Illem, sport és divat 5.
Illem, sport és divat 5.

2022. május 19. Csütörtök

Illem, sport és divat 5.

„Amazonok“ a századfordulón (19–20. század)


Az úszás

„A fürdésnek és az úszásnak valahol a következő furcsa definitióját olvastam: mikor az asszony július és augusztus hónapokban olyan erős kap, hogy még egy új nyári ruha sem gyógyítja ki, akkor az asszony a fürdőzés sportja után vágyakozik. Ha pedig a férj az asszony kívánságának eleget tesz, akkor a férj elkezd úszni az adósságokban. Ez az igazi úszás sportja.”1

Porzsolt Kálmán a Magyar Szalonban írt ilyen kedélyesen a 19. század 80-as éveiben egyre jobban erőre kapó úszósportról. Porzsolt sorait nem anekdotikussága miatt idéztem, hanem azért, mert a fenti szövegrészletből nagyon jól kitűnik, hogy a fogalmak mennyire nem tisztázottak még. Porzsolt a „fürdőzést” együtt említette az úszással. Az előző század végén a fürdés, a felfrissülés, a pihenés-gyógyulás valamint a testedzés-szórakozás funkciók nem váltak el még szorosan. A 19. századi fürdők még magukba foglalták a mai ‘strand’, ‘uszoda’, ‘szanatórium’, sőt a ‘fürdőszoba’ fogalmakat is. A század utolsó évtizedében kezdtek elterjedni a „bérházbeli fürdők”, népszerűségüket akadályozta azonban, hogy „a bizonyos helyek” vagy közvetlen a fürdőszoba mellett voltak, vagy pedig épp a házi fürdőben kaptak helyet, így „a fürdő által fölmelegíttetik a szagossá váló egyéb helyiség is.”2

A 19. század fürdőkultuszával nem kívánok részletesebben foglalkozni, annyit azonban feltétlenül meg kell állapítani, hogy a közép- és felsőosztály fürdőzése elősegítette az úszósport fejlődését is. Vajon hol voltak az elmúlt század végén a híresebb uszodák? Siklóssy László lenyűgöző munkájában, A magyar sport ezer évében részletesen szólt az uszodák történetéről is.3 A Dunán három híres uszoda működött: a Káldor-, a Scholz- és a Walter-uszoda.4 A Káldor-uszoda előzménye, az 1840-es években alakult Kammermayer-féle „nemzeti úszóiskola” volt, s a század közepén hihetetlenül népszerűvé vált.5 Kammermayer ügyes üzletembernek bizonyult, amikor uszodáját Nemzeti Uszodának nevezte el. A Scholz-uszoda elődjét, Mayer György Duna-fürdőjét még 1829-ben állították fel a későbbi Lánchíd-építkezés felett, az ún. Szalai-házzal szemben, a mai Országház közelében.6 A Mayer-uszoda volt az első polgári uszoda Pesten, korábban csak a berlini mintára felállított katonai úszóiskola üzemelt a városban. Mind a Káldor (Kammermayer)-, mind a Scholz (Mayer)-uszoda a Rudolf rakparton (ma: Széchenyi rakpart) helyezkedett el, sőt a Széchenyi Lánchíd felépülése után, a katonai úszóiskolát is levitték a Kammermayer-uszoda mellé.7 Így az 1830-as–1840-es években egymás mellett üzemelt Pest három uszodája. A katonai úszóiskola aztán egyre népszerűtlenebbé vált, mígnem 1852-ben lebontották.8 Helyébe néhány évvel később, 1860-ban egyszerre két uszoda is épült, az egyik a Walter-uszoda, a „kis Császár” volt, ahová csak hölgyek járhattak!9 Mindkét uszoda a Császár-fürdő komplexumhoz tartozott, s a Ferenc József rakparton (ma: Belgrád rakpart) helyezték el.10

Az, hogy már 1860-ban női uszodát állítottak fel, ez mindenképpen arról tanúskodott, hogy a hölgyek körében is népszerű volt az „uszodázás.” Az uszodákban azonban a két nem nem láthatta egymást. A délelőtti órákban minden uszoda és fürdő csak a hölgyek számára volt nyitva. Forgó János tudósítása szerint azonban ez az időtartam meglehetősen kurta volt, mindössze délelőtt 7-től 10-ig használhatták az uszodát a nők.11 A szerző szerint az anyák, a leányok és a gouvernante-ok tömegesen zarándokoltak Walter, Scholz és Kammermayer uszodáiba, s az úszómesterek véleménye szerint – hisz maga a szerző nem győződhetett meg róla személyesen! – „erélyben, kitartásban, ügyességben versenyeznek a férfiakkal, élénkségben, vidámságban pedig fölülmúlják őket.”12 A cikk szerint tehát hölgyeink – természetesen az elmaradhatatlan kísérettel – szívesen jártak az uszodákba, s „a női órák” alatt, illetve a Walter-uszodában férfiak nem úszhattak, kivéve az úszómestert. A férfiakkal közös fürdőzés sokáig fel sem vetődhetett. Siklóssy idézte az 1880-as évek népszerű újságíróját, Borostyáni Nándort, aki elragadtatott hangú cikket közölt az uszodából távozó lányokról, akik „nedves hajjal” és „üde pírral arczukon” hagyták el a fürdőt.13

Az „uszodázás” azonban még inkább csak fürdőzés, lubickolás volt, mint versenyszerű úszás. A Herkules megalakulása óta rendszeresen népszerűsítette a női sport minden megnyilvánulását, különösen a női úszást. A lap egyik számából azt tudhatjuk meg, hogy a női báj legjobban az úszásban érvényesült, ahol „az erő a gyöngédséggel párosulva mozgásukban a legkellemesebb látványt nyújtja.”14 Sőt a Herkules azt is megállapította, hogy a leánygyermekek hamarabb tanultak meg úszni, mint a fiúk.15 A cikk ugyanakkor azt is leszögezte, hogy a nők kedélyének, frissességének jobban megfelel a „játékos mulatozás”, mint a fárasztó, hosszú úszás.16 A Herkules tehát az úszást úgy fogta fel, mint egy „játékos mulatozást”, s nem versenyzést! Láttuk, hogy bármely sportágról volt szó eddig a ‘sport’ fogalom – különösen, ha hölgyek sportjáról volt szó – elsősorban ‘mulatást’, ‘szórakozást’ jelentett, nem versenyzést!

A Herkules ugyanakkor nem zárkózott el a nők versenyúszásától sem. Még az első évfolyamban a lap cikket közölt Nők úszóversenye Angliában címmel.17 A cikkben a szerző úgy vélte, hogy a hölgyek azért nem gyakorolták nagyobb mértékben eddig az úszást – s a szókörnyezet már csak úszásról szólt, nem fürdőzésről! – mert nincsenek női úszóversenyek.18 Az úszóversenyek hiányának pedig az volt az oka, hogy „a női úszóruha bárminő szabású is legyen, nem alkalmas arra, hogyha átázik, abban a nő a nyilvánosság elé lépjen.”19 S megint csak oda jutottunk el, ahová a legtöbb fejezetemben, az öltözék kérdéséhez. Az úszónők nyakig felöltöztek, még lábukat is harisnyával vonták be, s fejükre is főkötőt húztak. Azonban az ily módon tetőtől talpig „bepólyált nimfákat” sem láthatták férfi tekintetek.20 Az illem tehát egyfelől egy igencsak kényelmetlen, az utcai ruházattól nem sokban különböző öltözetet kényszerített az úszónőkre, másfelől pedig azt is megtiltotta, hogy az illedelmesen ilyen „fürdőruhába” göngyölt „sportolónőt” a másik nem megpillantsa. Hisz a kor legmodernebb sportlapja, az úszást (is) népszerűsítő Herkules is attól tartott, hogy az átázott, testre tapadó ruha nem alkalmas a nyilvánosság előtti szereplésre. Ezért a Herkules azt javasolta, hogy a női úszóversenyek zártkörűek legyenek, „az ajtó kilincse férfi kéz érintésétől ment maradjon”21 Példaként a lap megemlítette Angliát, ahol akkor már több nagy zárt női uszoda is működött, ahol versenyeket is rendeztek.22

Az úszóversenyek azonban a Herkules úttörő, s a kor ellentmondásait is tükröző tevékenysége ellenére nagyon ritkák voltak, uszodai versenyeket pedig egészen 1890-ig nem rendeztek. Igazat kell adnunk Bakó Jenőnek, aki Az úszás története című kitűnő munkájában megállapította, hogy az úszósport első eseményei demonstratív jellegűek voltak.23 Kammermayer uszodája az 1840-es években „nemzeti” neve miatt vált híressé. A nemzeti lobogós uszoda látogatása bizonyos kiállást, elkötelezettséget is jelentett. Az 1830-as–1840-es évek nemzeti pezsgésének megfelelően a kor jellemző „műfaja” a demonstratív kiúszás volt.24 A Duna gyakran vált nemzeti „vízi tüntetésekké.” Korszakunkban a nemzeti kiúszásokat a távúszások váltották fel. Közismert, hogy Szekrényessy Kálmán országos szenzációt keltve 1880. augusztus 29-én Siófokról Balatonfüredre úszva 6 óra 45 perc alatt úszta át először a Balatont.25 Produkcióját még háromszor megismételte. Az is eléggé ismert, hogy az első hivatalos úszóversenyt Magyarországon 1881. június 10-én rendezték meg a Dunán, a Vác–Margitsziget közötti 31,5 kilométeres távon.26 Az úszóversenyben Szekrényessy csak második lett az osztrák Bachmayer mögött. Távúszásokat gyakran tartottak a Tiszán és a Balatonon is. Míg az 1840-es években a kiúszások politikai demonstrációknak, addig negyven évvel később a távúszások inkább attrakcióknak, mutatványoknak számítottak. Még a távúszásoknál sem elsősorban a versenyzés, hanem inkább az úszás „produkció-jellege” dominált. Maga Szekrényessy Kálmán sem vett részt szívesen versenyeken.27

Az első női úszóversenyt szintén folyóban, nevezetesen a Tiszán tartották, 1881-ben.28 A versenyt Szegeden bonyolították le, s öt hölgy nevezett a Tiszán leúszandó 3300 méteres távolságra.29 A verseny után három évvel később, a Herkules tárcával emlékezett a nevezetes eseményre, így elég részletesen ismerjük ezt a sporttörténeti különlegességet.30 A cikkből kiderült, hogy hatalmas érdeklődés kísérte a versenyt, a Tisza mindkét partja „kíváncsiak ezreitől hemzsegett.”31 A versenyről megint csak azt állapíthatjuk meg, hogy elsősorban ünnepély jellegű volt és csak másodsorban sportverseny. A cikkíró ugyanis megemlítette, hogy a szegedi csónakegyesület a hatevezős Kincsem, a négyevezős Hajnal és a „párosevezőjű” Simpathy csónakjaival teljes díszben kivonult, s ezeken kívül még számos magáncsónak követte a versenyt.32 A versenyzők közül hamar az élre vágott gróf Pálffy Margit, sokáig „nyomozta” azonban őt a 2. helyen Varga Rózsika.33 A Boszorkányszigetet megelőző lápoknál azonban furcsa dolog történt. Varga Rózsika akkor váratlanul csónakba szállt, s csak a cél előtt úszott ismét együtt Pálffy Margittal!34 Végül Pálffy Margit nyerte az első magyarországi női úszóversenyt, aki délután 5 óra 40 perckor érkezett a boszorkányszigeti „tutajosház” előtti célba, s mint győztes „hatalmas hurrázással és éljenekkel fogadtatott.”35 Pálffy Margit a 3300 méternyi vízi utat 45 perc alatt tette meg.

Az 1880-as évek folyamúszónőiről Siklóssytól tudunk még egy adatot.36 Szekrényessy Kálmán Balaton átúszásai után barátjával gróf Nyáry Simonnal egy ad hoc bizottságot állított fel, amely távúszásokat rendezett.37 Szekrényessy ugyanis ellenezte az úszóegyleteket, s elzárkózott a klubszerű versenyzéstől. Ugyanakkor távúszásokat rendezett a Dunán! Ellenezte a szűkebb értelemben vett sportszerű klubtevékenységet, mégis a magyar úszósport úttörője volt, amit a távúszóversenyek rendezése is bizonyított. Szekrényessy is magán viselte a kibontakozó magyar sportélet ellentmondásosságát. A Pesti Hírlap 1885-ben már két sikerült távúszásról tudott a Margitszigettől Promontorig a Dunán.38 Egy korábbi híradás szerint viszont a második távúszáson hölgyek nem úsztak, mert a két napi „trenírozást” kevesellték.39 E töredékes adatokból arra következtethetünk, s ezt támasztja alá szintén a Pesti Hírlap híradása, hogy Szekrényessy a hölgyekkel is meg akarta kedveltetni az úszást. A Pesti Hírlap közölte, hogy „ezen testedző, egészséget előmozdító, kedélyt felfrissítő” sport minden tekintetben hasznos a hölgyek számára.40 A bizottság úgy kívánta elfogadtatni a hölgyekkel a távúszást, hogy „a pruderia se találjon benne gáncsolnivalót.”41 Szekrényessyék egy hajót úgy rendeztek be, hogy annak fő részét a „toilette-terem” képezte, ahol a nők az úszáshoz készülődhettek.42 E terem 30–40 hölgy számára volt berendezve tükrökkel és egyéb, „a toilette-hez szükséges szerekkel.”43 A hajóra kizárólag a versenyre nevező nők léphettek fel egy-egy kísérőnővel, s ez a hajó kísérte volna a hölgyeket utazás közben.44 Szekrényessy tehát kísérletet tett arra, hogy a zárt „uszodázást” felváltsa az „időnként rendezendő” nyílt folyamúszással a Dunán. Ezt a célt szolgálta az az elképzelése, hogy egy csábító, tükrökkel és egyéb díszítőszerekkel felszerelt vonzó hajó, egy „úszó toilette-terem” kísérte volna a versenyző hölgyeket. Vágya azonban nem vált valóra bármennyire is igyekezett a hölgyeknek pompás „toilette-salonokkal” a kedvében járni, a legfényűzőbb fürdőruha is az úszás után meglehetősen átázott és illetlenül tapadt a női testre.

A távúszásokat és a folyamúszásokat 1890-től kezdve a zártmedencei versenyek váltották fel. Az első ilyen medencei úszóversenyt a Nemzeti Uszodában rendezték meg 1890. augusztus 16-án.45 A másodikra rögtön az első után egy héttel, augusztus 23-án került sor, sőt a harmadikat is megrendezték augusztus 30-án, igaz ez utóbbit már a Lukács-fürdőben tartották.46 Valamennyi versenyt a Magyar Testgyakorlók Köre (MTK) rendezte, a szervezés oroszlánrészét Porzsolt Gyula, az MTK megalapítója, majd későbbi elnöke vállalta magára. A hét (!) Porzsolt testvér közül Gyula volt a legidősebb, s nagyon sokat köszönhetett neki a magyar úszósport. Porzsolt a Balaton távúszások egyik megindítója (is) volt, s Jules álnéven állandóan cikkezett a magyar versenyszerű (úszó)sportért a Vadász- és Versenylapban. Az 1857-ben megindult Vadász- és Versenylap – akkor még Lapok a lovászat és vadászat köréből – az első magyar sportlap volt, bár elsősorban a lósporttal foglalkozott. A Vadász- és Versenylap ‘sport’ fogalma eltért a Herkulesétől. A Vadász- és Versenylap a címéből is következett, hogy a sportoláson elsősorban versenyzést értett. A versenyzés azonban még a 19. század végén is nem elsősorban az „embersportra” volt jellemző, hanem a „lósportra”, a lóversenyekre. A Herkules felkarolta a tágabb értelemben vett sportolást is, s elsősorban népszerűsítő tevékenységet fejtett ki. Beszámolt a sportélet eseményeiről, mint a társadalmi élet egyik szférájáról. A közép- és felsőosztály szórakozásairól azonban nem mint sportversenyekről adott hírt. A Vadász- és Versenylap mindenek előtt a „lófuttatások” eredményeit és esélyeit közölte, a lap háromnegyed részét a részletes beszámolók tették ki egy-egy lóversenyről, s a fennmaradó negyedrészt töltötték fel egyéb versenyekkel és Porzsolt „Jules” tárcáival. Az első medencei úszóversenyről mindkét lap tudósította olvasóit.47 A fent említett három verseny közül a másodikat csak nők számára rendezték meg. A Vadász- és Versenylapban Porzsolt Gyula részletesen beszámolt az egyedülálló eseményről.48

Az első női úszóverseny tiszteletére a Nemzeti Uszoda ünnepi színekben pompázott, négy tornyán zászlók lengedeztek, a bejáratot és az ugróemelvényt piros drapériával vonták be.49 A verseny cigányzene mellett (!) fél 11-kor kezdődött és délig tartott.50 A versenyt az MTK rendezte, a rendező egyesület hölgyei kék-fehér selyemszalagokkal a vállaikon „működtek közre.” A „jury” elnöke Porzsolt Gyula, a versenybírák Spitzer Pál és Donáth Sándor, az indító az „ezermester úszómester” Petzke Lajos volt.51 A program hét fajta úszásból állt. A kezdők versenyében Kovatzevics Mici, a gyors- és hátúszásban Mayercsák Ilona, a víztaposásban Fein Matild, ugrásban és búvárúszásban Fischer Teréz, míg a „correct úszásban” Steller Natália szerezte meg a győzelmet.52 A műsor fénypontja azonban nem a különböző úszásnemek voltak, hanem az az igazi produkció, amikor Bernstein Vilma az uszoda magas összekötő hídjáról „jól improvizált öngyilkossági szándékkal” a vízbe ugrott, s „a vakmerő Vilmácskát” Petzke Klára – a már említett „ezermester úszómester” leánya – „teljes öregasszony toilette-ben utána ugorván kimentette”, majd ő maga „hátára véve” a kimentett úszónőt, újra vízbe ugrott és Vilmát a hátán tartva úszott ki.53 A jól sikerült attrakciót végül Péczeli Etelka „abroncs, hercules és gomboczugrásai” zárták.54

A Herkulesben egy másik Porzsolt, Kálmán vagy Jenő, a két szerkesztő közül az egyik, elég szűkszavúan tudósított az első női úszóversenyről.55 A győzteseket a Herkules is felsorolta, de az egyik első helyezettről, Steller kisasszonyról azt állapította meg, hogy csupán ő úszott „correct szép hosszú és elasticus tempókkal, vállait teljesen kitüntetvén, egyúttal láttatni engedé ideges lábainak … harmonikus ütemeit.”56 A Herkules szófukarabb híradása mögött elképzelhető, hogy a medencei versenyekkel szemben tanúsított bizalmatlansága húzódott meg. Feltételezésünknek azonban részben ellentmond, hogy a Herkules tudósított 1884-ben a szegedi nők első úszóversenyéről. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy egy ilyen jelentős eseményről a Vadász- és Versenylap kimerítőbb, aprólékosabb tárcát közölt, mint a Herkules!

A verseny azonban csak részben volt sportverseny, a program a mai úszóverseny és egy vízi ünnepély keverékének tűnt. A tudósításokból nem derült ki, hogy az úszónők hány métert úsztak, nem ismerjük az időeredményeket, s néhány úszásnem (pl. víztaposás, búvárúszás) lebonyolítása is kérdéses.57 Az első női medencei úszóversenyt megtekintette a bécsi Allgemeine Zeitung munkatársa, a kor népszerű sportújságírója, Silberer Viktor is.58 Silberer lapjában gúnyosan szólt az eseményről, s a versenyt jó „hetznek” találta és nem sportnak.59 Joggal tehette, hisz a magyar lapok is gyakran említették, hogy Bécsben sokkal több uszoda volt már akkor is, s ezekben nyilván jóval magasabb szintű versenykultúra alakult ki. Silberer jogos, de nagyképű véleményére megint csak Porzsolt Gyula reflektált a Vadász- és Versenylapban.60 Porzsolt megvédte a magyar nőket a bécsi lekezelő „criticával” szemben. Porzsolt kiállt a magyar úszókért, s válaszcikkében az augusztus 30-i versenyt hozta fel például, amely véleménye szerint igen magas színvonalú volt.61 A Porzsolt által említett versenyen azonban csak férfiak indultak, s bár „Jules” dicsérte a Lukács-fürdőben megtartott férfi úszóviadalt, annyit kénytelen volt elismerni, hogy a hölgyek produkciója gyengébb volt, bár az úszónők – kétségtelen – szebbeknek bizonyultak.62

Míg Szekrényessy Kálmán a hölgyekkel a távúszást, addig Porzsolt Gyula a medencei úszást kívánta megkedveltetni. Szekrényessy – láttuk – kudarcot vallott, Porzsolt igyekezetét kezdetben több siker kísérte. Az első női úszóverseny hét úszásból és néhány látványos produkcióból állt. A kuriozitása miatt a műsor nagy sikert aratott, s ez Porzsoltot arra késztette, hogy a következő években is női úszóversenyeket rendezzen. A Nemzeti Uszodában 1891. augusztus 22-én rendeztek újabb versenyt.63 Ellentétben az egy évvel korábban lebonyolított versenytől, ezúttal már a férfi és a női úszóviadal egy program része volt, a hölgyek azonban már csak négy számban indulhattak: kezdők versenyében, haladók gyorsúszásában, víztaposásban és ugróversenyben.64 A győztesek nevei fennmaradtak, az időeredmények és a megtett távok azonban továbbra is ismeretlenek. A Lukács-fürdőben, 1892-ben újabb úszóversenyt rendezett Porzsolt Gyula és Hadik Sándor.65 Erről a versenyről már lényegesen többet tudunk. A szakirodalomban mind Siklóssy László,66 mind Stieber Lotti,67 mind pedig a legújabban Bakó Jenő68 azt állapította meg, hogy ez volt az első olyan verseny, amelynek időeredményei ismertté váltak. Az 1892. június 29-én megtartott MTK-verseny kapcsán Luby Sándor azt írta, hogy az idősebb hölgyek előítélettel viseltettek az úszás iránt, mert azt egy lépésnek tartották a könnyelműség felé, holott éppen az a könnyelműség, ha a leányainkat nem biztatjuk a vízi balesetek ellen.69 Luby szerint Hadik és Porzsolt a férfi úszóversenyeket rendszeresen azért kötötte össze a női viadalokkal, hogy „a nőknek e valóságos létfönntartási sporttól való idegenkedését legyőzzék.”70 Tehát 1892-re, a két évvel korábbi első versenyt kísérő lelkesedés már szertefoszlott, felülkerekedett az előítélet. Míg 1890-ben a nők önálló versenyén még hét számban úszhattak, addig ez a program 1892-re mindössze három számra olvadt. 1890-ben elsősorban az úszás szerepelt a programban – bár kétségtelen a vízi mutatványok akkor sem maradhattak el – 1892-ben már a műsor attrakció jellege dominált.

Az 1892-es versenyt este 8 órakor kezdték, és a program igen hosszú műsorral az éjszakába nyúlt.71 A Lukács-fürdő 22 méteres uszodáját az ívlámpák pazarul megvilágították. A közönséget a nagykanizsai Horváth cigányzenekar szórakoztatta, majd a program cifra vízi bevonulással kezdődött. Ezt követték az úszóversenyek, köztük a 44 méteres és a 88 méteres hölgyverseny. Az előbbi távon Kann Eleonóra győzött 63 másodperccel, az utóbbin pedig Lindtner Lilla72 (más adatok szerint Lindtner Lina,73 sőt Siklóssy szerint Lindtner Lila74), aki 2 perc 3 másodperc alatt tette meg a 88 métert.75 Mindkét számban négyen indultak el, feltehetően ugyanaz a négy úszónő. Luby Sándor megállapította, hogy a lámpaláz befolyásolta az eredményeket, különösen a harmadik számban, az ugróversenyben győztes Lindtner Lilla (Lila? Lina?) ugrásait.76 Az úszóversenyeket – amelyeknek eredményeit már a kortársak is meglehetősen gyengének találtak – „vízi ütközetek és egyéb tréfás mutatványok” folytatták, s a programot végül táncmulatság fejezte be, „melyben a négyeseket ötven pár járta.” Porzsolt tehát a medencei úszás népszerűsítésekor hasonlóan járt el, mint néhány évvel korábban Szekrényessy, aki a távúszásnak próbálta megnyerni a hölgyközönséget. Porzsolt, hogy az előítéleteket legyőzze, szintén úgy szerette volna megkedveltetni a hölgyekkel az úszást, hogy a kor által elfogadott szórakozásokkal ötvözte. Porzsolt, hogy minél több hölgyet megnyerjen, kénytelen volt engedményeket tenni a versenyúszás kárára, s így a női úszóversenyek is egyre jobban hasonlítottak egy vízi mulatságra, ami a kor közkedvelt szórakozása volt.

A medencei úszások mellett ugyanis a Dunán gyakran rendeztek vízi ünnepélyeket. Az egyik leghíresebb mulatságot 1891. szeptember 12-én tartották a nyílt Dunán, a Lánchídtól délre.77 Az ünnepélyt az Önkéntes Mentő Egyesület rendezte, s a műsor egyik fő attrakciója Zadák Alajos úszóöltönyének a bemutatása volt. Zadák úr öltönyét felöltve az úszó állítólag bátran járhatott a vízen.78 A program másik fénypontja két halálugrás volt a Dunán. Előbb teljes utcai öltözetben Tomcsák Gusztáv, majd a már említette Petzke úszómester „daliás” fia, Rudolf vetette magát a habok közé.79 A Duna mindkét partját megtöltő közönség természetesen lelkes ünneplésben részesítette a bátor ugrókat. Váratlanul azonban a híd korlátjánál termett egy műsoron kívüli ugró is. Bal karjával üdvözölte a nézőket, majd „gyönyörű fejesugrással a Dunába repült.”80 Azonnal csónakok siettek az öngyilkosjelölt megmentésére, ám a bátor Petzke Klárának – mert ő volt az újabb produkció hőse – nem volt szüksége segítségre, „hatalmas tempókkal” úszott ki a partra.81 Petzke Klára műsoron kívüli halálugrásával a hölgyúszók bátorságát kívánta bebizonyítani. A halálugrás, a vízi salto mortale a vízi ünnepségek kedvenc „sokkoló” száma volt. Láttuk, hogy már az 1890-es úszóversenyen is – ahol pedig hét úszásnem is szerepelt a programban – helyet kapott a halálugrás, sőt maga Petzke Klára is ugrott, lehet, hogy itt kapott kedvet újabb, nagy port kavart bravúrjához.

Porzsolt Gyula és az MTK igen jelentős szerepet játszott a magyar úszósport, illetve a mai értelemben használt úszóversenyek elindításában. Porzsolt (akárcsak Szekrényessy) támogatta a hölgyek úszását is. Az 1890-es évek elején Porzsolt próbálkozott a nők medencei úszásával, az úszóversenynek meghirdetett produkciók azonban inkább a kor népszerű vízi ünnepélyeire emlékeztettek. Porzsolt, hogy megnyerje a hölgyeket, kénytelen volt az úszóprogramot „elshowzni”, vagyis az egyhangú úszást látványos programokkal megtűzdelni. Ez azonban odavezetett, hogy a sportérték egyre jobban háttérbe szorult, az úszóversenyeken egyre kevesebben indultak, végül az úszóversenyek és a vízi ünnepségek között alig lehetett éles határvonalat húzni. Porzsolt Gyula 1892-ben kivált az MTK-ból,82 s 1893-ban megalapította a Magyar Úszó Egyesületet (MÚE), amely kizárólag az úszással foglalkozott.83 Nem tudjuk, hogy mi késztette úszósportunk úttörőjét erre a lépésre. Elképzelhető, hogy az 1892-es verseny után csalódott, s úgy gondolta, hogy egy tisztán az úszósporttal foglalkozó egyesület jobban össze tudja fogni a versenyúszás híveit. A MÚE célkitűzései között szerepelt évenként legalább három verseny megrendezése, úszókirándulások szervezése és uszodák építése.84 A MÚE tulajdonképpen magában foglalta egy úszószövetség funkcióit is.85 Porzsolt Gyula előbb alelnöke, majd elnöke lett új egyesületének.

A MÚE megalakulásával egyre ritkábbak az adataink az úszónőkről. Az MTK már nem rendezett több női versenyt, s az új egyesület, a MÚE sem karolta fel a női versenyek ügyét. Egy versenyről tudunk még, 1894 augusztusában a MÚE nagyszabású úszóversenyt tartott a Scholz-uszodában, s a programban nők is elindultak.86 A női versenyen öt hölgy szerepelt, akik elvonultak a „jurytagok” előtt. Az öt férfi pedig bajuszát pödörgetve csillogó szemmel nézte „a dunai hableányokat.”87 A hölgyek lesütötték szemüket, „mintha szempilláikkal akarták volna betakarni, amit a kaczér úszóruha fedetlenül hagyott.”88 Úszóhölgyeink ezután évekre, évtizedekre eltűntek az uszodákból, az elmúlt századvég versenyei Hajós Alfréd, Deutsch Gyula és Halmay Zoltán sikereitől voltak hangosak. Az MTK és a MÚE férfi úszói az olimpiákon, a nem hivatalos Európa-bajnokságokon és az egyéb nagy nemzetközi bajnokságokon arattak győzelmeket. Az egy Petzke Klárát leszámítva – aki 1895-ben váratlanul győzni tudott egy versenyen89 – hölgyeink visszatértek az „uszodázáshoz”, s az első női úszóversenyekről Hajósék győzelmei idején mindenki megfeledkezett. Az MTK évkönyve például nem is tudott az 1892 előtti úszóversenyeiről, sőt az 1892-es verseny hölgyviadaláról azt állapította meg, hogy a klub csupán „propaganda célja révén” gyűjtötte össze a hölgyversenyzőket!90


Jegyzetek:

1 Porzsolt Kálmán: Úszó sport. Magyar Szalon, 1888. IX. köt. 549. o.

2 Fürdő a lakásban. Fürdői Lapok, 1894. 1. sz. 3. o.

3 Siklóssy László: A magyar sport ezer éve. 2. köt. Széchenyi, Wesselényi és még egy nemzedék. 1820–1874. Bp., 1928. 315–336. o. és 600–605. o.

4 Uo. 603. o. és 335. o.

5 Uo. 322. o.

6 Uo. 317. o.

7 Uo. 322. o.

8 Uo. 333. o.

9 Uo. és Bakó Jenő: Az úszás története. Bp., 1986. 176. o.

10 Siklóssy László i. mű 335. o.

11 Uo. 603. o. Forgó János cikke a Vasárnapi Újság 1865. júl. 30.-i számában jelent meg.

12 Uo.

13 Siklóssy László: A magyar sport ezer éve. 3. köt. A modern sportélet előkészítése. 1875–1896. 716. o.

14 A nők úszása. Herkules, 1884. júl. 8. 4. o.

15 Uo.

16 Uo.

17 Nők úszóversenye Angliában. Herkules, 1884. júl. 29. 4. o.

18 Uo.

19 Uo.

20 Siklóssy László i. mű 3. köt. 716. o.

21 Nők úszóversenye Angliában. Herkules, 1884. júl. 29. 4. o.

22 Uo.

23 Bakó Jenő: Az úszás története. 171. o. Az első demonstratív dunai „kiúszásra” 1836. júl. 10-én került sor.

24 Uo.

25 Uo. 180. o.

26 Uo.

27 Uo.

28 Bakó Jenő i. mű 183. o. és Siklóssy László i. mű 3. köt. 717. o.

29 Uo.

30 A szegedi nők versenye. Herkules, 1884. júl. 22. 1. o.

31 Uo.

32 Uo.

33 Uo.

34 Uo.

35 Uo.

36 Siklóssy László i. mű 3. köt. 717–718. o.

37 Uo. 717. o.

38 Uo. és Pesti Hírlap, 1885. júl. 22.

39 Uo.

40 Uo.

41 Uo.

42 Siklóssy László i. mű 3. köt. 718. o.

43 Uo.

44 Uo.

45 Bakó Jenő i. mű 186. o. és Siklóssy László i. mű 3. köt. 718. o.

46 Bakó Jenő i. mű 187. o.

47 Herkules, 1890. szept. 7. 121. o. és Vadász- és Versenylap, 1890. szept. 7. 390–391. o.

48 Porzsolt Gyula: Amateur úszó-versenyeink. Vadász- és Versenylap, 1890. szept. 7. 390–391. o.

49 Uo. 390. o.

50 Uo.

51 Uo.

52 Uo.

53 Uo. 391. o.

54 Uo.

55 Herkules, 1890. szept. 7. 121. o.

56 Uo.

57 A víztaposásról. Siklóssy László i. mű 2. köt. 330. o. Siklóssy itt azt írta, hogy a kibontakozó sportélet erősen vonzódott az excentricitások felé, s ezzel magyarázta a víztaposás népszerűségét. Mind ezt Siklóssy már az 1830-as–1840-es évek úszósportéletéről állapította meg néhány „vízenjáró” bravúr kapcsán. Amíg ezek a produkciók az 1830-as, 1840-es években „korcs vízi mutatványok” voltak, addig az 1890-es években már az úszóversenyek elfogadott programjaivá váltak. Egyébként nemcsak a víztaposás volt extrém produkció, de a századvégi női úszóversenyek is elég szokatlanok lehettek!

58 Porzsolt Gyula i. mű 390. o.

59 Vadász- és Versenylap, 1890. okt. 9. 462. o.

60 Uo.

61 Uo.

62 Uo.

63 Vadász- és Versenylap, 1891. szept. 6. 385. o. A verseny győztesei: a kezdők versenyében Weisz Róza, a haladók gyorsúszásában Prats Aranka, a víztaposásban Spitzer Jolán, az ugróversenyben Petzke Klára.

64 Uo.

65 Úszóverseny a Lukács fürdőben. Herkules, 1892. júl. 15. 5. o.

66 Siklóssy László i. mű 3. köt. 721. o.

67 B. Stieber Lotti: Az úszás története. 5. közl. Testnevelés, 1944. szept. 225. o.

68 Bakó Jenő i. mű 188. o.

69 [Luby Sándor]: Úszóverseny a Lukács fürdőben. Pesti Hírlap, 1892. jún. 30. 3. o.

70 Uo.

71 Úszóverseny a Lukács fürdőben. Herkules, 1892. júl. 15. 5. o. és B. Stieber Lotti i. mű 225. o.

72 B. Stieber Lotti i. mű 225. o. szerint Lilla a keresztnév, ezt vette át Bakó Jenő is i. mű 188. o.

73 Úszóverseny a Lukács fürdőben. Herkules, 1892. júl. 15. 5. o. és [Luby Sándor] i. mű 3. o. Egy cikken belül Lila és Lina keresztnevet is használt.

74 Siklóssy László i. mű 3. köt. 722. o.

75 B. Stieber Lotti i. mű 225. o.

76 [Luby Sándor] i. mű 3. o.

77 B. Stieber Lotti i. mű 224. o.

78 Uo.

79 Uo.

80 Uo.

81 Uo. 225. o.

82 A Magyar Testgyakorlók Köre története. 1888–1913. Összeáll. Fodor Henrik. Bp., 1913. 19–20. o.

83 Uo. és Bakó Jenő i. mű 191–192. o.

84 Bakó Jenő i. mű. 192. o.

85 Uo.

86 Uo.

87 Siklóssy László i. mű 3. köt. 722. o.

88 Uo.

89 Uo.

90 A Magyar Testgyakorlók Köre története. 1888–1913. Összeáll. Fodor Henrik. Bp., 1913. 20. o.

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Tanulmány

Megjelent: Illem, sport és divat. „Amazonok” a századfordulón (19–20. század) Bp., Viktória Kiadó, 2004)

×

Földieknek látszók

Női szentek és boldogok

Legújabb könyvemben tizenkét különös sorsú, közismert, mégis ismeretlen 10–13. századi női szent, boldog és boldog emlékezetű nő életútja szerepel. A szentekről és boldogokról azt hihetnénk, hogy önmegtagadó, imádságos, nem egyszer aszketikus életük kiáltó ellentétben állt világi kortársaik tevékeny mindennapjaival. Valójában valamennyiük élete küzdelmes volt, tele gyarlósággal, hibával, szerencsés és szerencsétlen döntések sorozatával, rendkívüli jellemük azonban a magyarság sorsdöntő pillanataiban felülemelkedett minden addigi kétségen és korláton. Talán egyetlen fejedelmi család sem adott annyi szentet, mint a három évszázadon át uralkodó Árpád-ház, talán egyetlen történelmi korszakban sem élt annyi női szent és szent életű női hitvalló, mint az Árpád-kori Magyar Királyság területén. Az uralkodói dinasztia szentjein kívül könyvem megemlékezik a keresztény hitet a külhonban terjesztő magyarországi uralkodónőkről és fejedelemasszonyokról is.

A Kossuth Kiadó gondozásában megjelent, gazdagon illusztrált album kedvezményes áron, 5942 forintért megrendelhető a vevoszolgalat@kossuth.hu emailen.

Kozák Péter
a Névpont szerkesztője