Vörösmarty Mihály otthonai
Vörösmarty Mihály otthonai

2024. március 29. Péntek

Vörösmarty Mihály otthonai


1.

 

 

Vörösmarty Mihály 1800. december 1-jén Pusztanyéken (ma: Kápolnásnyék, Fejér megye) született Vörösmarty Mihály gazdatiszt és Csáthy Anna harmadik gyermekeként, az újszülöttet néhány nap múlva a szomszédos Nadap település katolikus templomában keresztelték meg. A kisfiú gyermekkorát Nyéken töltötte, 1811-től pedig (János öccsével együtt) a ciszterci rend székesfehérvári gimnáziumában tanult, valószínűleg 1816-ban járt először a fővárosban: az akkor már súlyos beteg édesapa beíratta fiát a pesti piarista gimnáziumba (itt fejezte be középiskolai tanulmányait 1817-ben, ugyanebben az évben halt meg id. Vörösmarty Mihály is). Apja halála után Perczel Sándor családjához szegődött: a három Perczel fiú (a későbbi honvéd tábornok Perczel Mór, valamint Perczel Miklós és Perczel Béla) nevelője lett: részben a család pesti házában, részben börzsönypusztai (ma: Bonyhád része, Tolna megye) birtokán.

 

Vörösmarty Mihály élete során Pest-Budán összesen tizennyolc házban lakott, első otthona a belvárosi (IV. kerület, ma: V. kerület) Duna utcában volt: barátjával, jogi egyetemi diáktársával, egyik első biográfusával, Sallay Imrével bérelték közösen ezt a „hajlékot”. A költő 1824-ben már a Neumayer-házban lakott (Régiposta utca–Aranykéz utca sarok), itt írta Zalán futása (1825) című honfoglalás kori eposzát, amellyel országos ismeretséget szerzett. Sok évvel később itt, ebben a házban működött az Athenaeum című irodalmi folyóirat szerkesztősége és kiadóhivatala is (Vörösmarty 1837-től 1843-ig szerkesztette a lapot, ám ekkor a poéta már a Jankovich-házban élt).

 

Vörösmarty Mihály 1834-ben költözött a Jankovich-házba (Lipót utca–Kalap utca [ma: Váci utca–Irányi utca] sarok). Itt írta meg a magyarság második nemzeti imáját, a Szózatot (1836-ban, a költemény 1837-ben jelent meg az Aurórában). Az 1837-es év egyúttal a Pesti Magyar Színház (azaz a Nemzeti Színház) megnyitásának éve is: emlékezetes, hogy augusztus 22-én, Vörösmarty Mihály Árpád ébredése című drámájával nyílt meg a nemzeti teátrum, amely akkor a mai Astoria, a Múzeum körút és a Rákóczi út sarkán működött, s az első igazgatója Bajza József volt. Egy évvel később, a nagy pesti árvíz idején, Vörösmarty otthona is súlyosan megrongálódott, ezért a költő átmenetileg előbb Fáy Andrásnál a Tavasz utcában (ma: Budapest VIII. kerület, József utca), majd Deák Ferencnél (!) a Magyar utcában lakott.

 

Bajza József, az első nemzeti teátrum „színidirektora” gyakran meglátogatta poéta barátját az árvíz után felújított Jankovich-házban is. Nemsokára a két jóbarát már egy házban is lakott, a reformkori Pest egyik nevezetes épületében, a Horváth-házban (Hatvani [ma: Kossuth Lajos] utca–Szép utca sarok). A pesti Horváth-ház két telken állt, amelyek részét képezték annak a földterületnek, ahová eredetileg a Magyar Nemzeti Múzeumot tervezték felépíteni. Mivel a múzeum máshol és másképpen valósult meg, a telket Szentgyörgyi Horváth József (a balatonfüredi Horváth-házhoz és ezzel összefüggésben az Anna-bálok hagyományaihoz is kötődő) cs. és kir. kamarás vásárolta meg, hogy ott Pollack Mihállyal, a reformkor neves építészével, klasszicista bérpalotát építtessen.

 

Bajza Józsefen és Vörösmarty Mihályon kívül – hosszabb, rövidebb ideig – itt lakott még Arany János, Kossuth Lajos, Petőfi Sándor, itt bérelt helyiséget 1842-től a Nemzeti Kör (1846-tól Ellenzéki Kör; amelynek elnöke gr. Teleki László, alelnöke pedig Vörösmarty Mihály volt.) A tizenkilenc éves Petőfi Sándor Pesten, a Nemzeti Körben mondta el először, nagyobb közönség előtt verseit, majd a költőtárs, Vörösmarty Mihály javaslatára, a kör tagjai gyűjtötték össze Petőfi első verseskötetének nyomdai költségeit. A Horváth-házban működött ugyanis a Landerer és Heckenast Nyomda és Kiadóvállalat: 1841-től ez a vállalkozás jelentette meg a Pesti Hírlapot, amelynek alapító szerkesztője Kossuth Lajos volt, és itt készült az Életképek, Jókai Mór „irodalmi divatlapja” is. Március idusán, „a nemzet nevében” a márciusi ifjak itt foglalták le a nyomdagépeket, amelyekkel aztán itt készültek el a szabad magyar sajtó első nyomdatermékei: a Tizenkét pont és a Nemzeti Dal, s talán az is ismert, hogy az első felelős magyar kormány is itt tartotta üléseit (az 1848. szeptemberi lemondásáig.)

 

Vörösmarty Mihály – egyes adatok szerint – nyolc évet élt a Horváth-házban (1841-től 1849-ig), itt ismerkedett meg feleségével, csajághi Csajághy Laurával, aki Csajághy Júliának, Bajza József feleségének testvére volt. A költő 1843-ban itt írta legszebb szerelmes verseit – többek között – a Merengőhöz, A szomju, a Laurához és az Ábránd című költeményeket. Vörösmarty 1843. május 9-én vette feleségül a nála huszonöt évvel fiatalabb Laurát. Házasságuk tizenkét évig tartott, öt gyermekük közül három – egy fiú és két leány – élte meg a felnőtt kort: Vörösmarty Béla (később ismert jogász, a Kúria másodelnöke lett), Vörösmarty Ilona (férjhez ment Széll Kálmánhoz, a későbbi miniszterelnökhöz) és a fiatalon elhunyt Vörösmarty Erzsébet.

 

Vörösmarty Mihály nagy lelkesedéssel fogadta a szinte az „otthonában lezajló” forradalmi eseményeket, a pesti győztes forradalmat Szabad sajtó c. versével köszöntötte (1848. március 15-én), majd költemények mellett publicisztikai dolgozatokkal hívta fel magára a figyelmet: Táncsics Mihály mellett talán ő volt az egyetlen, aki szót emelt a zsidók jogegyenlősége mellett. A költőt 1848. június 9-én Bács-Bodrog vármegye almási kerülete képviselőjévé választotta, a Habsburg-ház trónfosztása után, a kegyelmi törvényszék közbírájává nevezték ki: a poéta életében először és utoljára jogtudori hivatásának élt. A költő követte a kormányt Debrecenbe, Szegedre és Aradra is, s jóllehet jelentősebb közszerepet nem vállalt, a világosi fegyverletétel után bujdosni kényszerült. Az „elrejtezést” azonban nem sokáig tűrte, végül a katonai törvényszéken, feljelentette magát: Haynautól kegyelmet kapott.

 

Vörösmarty Mihályt, akárcsak barátját, sógorát, Bajza Józsefet, a nemzet tragédiája, azaz a forradalom bukása, a magyarság reménytelen helyzete, valamint egyéni sorscsapásai, azaz két gyermekének halála és barátai elvesztése tragikusan érintette. Egészségi állapota hirtelen megromlott, orvosai szerint „testi felépítményében” „súlyos fejnyomás” és „vértolulás” alakult ki. A már nagybeteg költő házat és földet vásárolt Szentivánpusztán (a Fejér megyei Baracska község külterületén, 1850–1853), majd meggondolta magát, családjával végleg szülőfalujába, Nyékre költözött (1853–1855). Utolsó éveiben (az élettől elköszönő A vén cigány című gyönyörű költeményét leszámítva) már alig írt verset, szinte kizárólag csak kis kertjével foglalkozott, amelyet bokrokkal, virágokkal ültetett tele. Megtanulta a dohánytermesztést, s szakállasan, botra támaszkodva, a maga készítette és maga sodorta különleges szivarjaival néha végigsétált még a keskeny nyéki utcákon, felkereste elmúlt gyermekkora lassan eltűnő emlékeit.

 

Vörösmarty Mihály azonban mégsem szülőfalujában hunyt el. A költő élete utolsó napjaiban, 1855 őszén, gyógykezelésre, ismét Pestre költözött, s kezdetben, családjával, az Arany Sas szállodában élt (ma: Kossuth Lajos utca–Semmelweis utca sarok, később itt működött az Országos Kaszinó). A költő és felesége 1855. november 17-én költözött a belvárosi Kappel-házba (Váci utca 17.), ahol már másnap „agyszélhűdés“ érte: eszméletét vesztette, amit már soha nem nyert vissza. Különös módon ugyanabban a házban, szinte napra pontosan ugyanakkor és ugyanott halt meg, ahol Kisfaludy Károly huszonöt évvel korábban elhunyt. Kerepesi úti temetése, 1855. november 21-én, az újabb kori magyar történelem egyik nagy eseményévé, az önkényuralom elleni addigi legnagyobb tüntetéssé vált, a kortársak joggal tekinthették az első nemzeti gyászünnepnek.

 

2.

 

Fogytán van a napod,

Fogytán van szerencséd,

Ha volna is, minek?

Nincs ahova tennéd.

Véred megsürűdött,

Agyvelőd kiapadt,

Fáradt vállaidról

Vén gúnyád leszakadt.

Fogytán van erszényed,

Fogytán van a borod,

Szegény magyar költő,

Mire virradsz te még?

Van-e még reménység,

Lesz-e még hajnalod?

Férfi napjaidban

Hányszor álmodoztál,

Büszke reményekkel

Kényedre játszottál!

(Fogytán van a napod, 1855)

 

Vörösmarty Mihály kétszer halt meg. Költői lénye látszólag Világos után elpusztult, fizikai valója hat évvel utána halt lelkének. Vörösmarty hagyatékában Gyulai Pál találta meg a Fogytán van a napod című töredéket, a költő utolsó versét. Ha formai szempontból töredék is ez a vers, költői jelentőségében rendkívüli, pontos diagnózisa betegségének; a fizikum belső helyzetének leírásával és a külső világ reménytelenségének érzékeltetésével utolsó műve valóságos lélekrajzzá állt össze.

 

A halott költő otthon, tükörben nézi önmagát, s tudja, hogy halott.

 

Kényedre játszottál!

Büszke reményekkel

Hányszor álmodoztál.

Férfi napjaidban

Lesz-e még hajnalod?

Van-e még reménység,

Mire virradsz te még?

Szegény magyar költő,

Fogytán van a borod.

Fogytán van erszényed,

Vén gúnyád leszakadt.

Fáradt vállaidról

Agyvelőd kiapadt.

Véred megsürűdött,

Nincs ahova tennéd.

Ha volna is, minek?

Fogytán van szerencséd,

Fogytán van a napod.

(Fogytán van a napod, 1855)

 

A halott költő otthon, tükörben nézi önmagát, s tudja, hogy halott.

 

A Névpont – www.nevpont.hu – hagyományaihoz híven, január 22-én, ismét megemlékezett a magyar kultúra napjáról.

 

A Névpont ezúttal azonban nem Kölcsey Ferenccel, hanem Vörösmarty Mihállyal, a Szózat költőjének otthonaival, illetve utolsó verstöredékével foglalkozott.

 

Bretter György, a fiatalon elhunyt erdélyi filozófus, irodalomtörténész véleménye szerint Vörösmarty Mihály utolsó verse akár visszafelé is olvasható…

 

 

Kék virág Vörösmarty Mihály emlékének.

 

 

A Névponton az alábbi linkeken olvashatnak Vörösmarty Mihályról és Kölcsey Ferencről:

http://www.nevpont.hu/view/11478

http://www.nevpont.hu/view/11592

http://www.nevpont.hu/view/11918

 

A kép Barabás Miklós ismert vízfestménye, a kép forrása:

 

http://keptar.oszk.hu/html/kepoldal/index.phtml?id=42826

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Esszé

Megjelent: nevpont.hu 2017

×

Földieknek látszók

Női szentek és boldogok

Legújabb könyvemben tizenkét különös sorsú, közismert, mégis ismeretlen 10–13. századi női szent, boldog és boldog emlékezetű nő életútja szerepel. A szentekről és boldogokról azt hihetnénk, hogy önmegtagadó, imádságos, nem egyszer aszketikus életük kiáltó ellentétben állt világi kortársaik tevékeny mindennapjaival. Valójában valamennyiük élete küzdelmes volt, tele gyarlósággal, hibával, szerencsés és szerencsétlen döntések sorozatával, rendkívüli jellemük azonban a magyarság sorsdöntő pillanataiban felülemelkedett minden addigi kétségen és korláton. Talán egyetlen fejedelmi család sem adott annyi szentet, mint a három évszázadon át uralkodó Árpád-ház, talán egyetlen történelmi korszakban sem élt annyi női szent és szent életű női hitvalló, mint az Árpád-kori Magyar Királyság területén. Az uralkodói dinasztia szentjein kívül könyvem megemlékezik a keresztény hitet a külhonban terjesztő magyarországi uralkodónőkről és fejedelemasszonyokról is.

A Kossuth Kiadó gondozásában megjelent, gazdagon illusztrált album kedvezményes áron, 5942 forintért megrendelhető a vevoszolgalat@kossuth.hu emailen.

Kozák Péter
a Névpont szerkesztője