Család

A Debreceni Református Kollégiumban éretts. (1905), a müncheni képzőművészeti akadémián és Hollósy Simon festőiskolájában tanult (1905–1906), a Budapesti Református Teológiai Akadémián végzett, ahol őstörténetet és keleti nyelveket is tanult (1918).

Iskola

Budapest székesfőváros polgármesteri hivatalának tisztviselője (1907–1926). A Fővárosi Könyvtár Keleti Gyűjteményének vezetője (1926–1946), nyugdíjazták (1946). Indiában járt hosszabb tanulmány- és gyűjtőúton (1928–1929), majd Törökországban, Kemal Atatürk államfő személyes tanácsadója (1930–1932).

Életút

Festőművésznek készült, de élete legfontosabb feladatának a magyar őstörténet-kutatást, s elsősorban a magyarság eredetének tisztázását tartotta. Orientalistaként a hun és a magyar nép vélt rokonságával, az indiai és a magyar díszítőművészet összehasonlító vizsgálatával foglalkozott. Műveire alapvetően a turanizmus ideológiája hatott. Megvásárolta Némethy Kálmán és Tóth Jenő hagyatékát, magánkiadásban kiadta Ipolyi Arnold Magyar mythológiáját (1928). Az általa megindított Aveszta-Könyvtárban közzétette – többek között – Goldziher Ignác, Stein Aurél műveit. Hosszas előkészületek után indult Indiába: úti célja Rádzsasztán és Gudzsarát államok voltak, ahol a rádzsput nemzetségek leszármazottait, a tévesen az ún. turáni csoporthoz sorolt, hun–szkíta „gudzsár hunokat” kereste fel. Elmélete szerint itt, az ún. Turáni-alföldön vélte megtalálni az állítólagos szkíták leszármazottait, akiket a magyarok közvetlen rokonainak tartott; s ezért a Magarának nevezett, Rádzsasztán állam területén levő településen nyelvi azonosságokat kutatott. Indiai tanulmány- és gyűjtőútjáról hatalmas néprajzi és történeti anyagokkal, könyvritkaságokkal, fotódokumentációkkal tért haza. Gyűjteményét az Iparművészeti Múzeum kupolatermében mutatta be (1929. nov. 21.–1929. dec. 15.). Az 1940-es években, a visszacsatolt Kolozsvárott ő szervezte meg az Őstörténeti Gyűjteményt. A II. vh. után a Szalmássy Galériában kiállította az udaipuri múzeum számára készített képeit (1946–1947). Műfordítóként lefordította Zarathusztra Avesztáját (amelyhez 70 képből álló sorozatot is készített, 1919-ben). Jézus Krisztus életét is vizsgálta: antijudaista írásokban igyekezett bizonyítani a Megváltó szkíta (= hun–szittya) származását. Festőművészként mesterének Kubinyi Sándort és Bosznay Istvánt tartotta, később Csontváry Kosztka Tivadar köréhez tartozott; aki munkássága folytatójának, örökösének tekintette. Nagy gyűjteményes kiállításon szerepelt a Nemzeti Szalonban (1920-ban 109, 1924-ben 73 képét állította ki, köztük a 21 darabból álló Zarathusztra-sorozatot).

Emlékezet

Budapesten (Erzsébetváros, VII. kerület Dózsa György út 17.) élt és tevékenykedett. Közel 130 db-ból álló, értékes textilgyűjteményét a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (VKM) a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) számára megvásárolta, s a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeumban helyezte el (ma is ott látható). Néhány képét a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) őrzi. Értékes gyűjteménye további része – könyvtára, kéziratai, festményei stb. megsemmisült (lakását még halála napján kifosztották!). Mellszobrát (Bíró Lajos alkotása) az Újfehértói Városi Múzeum kertjében avatták fel (2001).

Elismertség

A Magyar–Indiai Társaság alapító elnöke (1929-től).

Szerkesztés

Az Aveszta-Könyvtár c. könyvsorozat szerkesztője (1925-től).