Puskás
Puskás

2022. május 17. Kedd

Puskás

Legendákkal és legendák nélkül


Purczeld Feri Budapesten született, ám édesapja, az idősebb Purczeld Ferenc, a kisfiú megszületése után nemsokára Kispestre költözött, ami akkor még csak egy kis, Budapesthez tartozó falu volt, nagyon szerény és nagyon szegény házakkal. Feri barátaival napkeltétől napnyugtáig rúgta a labdát, pontosabban egy kicsi, gömbölyű alakú rongydarabot. A „labdához hasonló tárgy mozgatásában” a kisfiú egyre tehetségesebbnek bizonyult, nem árulunk el nagy titkot, hogy a süvölvény elsősorban gólokat rúgni szeretett. Egy napon a tízéves Feri titokzatos arcot vágott, majd nagy bejelentést tett kis pajtásainak: „Mától kezdve Puskás Ferencnek hívnak!”. Az egyik, műveltebb cimborája rögtön visszavágott: „Hiába hívnak Puskásnak. Neked sohasem lesz telefonod!”.

 

 

Purczeld Feri azonban nem Puskás Ferenc néven lett labdarúgó. Az „újnevű” fiú legjobb barátja a szomszédban lakó Bozsik József volt. A Cucu becenévre hallgató másik kisfiú legalább olyan ügyesnek tűnt, mint Feri, ám sajnálatos módon, Puskás-Purczeldnél másfél évvel idősebb volt. Cucu tehát elérte a tizenkét éves korhatárt, leigazolhatta a Kispest kölyökcsapata, Puskás-Purczeldnek még egy kicsit várnia kellett volna. Nem várt… Puskás addig könyörgött az igazolást intéző klubvezetőnek, míg kapott egy harmadik nevet. Nemsokára új tehetség bukkant fel a helyi kölyökcsapatban: „Kovács Miklós”. A háromnevű tehetség, mintha háromszorosan igyekezett volna meghálálni a bizalmat, átlagban hármasával rúgta a gólokat. Iskola után (nemritkán helyett) pedig a többiekkel együtt nézte a Kispest nagycsapatának edzéseit, pucolta a felnőttek cipőjét, gereblyézte a földes futballpályát – mindezeket csak azért, hogy délutánonként igazi futball-labdával játszhasson.

 

 

Puskás Ferenc, ezúttal ezen a néven és tényleg tizenhat évesen felkerült a Kispest proficsapatához, jóbarátja, Bozsik József mellé. Bozsik 1943 tavaszán, Puskás 1943. december 5-én, a Nagyvárad ellen mutatkozott be a nem sokkal később hadibajnokságnak hívott NB I-ben, első gólját rögtön a második mérkőzésén megszerezte (1943. december 8-án, a Diósgyőr ellen, a mérkőzést azonban a Kispest 3:2-re elvesztette). Az ifjonc debütálása nem sikerült rosszul: első idényében 18 mérkőzésen lépett pályára és 7 gólt szerzett. 1945. augusztus 20-án, a világháborút követő második válogatott mérkőzésen Gallowich Tibor kapitány négy újoncot is kipróbált: Kirádi Ervint, Szabó Imrét, Vincze II Gyulát és Puskás Ferencet. Az első Puskás-gólra mindössze 12 percet kellett várni: Lakat Károly labdáját Szusza Ferenc kapta, aki Zsengellér Gyulához továbbított. Zsengellér kicselezte Sestát, egészen az alapvonalig futott, majd hátragurította a labdát Puskáshoz. A gólt Puskás, Zsengellér „Ábel” átadásából szerezte, amikor Zsengellér azt mondta Puskásnak: Öcsi, lődd be! Az újonc közelről, kapásból a hálóba talált: 1:0 Magyarország javára. (A végeredmény 5:2 lett.) A negyedik névadással egy karrier végleg elindult.

 

 

Bármily különös, de Magyarország, 1945 után, balkáni országgá vált. Valójában csak arról van szó, hogy a II. világháború után, kevés volt a világverseny, s ami megrendezésre került, arról több esetben a formálódó, népi demokratikusnak mondott országok távolmaradtak. A Szovjetunió sztálinista sportpolitikája kezdetben mereven elzárkózott a nyugati országokkal való sporttalálkozóktól, a keleti nagyhatalom még az 1948-as londoni olimpiáról is hiányzott. A világ- és az Európa-bajnokságok helyett megnőtt az új, regionális sportversenyek jelentősége. Különösen a főiskolai világbajnokságokat és a Balkán Játékokat, illetve a Balkán-kupát (labdajátékok) hangsúlyozták, mindkét versenytípusba igyekezték integrálni az új szocialista államokat. A Balkán-kupa egyik emlékezetes mérkőzését 1948. június 6-án, a Megyeri úton vívta Magyarország és Románia válogatottja. Manapság hihetetlen eredmény született: a hazai csapat 9:0-ra lelépte ellenfelét (amely tulajdonképpen egy magyar B-válogatott volt, hisz a kezdő tizenegyből csak három játékos volt román). Puskás két gólt szerzett, a bukaresti 5:1-es visszavágón pedig először ért el a válogatottban mesterhármast (1948. október 24-én). Két évvel később, szintén a Megyeri úton, szintén egy balkáni állam, Albánia ellen a magyar válogatott 12:0-ra (!) győzött (1950. szeptember 24-én). Puskás szerezte az első, a harmadik, a tizenegyedik és a tizenkettedik találatot.

 

 

Bármily különös, a helsinki olimpia évére, 1952-re, nagy változásokon ment át a Szovjetunió sportpolitikája. A szocialista elzárkózás doktrínáját „a szocializmus fölényének bizonyítása” elve váltotta fel. A szovjet sportolóknak az volt a feladatuk, hogy a lehető legtöbb – ha lehet valamennyi – olimpiai sportágban elinduljanak a különböző nemzetközi versenyeken, ahol az lett a céljuk, hogy legyőzzék kapitalista – főleg nyugat-európai és észak-amerikai – vetélytársaikat. A hidegháborút kiegészítendő, az olimpia mint „vértelen világháború” jelent meg a különböző véleményformáló pártlapok és folyóiratok elemzéseiben. Kevesen tudják, hogy a Szovjetunió 1952-ben, Helsinkiben játszotta első hivatalos válogatott labdarúgó-mérkőzéseit. A játékok külön politikai pikantériája volt, hogy a renitens balkáni állam, Jugoszlávia, a labdarúgóvilágban újonc szovjet válogatottal mérkőzött. Jugoszlávia legyőzte a szocializmus vezető erejét reprezentáló Szovjetuniót! Az olimpiai torna nagy esélyese, a magyar válogatott – elsősorban a már csapatkapitány Puskás remek teljesítménye révén – szépen menetelt előre: a selejtezőben a már többször „agyonvert” román válogatottat győzte le ismét – ezúttal csak 2:1-re – a nyolcaddöntőre az amatőr Olaszország érkezett és távozott 3:0-lal. A negyeddöntőben (Törökország 7:1) és az elődöntőben (Svédország 6:0) voltak a leggyengébb ellenfelek. A döntőben a „szovjetverő” Jugoszlávia lett a vetélytárs. Soha nehezebb ellenfelet! Az első félidőben Puskás kihagyott egy tizenegyest, a 49. percben Czibor lőtt egy lesgólt. Eltelt a mérkőzés kétharmada és az eredmény még mindig 0:0! Végül, a 71. percben, Puskás megszerezte a vezetést, majd két perccel a vége előtt, Czibor állította be a végeredményt: 2:0. Olimpiai bajnok – a játékok történetében először – Magyarország.

 

 

Mi újat lehet mondani „az évszázad mérkőzéséről” (1953. november 25. London, Wembley)? Talán csak annyit, hogy az olimpiai labdarúgótorna lényegesen jelentősebb futballeseménynek számított 1952-ben, mint manapság. A formálódó magyar válogatottat, az olimpiai bajnokság után kezdte el Aranycsapatnak hívni a hazai, utóbb a nemzetközi labdarúgószakma. Az 1950-es labdarúgó-világbajnokság pedig nemcsak a rendező Brazíliának volt kudarc. A vb-ken debütáló, addigi önként vállalt elszigeteltségében futballnagyhatalmi mítoszát építgető Anglia saját csapatát, a torna elsőszámú esélyesének tekintette. A szigetországi válogatott azonban nemhogy világbajnok nem lett, a négyes döntőbe sem került, mindenekelőtt azért, mert nemcsak Spanyolországtól, de a sehol sem jegyzett észak-amerikai – igen az USA-ról van szó! – amatőröktől is kikapott. Az 1950-es vb-n más, fentebb kifejtett „népi demokratikus” okokból Magyarország sem indulhatott el. Anglia számára eljött az idő, hogy még az aktuális vb előtt, egy „alternatív vb-döntőn” a sajtó által remekül kitalált „az évszázad mérkőzése” marketingfogással visszaszerezze megtépázott futballhírnevét. A mérkőzés időpontjában Sir Stanley Rous, az Angol Labdarúgó Szövetség nagy befolyású titkára (a FIFA későbbi elnöke) és Sebes Gusztáv magyar szövetségi kapitány, 1952 decemberében, a svájci Montanában tartott nemzetközi labdarúgó-értekezleten állapodtak meg. A rendkívül alapos – egykor szintén válogatott labdarúgó – Sebes, az Anglia–Európa válogatott barátságos mérkőzésre (1953. október 21.; 4:4) Londonba utazott, maga is futballcipőt húzott: kipróbálta a gyepet, a helyi labdákat, tesztelte a várható körülményeket. Sebes kérésére, a gentleman házigazda Rous három angol labdát is ajándékozott a magyaroknak.

 

 

Puskás Ferenc 1953. október 11-én, Ausztria ellen szerepelt 50. alkalommal a válogatottban; Bécsben Magyarország 3:2-re győzött, Puskás nem lőtt gólt. Amúgy ezen a napon hat (!) magyar–osztrák mérkőzést rendeztek (az A–E-válogatottak nyertek, az ifik kikaptak…). Sebes Gusztáv megtiltotta, hogy magyar játékosok szerepeljenek az Európa-válogatottban, ő azonban Londonba utazott, és három bennszülött labdával érkezett vissza. Puskás Ferenc következő válogatottbeli szereplése, a Svédország elleni 2:2 volt (1953. november 15-én); ez lett „az évszázad mérkőzésének főpróbája” és ez volt a magyar válogatott első szereplése az új Népstadionban (amely ma Puskás Ferenc nevét őrzi). A főpróba nem sikerült, Puskás kihagyott egy tizenegyest, a félidőben kérte, hogy cseréljék ki a számukra szokatlan angol labdákat. Sebes hajthatatlan volt, míg Rous a mérkőzés után megnyugodott: a magyar válogatott legyőzése nem jelenthet különösebb gondot a házigazdáknak. Aztán, greenwichi idő szerint 14 óra 17 perckor, Hidegkuti Kocsishoz gurította a labdát, elkezdődött „az évszázad mérkőzése”. Még egy perc sem telt el, s máris vezettek a vendégek. Puskás az angolok ellen két gólt lőtt egymás után – a 25. és a 29. percben. A másodikat egy olyan szabadrúgás után, amikor az angolok nem állítottak sorfalat! Igen találó kortárs vélemények szerint az „alternatív vb-döntőn” Anglia az 1950-es vb után másodszor is elvesztette azt a világbajnoki győzelmét, amit addig még sohasem nyert meg. Ezúttal azonban a mítoszt is szétverték a száguldó vörös szellemek (azaz a magyar futballisták, Geoffrey Green, a Times szakírója jellemezte így, nem minden él nélkül a magyarokat, meggypiros mezük után).

 

 

Mi újat lehet mondani az 1954-es labdarúgó-világbajnokságról? Talán csak annyit, hogy a vb nem a magyar válogatott, hanem az addig nagy stratégának tartott Sebes Gusztáv taktikai kudarca volt. Természetesen Magyarország volt az abszolút esélyese a svájci vb-nek. Nem nagyon találhattunk olyan embert, aki ne vette volna biztosra a világ legjobb csapatának győzelmét, főleg, hogy a vb főpróbájának és „az évszázad mérkőzése” visszavágójának szánt angolok elleni rangadón (?) Magyarország 7:1-re tönkreverte a labdarúgás mestereit (?). A vb csoportmérkőzésein folytatódott a gólszüret: 9:0 Dél-Korea és 8:3 az NSZK ellen. A 8:3 a magyar labdarúgás egyik nagy eredménye, már csak azért is, mert Puskás a 60. percben megsérült, de a csonka csapat nélküle is brillírozott (cserélni akkor még nem lehetett!). Szakértők azonban felfigyeltek arra, hogy a nyugat-németek összeállítása a nyitómérkőzéshez képest nyolc (!) helyen megváltozott. Herberger ezzel a vezéráldozattal a negyeddöntő gyengébb ágára került, ahol legyőzte Jugoszláviát, s az elődöntőben bebizonyította, hogy „magyarszintű” teljesítményre is képes (6:1 Ausztria ellen!). A jóval nehezebb ágon Magyarország – Puskás nélkül – két 4:2-es győzelmet ért el. Előbb Brazíliát, majd – hosszabbítás után – Uruguay válogatottját verte meg.

 

 

Mi újat lehet mondani a vb-döntőről (1954. július 4. Bern)? Talán még annyit sem, hogy a vb-döntő nem a magyar válogatott, hanem az addig nagy stratégának tartott Sebes Gusztáv taktikai kudarca volt. A döntő napja előtt a beteg Puskás kijelentette, hogy vállalja a játékot, sérülése elmúlt. Sebes Gusztáv pedig bejelentette, hogy Budai II László „formahanyatlása“ és Tóth József sérülése miatt a balszélső Czibor Zoltán játszik a jobb szélen, Tóth Mihály lesz a balszélső, a belső hármas pedig Kocsis Sándor, Hidegkuti Nándor és Puskás Ferenc összetételben lép pályára. Puskás szerepeltetésében a kortársak is egyetértettek, a balszélső posztot máig vitatják… Az első gólt azonban Puskás szerezte, a másodikat pedig Czibor (a harmadikat Morlock, a negyediket és az ötödiket pedig Rahn; Puskás érvényesnek tűnő találatát pedig nem adta meg az angol játékvezető!).

 

 

A magyar válogatott profiljába nem fért bele egy vereség, a vb-n minden mérkőzést meg kellett nyerni. „Az évszázad mérkőzése” előtt Sebes Gusztáv a gyengébb játék ellenére is ragaszkodott az elveihez (azaz az angol labdákhoz). A vb-t sajátos rendszerben bonyolították le. A csoportmérkőzéseken nem játszottak teljes körmérkőzést. Miután Magyarország 9:0-ra legyőzte Dél-Koreát és az NSZK 4:1-re Törökországot, a két győztes a legjobb nyolc közé jutásért mérkőzött (1954. június 20-án, ez volt a 8:3). Miután Törökország 7:0-ra verte Dél-Koreát, az ázsiai csapat kiesett, a mai szóval rájátszásnak nevezett találkozón az NSZK, ezúttal már legjobb összeállításában ismét megverte Törökországot (1954. június 23-án 7:2-re!).

 

 

A magyar válogatott profiljába nem fért bele egy vereség, a vb-n minden mérkőzést meg kellett nyerni. Magyarország így Uruguayjal, Brazíliával és Angliával került egy ágra; a másik ágra az NSZK, Ausztria, Svájc és Jugoszlávia került. Sebes Gusztáv talán még örült is a két „ismeretlen” dél-amerikai ellenfélnek, hisz az összes, még versenyben maradt európai csapatot, az elmúlt években a válogatott már sorra megverte… Nyolc napon belül Magyarország tkp. három vb-döntőt játszott: az elsőt megnyerte Brazília ellen, a másodikat megnyerte Uruguay ellen, az igazit, a harmadikat, azonban elvesztette az NSZK ellen. Herberger azzal nyert, hogy 8:3-ra vesztett…

 

 

A magyar válogatott ezzel különös – máig elérhetetlen – rekordot állított fel 1954-ben. A magyar válogatott az egyetlen a világbajnokságok történetében, amely legyőzte a négy évvel korábbi világbajnokot (1950: Uruguay, elődöntő), a négy évvel későbbi világbajnokot (1958: Brazília, negyeddöntő) és az éppen aktuálissá váló világbajnokot (1954: csoportmérkőzés).

 

 

A Névpont – www.nevpont.hu – az elvesztett vb-döntő legendái helyett ezúttal a vb-programot is elemző legújabb írásával a tíz éve (2006. november 17-én) elhunyt Puskás Ferencre és „az évszázad mérkőzésére” (1953. november 25-ére) emlékezett.

 

 

Kék virág a legismertebb 20. századi magyar, Puskás Ferenc és a világ legjobb futballválogatottja, az Aranycsapat valamennyi játékosa és edzői emlékének.

 

 

Az alábbi linkeken olvashatnak Puskás Ferencről:

 

http://www.nevpont.hu/view/11780

http://www.nevpont.hu/view/11781

 

A kép forrása:

 

http://gyujtemeny.sportmuzeum.hu/files/images/2310.jpg

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Esszé

Megjelent: nevpont.hu 2016

×

Földieknek látszók

Női szentek és boldogok

Legújabb könyvemben tizenkét különös sorsú, közismert, mégis ismeretlen 10–13. századi női szent, boldog és boldog emlékezetű nő életútja szerepel. A szentekről és boldogokról azt hihetnénk, hogy önmegtagadó, imádságos, nem egyszer aszketikus életük kiáltó ellentétben állt világi kortársaik tevékeny mindennapjaival. Valójában valamennyiük élete küzdelmes volt, tele gyarlósággal, hibával, szerencsés és szerencsétlen döntések sorozatával, rendkívüli jellemük azonban a magyarság sorsdöntő pillanataiban felülemelkedett minden addigi kétségen és korláton. Talán egyetlen fejedelmi család sem adott annyi szentet, mint a három évszázadon át uralkodó Árpád-ház, talán egyetlen történelmi korszakban sem élt annyi női szent és szent életű női hitvalló, mint az Árpád-kori Magyar Királyság területén. Az uralkodói dinasztia szentjein kívül könyvem megemlékezik a keresztény hitet a külhonban terjesztő magyarországi uralkodónőkről és fejedelemasszonyokról is.

A Kossuth Kiadó gondozásában megjelent, gazdagon illusztrált album kedvezményes áron, 5942 forintért megrendelhető a vevoszolgalat@kossuth.hu emailen.

Kozák Péter
a Névpont szerkesztője