Kóczán Mór
Kóczán Mór

2021. október 21. Csütörtök

Kóczán Mór

A pap-atléta


Nem kell nekünk az úrvacsora olyan pap kezéből, aki ‘rúdhajigálás’ közben minduntalan a markába köp” panaszkodtak a század elején egy kis csallóközi református falu lakói a segédlelkészükre. Kóczán Mór volt ez a különös pap, aki még vasárnaponként is pőrére vetkőzve „dárdákat” hajigált, s az Úr szolgájának ilyen vásári mutatványaira messze földről összegyűlt a szájtáti nézősereg.

 

Kóczán Mór 1885. január 8-án született Kocs községben. Iskoláit a pápai gimnáziumban kezdte, majd Beregszászon fejezte be, 1904-ben. Atletizálni 1902-ben kezdett, s a kor divatjaként az atlétika valamennyi számával megismerkedett, amíg a súlylökésnél rövidebb, a gerelyhajításnál hosszabb – egy életre szóló – megállót nem tett. Első győzelmét, mint súlylökő 1902-ben aratta, sajnos nem ismerjük egyetlen súlylökő eredményét sem, az viszont kiderül későbbi visszaemlékezéseiből, hogy nekifutással dobta a súlygolyót. Ez a nekifutásos technika igazából később jelent majd sokat, amikor gerelyhajítóként egyre jobb eredményeket ér el. Egyelőre még csak 1904-ben vagyunk, amikor Kóczán felkerült Budapestre, s mint teológushallgató, minden versenye előtt engedélyt kellett kérnie professzoraitól. Ilyenkor jól összeszidták, hogy efféle haszontalanságokkal „múlatja az időt”, s rendre megadták az utolsó kivételes engedélyt. A BTC annál lelkesebben fogadta a papnövendéket, aki Pesten látott először szabályos dobókört, ahonnan a súlylökő, a diszkoszvető és a gerelyhajító versenyeket rendezték. Igen, először látott gerelyt is, ezt az új sporteszközt, amelytől igencsak idegenkedtek atlétáink…

 

A század elején még elég különös dobóversenyek zajlottak, s nemcsak Magyarországon! A diszkoszvetők az antik szobrok mozdulatait igyekeztek minél hívebben utánozni. A magyar atlétika első olimpiai bajnoka, a magányos újító Bauer Rudolf feltalálta a modern forgásos diszkoszvetést. Ettől kezdve külön versenyeket rendeztek a hellén stílusú és a „szabadstílusú” diszkoszvetésben. Németországban igen nagy népszerűségre tettek szert a különböző súlyú kődobó versenyek. A súlylökést kétféleképpen rendezték. Távolba és magasba, sőt volt olyan versenyszám is, amikor a kétféle súlylökés eredményét összeadták. Kóczán Mór 1907-ben a BTC versenyén nagy feltűnést keltett azzal, hogy mind a három súlylökő versenyszámot megnyerte. A magyar atléták 1906-ban, az ún. hellén olimpián láttak először svéd gerelyt. Addig Magyarországon kizárólag vastag, tömött gerelyt használtak, amelyet a végén fogtak, ujjheggyel egyensúlyozva dobnak. A svédek a gerely közepét szorították marokra és nekifutással hajították el. A svéd gerely sokkal vékonyabb, hajlékonyabb, s nekifutással lényegesen messzebbre lehetett hajítani a magyar gerelynél. Mégis még évekig külön rendeztek végénfogásos és „szabadfogásos” gerelyhajító versenyeket.

 

Már 1907-et írunk, s Magyarországon javában tartott a két szervezet, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) és a Magyar Torna Szövetség (MOTESZ) közötti ütközet. Ez a MASZ–MOTESZ háború néven ismertté vált sporttörténeti ütközet a magyar atlétika – és torna – szomorúbb eseményei közé tartozott. Az atlétikai klubok részben a MOTESZ-hez, részben a MASZ-hoz tartoztak, ami olyan következményekkel jár, hogy a MASZ-tagok nem vettek részt a MOTESZ-versenyein, a MOTESZ-hívek pedig távolmaradtak, a MASZ-rendezvényektől. A legjobb magyar atléták maroknyi csapata két táborra szakadt, és évekig nem versenyzett egymással! Kétségtelen sajátos helyzet, teljes zűrzavar, amit tovább bonyolított, hogy mind a MASZ, mind a MOTESZ is kiírt atlétikai bajnokságokat. A Budapesti Torna Club (BTC) nevéből is adódóan a MOTESZ-hez csatlakozott. A gerelyhajítás pedig annyiban nehezítette a két tábor megbékélését, hogy a MOTESZ-versenyeken végénfogásos, a MASZ-versenyeken középenfogásos gerelyt használnak. Kóczán mindkét gerellyel foglalkozott, viszont hivatalosan csak MOTESZ-versenyeken indulhat…

 

Az első nem hivatalos gerelyhajító bajnokságon még csak második 37,44 méterrel, legyőzőjének, Paulin Jenőnek azonban hamar visszavágott. Még 1907-ben megszerezte Pozsony bajnokságát 38,61 méterrel. Jól kezdődött az 1908-as esztendő Kóczán Mór számára. Svéd gerellyel 57,05 métert hajított, ez jobb volt, mint a fennálló világcsúcs, bár MOTESZ-tagként eredményét országos csúcsnak sem hitelesítették! A londoni olimpia meghozta a közeledést a két sportszövetség között. A cél az volt, hogy minél erősebb csapat képviselje a magyar színeket a IV. újkori olimpián, ennek azonban az alapfeltétele az volt, hogy a két tábor versenyzői – akik a legkevésbé tehettek az abszurd helyzet kialakításáért – végre egymással is megmérkőzzenek.

 

Kóczán helye biztos volt a csapatban, szereplését igen nagy várakozás előzte meg. Sajnos a három számban is benevezett Kóczán Mór teljes kudarcot vallott. Mindkét gerelyhajító számban és a szabadstílusú diszkoszvetésben is a selejtezőkben kiesett. Eredménytelensége, csak a kívülállók számára érthetetlen. Ekkor már nap, mint nap nemcsak versenytársaival kellett megküzdenie, hanem meg kellett mérkőznie egyházi elöljáróival is. Míg teológushallgatóként csak-csak megadták a kivételes versenyengedélyeket, ám 1908-ban már egy csallóközi faluban, Aranyoson segédlelkészkedett. A környéken igen nagy megütközést keltett a pap atléta napi tréningje, nem egyszer több százan összeverődtek, s bámulták a falusi lelkész produkcióit. Közvetlen felettesei többször értésére adták, hogy a papi hivatás nem cirkusz, s eltiltják a versenyektől! Míg tehát atlétikában a MASZ MOTESZ lassan, de látványosan kibékült egymással, Kóczán Mór magánélete egyfajta állóháborúvá vált. Minden tiltás azonban hiábavalónak bizonyult, a magyar atlétika nyereségére Kóczán Mór tovább versenyzett. Lemming közben elhódította világcsúcsát (57,88 méter), a MAC 1909-es tavaszi versenyén azonban visszaszerezte a rekordot 58,91 méterrel.

 

A MASZ 1911-ben eltörölte a végénfogásos gerelyhajítást, s hivatalos sportszerré a svéd gerelyt tette meg. Kóczán Mór időközben az FTC-be igazolt, s már új klubja színeiben nyerte az 1911-ben hivatalosan először kiírt országos gerelyhajító bajnokságot, sőt bajnokságát 1912-ben, 1913-ban, 1914-ben, majd 1918-ban is megvédte. Minden erejével a stockholmi olimpiára készült, ezért igyekezett rendezni magánéleti konfliktusait is. Miután sikertelenül pályázta meg a lelkészi posztot, 1912-ben búcsút mond Aranyosnak és Csilizradványon telepedett le. Mint Kóczán Mór abbahagyta a versenyzést, ám 1912-ben egy „“új” magyar gerelyhajító tehetség bontogatta szárnyait. Az ifjú Kovács Miklós persze azonos Kóczánnal, ezzel az álnévvel egyelőre megszabadult egyházi felettesei állandó zaklatásától. Az olimpia előtt 56,72 méterrel győzött az FTC versenyén, s esélyesként érkezett Stockholmba. A svéd fővárosban meglepetéssel tapasztalta, hogy a dobók nem emelt, hanem süllyesztett körből dobtak, s ha a versenyző csak érintette a dobókör peremét, a dobást máris kilépettnek minősítették. Ennek ellenére atlétáink közül egyedül „Kovács Miklós” állta meg a helyét, 55,50 méteres dobásával a félelmetes Lemming és a nem kevésbé híres Saaristo mögött a harmadik helyen végzett. Mivel országonként négy-négy versenyző indulhat, finn és svéd dobók egész sorát hagyja maga mögött (Halme, Myyrä, Peltonen stb.) Kóczán 1913-ban, ill. 1914-ben jutott fel a csúcsra. 1913-ban osztrák bajnokságot nyert 57,86 méterrel, de legnagyobb eredménye az 1914-ben először kiírt angol gerelyhajító bajnokságon aratott győzelme.

 

Kóczán Mór 1918-ig magyar színekben versenyzett. Az első nagy világégés szétrobbantotta a történelmi Magyarország határait. A csallóközi pap egy új ország határai közé került. Ő azonban továbbra is versenyezni szeretett volna, a Sparta Prága kapva kapott az akkor már örökös magyar bajnok gerelyhajítón. Már túl volt a csúcson, mégis évekig a legjobb csehszlovák gerelyhajító, olyannyira, hogy 1924-ben csehszlovák színekben indult élete utolsó olimpiáján. 1931-ben megalakult a Csehszlovákiai Magyar Testnevelő Szövetség. A CSMTSZ első versenye lett Kóczán Mór utolsó fellépése. Negyvenhat évesen 52,30 méterrel búcsúzott a sportpályáktól. A Szlovák Életrajzi Lexikon és a szlovák életrajzi munkák „természetesen” valamennyi munkáikban szlovák atlétaként szerepeltették. Kóczán Mór azonban magyar maradt. 1948-ban hazatelepült, Alsógödön lelkészkedett, 1952-ben nyugdíjazták, s 1972-ben bekövetkezett haláláig edzőként és versenybíróként is a magyar atlétikáért tevékenykedett.

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Pályakép

Megjelent: Atlétika, 1993