(1890. július 7. Sopron – 1970. február 4. Budapest): állatorvos, egyetemi tanár, akadémikus.

Tanulmányai befejezése után mestere, Hutÿra Ferenc javaslatára, 1912-ben került az Állatorvosi Főiskola Járványtani Intézetébe, s több mint ötven éven át itt dolgozott. 1918-ban magántanárrá habilitálták, 1923-ban nyilvános rendkívüli, 1927-ben nyilvános rendes tanári kinevezést nyert, és Hutÿra Ferenc nyugdíjazása után az intézet vezetésével is megbízták. 1928-ban megszervezte az Országos Állategészségügyi Intézetet is.

Az állatorvosi mikrobiológia és immunológia valamennyi ágában nemzetközileg is kiemelkedő kutatásokat végzett. Különösen jelentősek a lépfene, illetve a hozzá hasonló szaprofiták tisztázására, a száj- és körömfájás vírusának változékonyságára valamint a különféle állatfajok vérsavójának komplementum-hatására vonatkozó megállapításai. Alapvetően új eredményeket ért el a sertésparatífusz, a sertéshimlő, a fertőző gyomor- és bélgyulladás, a lovak vírusos elvetélésének kóroktana terén. Jelentős irányító szerepet vállalt több magyarországi állatbetegség (tenyészbénaság, veszettség, sertéspestis stb.) leküzdésében. A juhhimlő ellen kidolgozott oltóanyaga (1948) lehetővé tette az ovinatio megszüntetését és e betegség teljes hazai felszámolását. Hutÿra Ferenc és Marek József professzorok Spezielle Pathologie und Therapie der Haustiere című, világszerte ismert és használt kézikönyvének újabb, átdolgozott kiadásait, Mócsy Jánossal közösen, Manninger Rezső írta. Így jelent meg 1938–1959-ben e mű 7–11. kiadása. A további nyolc nyelvre lefordított mű a magyar állatorvos-tudomány (és a hazai tudománytörténet) egyik jelentős alkotása: a világ állatorvosainak közel kétharmada évtizedeken át ebből a könyvből tanulta meg a fertőző betegségek kórtanát.