bizantinológus, történész
Született: 1913. december 18. Budapest
Meghalt: 1955. szeptember 28. Budapest

Szülei: Gyóni (Szolár) Ferenc (1882–1963) irodalomtörténész, középiskolai tanár, Achim Gizella óvónő (1881–1962), Gyóni Géza (1884–1917) író, költő testvére. Felesége: zepetneki Töttössy Katalin (1921–). Leánya: Gyóni Mária; fia: Gyóni András.

A budapesti evangélikus gimnáziumban éretts. (1932), a pécsi Erzsébet Tudományegyetem soproni Evangélikus Hittudományi karán tanult (1932–1934), a Pázmány Péter Tudományegyetemen – az Eötvös Collegium tagjaként – görög–latin szakos középiskolai tanári okl. (1938), bölcsészdoktori okl. szerzett (1940); közben a müncheni egyetem ösztöndíjasa (1937). A középgörög filológia, különös tekintettel Bizánc és a délkelet-európai népek kapcsolataira tárgykörben magántanári képesítést szerzett (1945), az MTA tagja (l.: 1948. júl. 2.).

Az aszódi gimnázium helyettes (1939–1941), r. tanára (1941). A Magyar Történettudományi Intézet beosztott intézeti tanára (1942–1949), egyúttal a Pázmány Péter Tudományegyetem Görög Filológiai Intézetének tanársegéde (1942–1945). A bécsi Gr. Klebelsberg Kuno Magyar Történetkutató Intézet tagjaként végzett kutatásokat (1941). A II. világháború végén frontszolgálatot teljesített (1944. okt.–1945. ápr.), orosz hadifogságban volt (1945. ápr.–aug.). – A Pázmány Péter Tudományegyetem, ill. az ELTE BTK egy. adjunktusa (1945–1948), a Görög Filológiai Intézet intézeti tanára (1948–1952), a Középkori Egyetemes Történeti Tanszék tanszékvezető egy. docense (1953–1954), tanszékvezető egy. tanára (1954. aug. 1.–1955. szept. 28.); közben a Római Magyar Akadémia vendégprofesszora (1948–1949).

Kora középkori magyar és egyetemes történettel, elsősorban az Árpád-kori magyarság és Bizánc művelődéstörténeti kapcsolataival, a bizánci egyház magyarországi művelődéstörténeti emlékeivel, görög feljegyzésű magyar nyelvemlékek összegyűjtésével foglalkozott. Egyetemi doktori értekezése (Magyarország és a magyarság a bizánci források tükrében, 1938) függelékében elsőként gyűjtötte össze a bizánci forrásokban felbukkant magyar nyelvi anyagot. Az Onomastikon a 10–16. századi bizánci forrásokban megőrzött magyar főneveket sorolat fel (350 szót!). Kutatásait később kiegészítette a magyar nyelv görög feljegyzéses szórványemlékeivel, majd érdeklődése a dél-kelet-európai népek története görög nyelvű forrásai, azok művelődéstörténeti jelentősége felé fordult. Jelentős eredményeket ért el a román etnogenezis folyamatának feltárása, a középkori románokra vonatkozó bizánci történeti források filológiai vizsgálata terén. Hatalmas vállalkozását, a román történelem kezdeteire vonatkozó valamennyi elérhető bizánci, latin, héber és egyéb nyelvű források kritikai összegyűjtését nem tudta megvalósítani, ám az ehhez elkészült tanulmányok, kisebb forrásközlések mai is alapvető jelentőségűek.

Gyóni Géza iránti tiszteletből vette fel a költő nevét, néhány dolgozatával a Gyóni-kéziratok sorsával és a költő utóéletével is foglalkozott.

A Rákosi-korszak idején élesen szembenállt a dákoromán elmélettel, „románellenes revizionista“ álláspontja miatt a hatóságok állandóan zaklatták; az ideológiai üldöztetések elől öngyilkos lett. Budapesten, a Farkasréti Temetőben nyugszik.

Az MTA Nyelvtudományi Bizottsága meghívott tagja (1946–1948).

A prágai Byzantinoslavica c. folyóirat magyar referense (1949–1955).

F. m.: Magyarország és a magyarság a bizánci források tükrében. Egy. doktori értek. is. (Magyar–görög tanulmányok. 7. Bp., 1938); Kalizok, kazárok, kabarok, magyarok. (Magyar Nyelv, 1938); A paristrioni „államalakulatok” etnikai jellege. Archaizáló népnév és etnikai valóság Anna Komnena Alexiasában. (A Magyar Történettudományi Intézet Évkönyve. Bp., 1942; németül: Zur Frage der rumänischen Staatsbildungen im 11. Jahrhundert in Paristrion. Ostmitteleuropäische Bilbiothek. 48. Bp., 1944); A Gyóni-kötetek kiadásának története. (Magyar Könyvszemle, 1942); A magyar nyelv görög feljegyzéses szórványemlékei. Habilitációs értek. is. (Magyar–görög tanulmányok. 24. Bp., 1943); A legrégibb vélemény a román nép eredetéről. Kekaumenos művei, mint a román történet forrásai. (Bp., 1944; franciául: Revue d’Histoire Comparée, 1945); A keleti egyház jelentkezése a Temes vidékén Szent István korában. (Magyar Nyelv, 1946; franciául: Revue d’Histoire Comparée, 1947); A legkorábbi magyar–bizánci házassági kapcsolatok kérdéséhez. (Századok, 1947); A kievi ősévkönyv volochjai. Akadémiai székfoglaló. (Elhangzott: 1949. nov. 28.; megjelent, franciául: Les volochs des Annales primitives de Kiev. Études Slaves et Roumaines, 1949); A balkánfélszigeti vláchok kétlegelős pásztorkodása a középkorban. (MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Közleményei, 1951; franciául: Byzantinoslavica, 1951); La première mentions historique des Vlaques des Monts Balkans. (Acta Antiqua, 1951/52); A román történet bizánci forrásai. (MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Közleményei, 1954; franciául: Acta Antiqua, 1954); A „harcos szentek” legendatípusának változatai az óizlandi irodalomban. (Antik Tanulmányok, 1955; franciául: Acta Antiqua, 1956); A kievi ősévkönyv volochjai. Akadémiai székfoglaló. (Századok, 1989); ford.: Engels, Friedrich: Frank időszak. Ford. Váczy Péterrel. (Bp., 1954).

Irod.: Borzsák István: Gy. M. (Századok, 1955); Szalatnai Rezső: Gy. M. (Evangélikus Élet, 1955); Harmatta János: Gy. M. (Antik Tanulmányok, 1956); Gy. M. irodalmi munkássága. Összeáll. Moravcsik Gyula. (Antik Tanulmányok, 1956); I. Tóth Zoltán: Gy. M. (Magyar Tudomány, 1956); Moravcsik Gyula: Gy. M. emlékezete. (MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Közleményei, 1956); Komjáthy Miklós: „Anima naturaliter christiana.” Emlékezés Gy. M.-ra. (Diakonia, 1981); Hadrovics László: Emlékezés Gy. M.-ra. (Europa. 3. Annales, 1998 és Antik Tanulmányok, 1999); Asztalos István: Az aszódi evangélikus középiskola története. 1728–1948. (Aszód, 2003); Farkas Zoltán: Gy. M. emlékezete. (Antik Tanulmányok, 2011).