Latabáriáda
Latabáriáda

2022. május 17. Kedd

Latabáriáda


A legendák szerint, az akkor legkisebb Kálmánka, három éves volt, amikor szülei Pécsett szerepeltek, a híres Huszka-operettben, a Gül babában. Édesapja, Latabár Árpád, Mulykót, az öreg cigányt játszotta. A második felvonásban, amikor akasztani viszik Mulykót, elbúcsúzik rajkóitól, köztük a legkisebbtől is, akit épp Kálmán „alakított“. A prózai búcsúzkodás után következett az operett egyik leghíresebb betétje, a Darumadár fönn az égen című dal. A kisfiú ismerte a nótát, hisz otthon sokat énekelték már. Amikor felhangzottak az ismerős dallamok és apja rázendített, úgy gondolta, hogy neki is énekelnie kell. Ahogy apja meghallotta, hogy fia is énekel, abbahagyta a dalt és leállította a zenét, a kisfiú pedig lelkesen dúdolt tovább. Mulykót „felakasztották“, mindenki sírt, mindenki megdöbbent. Így lett az akkor legifjabb Kálmán komikus…

 

 

A legendák szerint, első nagy sikerét a Magyar Színházban aratta, Stella Adorján Lámpaláz című zenés játékában. A zenét Rozsnyai Sándor szerezte, s ő vezényelte a zenekart is az előadásokon. Szenzációnak számított volna 1931-ben, hogy a karmester időnként felment a színpadra, együtt szteppelt a két Latabárral, majd visszatért a zenekari árokba – vezényelni. Szenzáció azonban nem ez a ritka közjáték volt, hanem a kisebbik Latabár állandó jelenléte. Honthy Hanna, a darab főszereplője – Germaine, a szerelemben még járatlan, ezért lámpalázas hölgyet alakító díva – meghökkent, amikor ifjú kollégája „ideges mozgáskényszerét“ először megtapasztalta. Latabár „berepült a díszletajtón“, ugrált, rángott, mindkét kezében csokrétával izgett-mozgott, mintha más színpadi nyelven beszélne: tánccá stilizált mozgásával „nyugtalankodott“. Különleges mozgását különös arcjátékával és állandó rögtönzött szóvicceivel egészítette ki. Senki sem nevetett, mindenki röhögött. Így lett az akkor legifjabb Kálmán komikus…

 

 

Menelaosz-Latabár bebújik felesége mellé az ágyba. Heléna mellett a szeretkezéstől elfáradt Párisz alszik. Menelaosz-Latabár nem tud aludni, felül az ágyon. Menelaosz-Latabár az ágy végén hat lábfejet észlel. Menelaosz-Latabár felkel, nem érti, csóválja a fejét, újra elkezdi számolni a lábfejeket, már csak négy van. „Stimmel!“ Mindenki nevet. Menelaosz-Latabár visszabújik az ágyba, az ágy végén ismét hat lábfejet lát. Menelaosz-Latabár lassan megérti, lassan leroskad Heléna öltözőasztalára, és sírni kezd. Senki sem nevet…

(Offenbach: Szép Heléna)

 

 

Latabár-Handa – a körülményekhez képest elegánsan – kiszáll egy bőröndből, megemeli girardi kalapját az elképedt, bőröndjét toló hordár előtt, és óvatosan érdeklődik, hogy megérkeztek már? Mindenki nevet. Latabár-Handa aztán udvariasan faggatózik tovább, hogy a lányok is megérkeztek már? Miután – úgy tűnik – hogy a hölgyek nem „utaztak“ vele, Latabár-Handa szomorúan megállapítja, hogy őt ezúttal is cserben hagyták. Latabár-Handát mindig mindenki cserben hagyta, annyi cser talán nincs is a világon, ahányszor őt már benne hagyták. Senki sem nevet…

(Eisemann Mihály: Handa Banda)

 

Mátyás átruházza hatalma jelvényeit udvari bolondjának Latabár-Mujkónak (aki természetesen még csak névrokona sem a Gül Babában megismert Mulykó cigánynak). Latabár-Mujkó felveszi a koronát, gőgösen feszít a palástban. A királyi ruhadarab váratlanul megakad egy láthatatlan kiszögellésben. Latabár-Mujkó rángani kezd, de a palást tovább makacskodik. Hirtelen hívogatni kezdi a ruhadarabot, s a palást követi a királyi bolondot, mint egy kiskutya. Latabár-Mujkó elfelejti, hogy előbb még palást volt a „kutya“, hirtelen mérgesen rátámad: miért nem engedelmeskedett korábban? Végül menekülnie kell, és elfut a színpadról, nehogy a palást-kutya–kutya-palást megharapja. Mindenki megdöbben. 1951-et írtunk…

(Mikszáth Kálmán: Szelistyei asszonyok)

 

A börtönigazgató irodájában van egy lengőajtó. Latabár-Frosch, a részeges börtönőr, ki- és bekukucskál ezen az ajtón. Kétszer, néha háromszor is bejön, és mindig belegabalyodik az ajtó két szárnyába. Latabár-Frosch eltéved térben és időben, nem találja a kiutat az emberek és a tárgyak között. Kifelé indul, de ismét elvéti a járást, ezúttal az ajtó melletti falnak ütközik. Latabár-Frosch fennakad és vergődik a falon, mint aki hálóba kerül. Felháborodottan felkiált: „Igazgató Úr! Minket befalaztak!“ Mindenki megdöbben. 1968-at írtunk…

(Strauss: A denevér)

 

Latabár Kálmán, a legendás komikus: kockás zakó, fehér ing, selyem nyakkendő, recés szélű monokli. Hol monokliját keresi zsebében, hol ezüst szelencéjéért nyúl másik zsebébe. Bohém dzsentri, egy régi vágású avítt úr, szegény kereskedősegéd, furfangos cukrászinas, szenesember, megtűrt és eltűrt udvari bolond, egy konzervatív ízlésű polgár egy groteszk világban.

 

Latabár Kálmán, a legendás tragikomikus: felszabadult nevetés, rémületes komorság, mindent feloldó hahota és végletes kétségbeesés. Bölcs bohóc, beszédakrobata virtuóz, mozdulatművész, gesztus-fenomén, táncos-komikus. Mindezeket együtt „latabáriádáknak“ hívták, hisz ő volt ‘A Latabár’, az utánozhatatlan, az egyszeri és megismételhetetlen.

 

A Névpont – www.nevpont.hu – legújabb írásával a november 24-én született Latabár Kálmánra emlékezett, emléke felidézésében Molnár Gál Péter írásai segítettek.

 

Kék virág minden idők egyik legnagyobb magyar komikusa emlékének.

 

Az alábbi linkeken olvashatnak Latabár Kálmánról:

 

http://www.nevpont.hu/view/11783

http://www.nevpont.hu/view/11784

 

A kép forrása:

 

http://www.szinhazkolonia.hu/img/11_27_latabar.jpg

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Esszé

Megjelent: nevpont.hu 2016

×

Földieknek látszók

Női szentek és boldogok

Legújabb könyvemben tizenkét különös sorsú, közismert, mégis ismeretlen 10–13. századi női szent, boldog és boldog emlékezetű nő életútja szerepel. A szentekről és boldogokról azt hihetnénk, hogy önmegtagadó, imádságos, nem egyszer aszketikus életük kiáltó ellentétben állt világi kortársaik tevékeny mindennapjaival. Valójában valamennyiük élete küzdelmes volt, tele gyarlósággal, hibával, szerencsés és szerencsétlen döntések sorozatával, rendkívüli jellemük azonban a magyarság sorsdöntő pillanataiban felülemelkedett minden addigi kétségen és korláton. Talán egyetlen fejedelmi család sem adott annyi szentet, mint a három évszázadon át uralkodó Árpád-ház, talán egyetlen történelmi korszakban sem élt annyi női szent és szent életű női hitvalló, mint az Árpád-kori Magyar Királyság területén. Az uralkodói dinasztia szentjein kívül könyvem megemlékezik a keresztény hitet a külhonban terjesztő magyarországi uralkodónőkről és fejedelemasszonyokról is.

A Kossuth Kiadó gondozásában megjelent, gazdagon illusztrált album kedvezményes áron, 5942 forintért megrendelhető a vevoszolgalat@kossuth.hu emailen.

Kozák Péter
a Névpont szerkesztője