczius Tizenötödike szerkesztője (1848. márc. 19.– 1849. júl. 6.; a kormányt támadó radikalizmusa miatt a lapot még a szabadságharc idején betiltották!). Rövid időre fogságba vetették, de még a világosi fegyverletétel (1849. aug. 13.) előtt kiszabadult. A szabadságharc bukása után az országban több helyen bujdosott, végül is nagybátyjánál, Nyéki Alajosnál rejtőzött (Szitnye faluban, 1849–1853). Mikor Pestre ment elfogták (1853. febr. 2.), hadi törvényszék elé állították; a csehországi Budweisbe (= Ceské Budéjovice) internálták (1853–1856). Hazatérése után Esztergomban telepedett le (1856–1861), majd visszatért Pestre, ahol ismét szerkesztőként tevékenykedett. A Magyar Sajtó munkatársa (1861–1867), a Hon c. lap külföld rovatának szerkesztője (1861–1867), az Esti Lap szerkesztője (1867– 1870). A korszerű magyar újságírói stílus egyik megteremtője, jóllehet pályafutását regényíróként kezdte. A francia romantika hatására írt első regényei, kisebb elbeszélései (Magyar millionaire, 1846; A fekete könyv, 1847) sikertelensége miatt egy időre felhagyott a szépirodalommal, elsősorban tárcákat és humoreszkeket írt. A Pesti Hírlapnál megjelent „újdonságai” váratlan népszerűséget hoztak számára, a forradalom idején kiadott, címében is a pesti események dátumát viselő lapja, a Márczius Tizenötödike pedig országosan ismertté tette a nevét. A szokottnál kisebb, negyedrét formátumú, és mindössze egyetlen összehajtott ívből, azaz négy lapból álló hírlap újdonságával, merész hangvételével és radikális stílusával alapvetően új újságírói és olvasói stílust honosított meg a magyar sajtótörténetben. A lapot kora délután kezdték el nyomni, de a legfrissebb hírek még folyamatosan bekerültek a már kész szedésbe. A lapot elsősorban a nagyvárosok és a főváros lakosai olvasták, előfizetői ugyan csak alig haladta meg a hétszázat, ennél azonban lényegesen több olvasóhoz jutott el, mert ez volt az első lap Magyarországon, amit rikkancsok terjesztettek! A Márcziusban – ez volt a lap „beceneve” – rengeteg közvetlen agitatív írás, maró gúnnyal megírt politikai publicisztika és szatíra kapott helyet (az újság mottója, a cím alatt ez volt: „Nem kell táblabíró politika.”) A lap végül is a márciusi ifjak forradalmi hírlapja volt, amely Petőfi Sándor és a Tízek Társasága szűkebb baráti köreinek nézeteit képviselte, a szerkesztést Pálffi épp Petőfi kérésére vállalta el. Az 1850-es években visszatért a szépirodalomhoz romantikus regényeket és zsánerképeket írt. Legismertebb, legjobban sikerült regényeinek főhősei egy kibontakozó új világ tudósai, mérnökei, esetleg demokratikus érzelmű női alakok (Esztike kisasszony professzora, 1884; Egy mérnök regénye, 1885; Anya és grófné, 1886). Az Egy mérnök regénye (1885) önéletrajzi elemekkel is átszőtt műve, s a regényben szerepel benne Hám János szatmári püspök, a későbbi esztergomi érsek is. Műveit a kritika kedvezően fogadta, Gyulai Pál – akinek ösztönzésére kezdett újra nagyobb lélegzetű írásokba – külön kiemelte elbeszélő stílusát. Utolsó műve (A régi Magyarország utolsó éveiben, 1894) egy részletező korrajz egy elsüllyedésre ítélt világról, amely az önkény, a lomhaság és a korlátoltság paradicsoma volt. Munkája meghatottság és nosztalgia nélküli kegyetlen ítélet egy korszakról, amelyet annak idején még maga is élesen bírált, próbált radikálisan megváltoztatni, ám ez az 1890-es években már elképzelhetetlennek tűnhetett…

Emlékezet

Budapesten hunyt el, a Kerepesi úti (= Fiumei út) Temetőben nyugszik. Sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2004-ben). Regényeinek kézirata a Magyar Nemzeti Múzeum Kézirattárába került (1898-ban). Kőnyomatos arcképe Marastoni József (Ország Tükre, 1863) és Rusz Károly munkája (Vasárnapi Ujság, 1867). Gyulai szülőházának helyét márvány emléktábla jelöli (a portrédombormű Kallós Ede alkotása, 1899). Szülőházát később lebontották, Gyulán, a róla elnevezett Pálffy utcában ma egy másik emléktábla látható (Széri-Varga Géza alkotása, 1998). A Tízek Társasága a Pilvax Kávéházban (Urak utcája; ma: Budapest V. kerület Petőfi Sándor u. 7.) jött létre (Petőfi és Jókai vezetésével, 1846 tavaszán.) Pálffy Albert barátaival – többek között Petőfivel, Sárosi Gyulával, Lauka Gusztávval – a Két pisztoly vendégfogadó asztaltársaságához tartozott (1844-től; Országút, ma Budapest VIII. kerület Múzeum körút–Baross utca–Kálvin tér sarok) A Márczius Tizenötödike nyomdája kezdetben, a Zöldkert utcában (ma: Budapest V. kerület Reáltanoda utca), később szintén az Országúton lévő Kunewalder-házban (ma: Budapest VIII. kerület Múzeum körút 6–8.) működött.

Elismertség

A Kisfaludy Társaság tagja (r.: 1864). A Tízek Társasága (1846), a Petőfi Társaság tagja.

Szerkesztés

Írásai, humoreszkjei, beszélyei és elbeszélései a fentieken kívül még elsősorban az Aradi Vészlapokban (1844), a Nemzeti Ujságban (1844), a Pesti Divatlapban (1844–1847), a Vasárnapi Ujságban, ill. a Politikai Ujdonságokban (1855–1858 és 1865–1866), a Hölgyfutárban (1857), a Szépirodalmi Közlönyben (1857), a Nővilágban (1857), a Budapesti Hírlapban (1859), a Családi Körben (1861), a Fővárosi Lapokban (1864–1887), a Budapesti Szemlében (1884) és az Ország–Világban jelentek meg (1884–1885).