Lemouton Emília, az első műfordítónő
Lemouton Emília, az első műfordítónő

2024. március 29. Péntek

Lemouton Emília, az első műfordítónő

Shakespeare emléknapján


„Egy fiatal leány, honleányi buzgalmában, egyedül vállalkozott arra a feladatra, hogy megóvja a hazát azon szemrehányástól, miszerint a magyar az egyedüli a nemzetek közül, a mely a teremtő lángészt – Shakespeare Vilmost – csaknem egészen nélkülözé”

(Honderű, 1845)

 

 

Lemouton Emília még nem volt öt éves, amikor már francia nyelvű ifjúsági műveket olvasott. Édesapja, Lemouton János, a lipcsei csata után telepedett le Pesten, s kezdetben, mint István főherceg nádor francia nyelvtanítója tevékenykedett. Később a pesti tudományegyetemen angol nyelvi lektorként és rendkívüli tanárként működött, így hát nem csoda, hogy a rendkívül tehetséges kisleánya néhány év múlva a francia, a német és természetesen a magyar nyelv mellett angolul is tökéletesen megtanult. A belvárosi Leopold gassei (ma: Deák Ferenc utca–Váci utca) elegáns polgárház nemsokára kisebb irodalmi szalonná alakult, ahol az elegáns vendégek és a kevéssé elegáns, de divatos uracsok tiszteletteljes hódolatukat fejezték ki a csodagyermek iránt, aki nyelvtehetsége és műveltsége mellett zongorajátékával is mindenkit elkápráztatott. Muzikális tehetségét mi sem bizonyítja jobban, hogy a világhírű fiatal zeneművész, Liszt Ferenc is elismerően nyilatkozott virtuozitásáról, majd maga küldött neki néhány partitúrát – „tolmácsolásra”.

 

Lemouton Emília már elmúlt tizenöt éves, amikor francia és angol nyelvű kortárs szépirodalmat fordított. Első írásai Garay János lapjában, a Regélő Pesti Divatlapban jelentek meg. A szerkesztő a lap céljaként a szépliteratura minden ágának szabatos magyar nyelven történő tárgyalását, széptani (azaz esztétikai), bölcstani (vagyis filozófiai) értekezések mellett eredeti és tolmácsolt beszélyek közlését jelölte meg, nem utolsó sorban arra is törekedett, hogy a főváros irodalmi mozgalmainak minden fontosabb eseményéről beszámoljon. A belvárosi Leopold gassei Rottenbiller-házban (ma: Váci utca 59.) készített, hetente kétszer (szerdán és szombaton), két ívben megjelent divatlap nemsokára 1200–1400 előfizetőt köszönthetett, évekkel később pedig ennél a lapnál volt újdondász Petőfi Sándor is. Műfordítói tehetségét mi sem bizonyítja jobban, hogy első írásai után Petrichevich Horváth Lázár, a konkurens Honderű szerkesztője kereste meg az ifjú hölgyírót, majd maga küldött neki néhány angol elbeszélést – tolmácsolásra.

 

Lemouton Emília még nem volt húsz éves, amikor kisebb irodalmi sikerei után a Honderű történeti elbeszéléseit, tetszetős stílusban fogalmazott beszélyeit, Vörösmarty Mihály és Jósika Miklós műveivel egy sorban említette. A természetesen erősen túlzó elismerés a rendkívül vonzó ifjú hölgy átlagon felüli képességeinek és lenyűgöző egyéniségének szólt. A természetesen erősen túlzó elismerés azonban arra ösztönözte az ambiciózus fiatal írónőt, hogy tényleg valami különös teljesítménnyel álljon elő. Először Szigligeti Ede Rózsa című komédiája sikerének hatására eredeti vígjátékot tervezett, majd a Regélő Pesti Divatlapban váratlanul kitört Shakespeare-bírálatok keltette vita hatására érdeklődése a „teremtő lángész” színművei felé fordult. Műfordítói tehetségét mi sem bizonyítja jobban, hogy elsőként vetette össze az eredeti angol nyelvű szöveget a közkézen forgó magyar fordításokkal, valamint a szintén rendkívül elterjedt német kompilációkkal. Otrokócsi Adorján Boldizsár, Lemouton Emília vőlegénye bíztatta a hatalmas „vállalatra”, Shakespeare valamennyi színpadi művének szöveghű magyar fordítására; nem egy eredeti Shakespeare-művet maga küldött el Emíliának, Leopold utcai otthonába – tolmácsolásra.

 

Lemouton Emília már elmúlt húsz éves, amikor harmincnyolc füzetre tervezett Shakespeare-fordítása első öt füzete megjelent (1845-ben). Az első öt fordítás – A szélvész [Vihar]; A két veronai nemes; A windsori víg nők; Viola [Vízkereszt, vagy amit akartok] és Szeget szeggel – többségében vígjáték volt. Mivel a már meglévő fordítások többsége nem az eredeti angol szöveg alapján készült, a műkedvelő színészek gyakran csak rövid cselekménykivonatok alapján dolgoztak, fordításaival valójában a színművek első teljes prózafordításaira törekedett. Műveiben kevés fordítói tévedés maradt, s ha mégis felbukkant néhány, az csak abból adódott, hogy Lemouton Emília ugyan kiválóan tudott angolul, de a kora újkori angol nyelvet és nyelvtörténetet nem ismerte; valamint sok, többértelmű angol kifejezést nem sikerült visszaadnia. Műfordítói tevékenységét a kortárs kritika, elsősorban a Vas Andor álnéven író Kelmenfy László azonban igen szigorúan, már-már durva hangnemben ítélte meg. Az igazságtalan támadások miatt Lemouton Emília kedvét vesztette, az elkészült fordításait – összesen tizenhármat! – sem jelentette meg, nem küldött több kéziratot a belvárosi Uri utcai (ma: Petőfi Sándor utca) Trattner–Károlyi nyomdába.

 

Lemouton Emília még nem volt huszonöt éves, amikor befejezte irodalmi működését. A forradalom idején rokonaihoz költözött Abára, a szabadságharc bukása után pedig férjhez ment vőlegényéhez, Adorján Boldizsár költőhöz. Műfordítói tevékenységét mi sem bizonyítja jobban, hogy évekkel később maga Arany János is nagyra értékelte azt, ill. a Magyar Tudós Társaság elsősorban Lemouton Emília kudarcot vallott kezdeményezése hatására döntött a teljes Shakespeare-oeuvre korszerű, az angol eredeti szöveget figyelembe vevő – (nem prózai) tolmácsolására. Az első magyar Shakespeare-műfordítónő – aki a világon is az első női Shakespeare-tolmácsok közé tartozott – munkássága azóta szinte teljesen ismeretlen.

 

A Shakespeare-évfordulón, a Névpont – www.nevpont.hu – Hevesi Sándor rendező mellett, Lemouton Emíliára, a világ első Shakespeare-fordítónőjére is emlékezik. Kék virág Hevesi Sándor és Lemouton Emília emlékének.

Lemouton Emíliáról szóló írásokat az alábbi linken olvashatják:

http://www.nevpont.hu/view.php?id=11095

http://www.nevpont.hu/view.php?id=11570  

 

 

A képen, Barabás Miklós egykori rajzán, Lemouton Emília látható, a kép forrása: http://www.npg.hu/images/jcollection/lemouton_emilia.jpg

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Esszé

Megjelent: nevpont.hu 2016

×

Földieknek látszók

Női szentek és boldogok

Legújabb könyvemben tizenkét különös sorsú, közismert, mégis ismeretlen 10–13. századi női szent, boldog és boldog emlékezetű nő életútja szerepel. A szentekről és boldogokról azt hihetnénk, hogy önmegtagadó, imádságos, nem egyszer aszketikus életük kiáltó ellentétben állt világi kortársaik tevékeny mindennapjaival. Valójában valamennyiük élete küzdelmes volt, tele gyarlósággal, hibával, szerencsés és szerencsétlen döntések sorozatával, rendkívüli jellemük azonban a magyarság sorsdöntő pillanataiban felülemelkedett minden addigi kétségen és korláton. Talán egyetlen fejedelmi család sem adott annyi szentet, mint a három évszázadon át uralkodó Árpád-ház, talán egyetlen történelmi korszakban sem élt annyi női szent és szent életű női hitvalló, mint az Árpád-kori Magyar Királyság területén. Az uralkodói dinasztia szentjein kívül könyvem megemlékezik a keresztény hitet a külhonban terjesztő magyarországi uralkodónőkről és fejedelemasszonyokról is.

A Kossuth Kiadó gondozásában megjelent, gazdagon illusztrált album kedvezményes áron, 5942 forintért megrendelhető a vevoszolgalat@kossuth.hu emailen.

Kozák Péter
a Névpont szerkesztője