Család

Felesége Majerszky Klára (1915) orvos, neurológus, idegsebész.

Iskola

A Pázmány Péter Tudományegyetemen ált. orvosi okl. (1927), az endogén elme- és idegbetegségek klinikája és kórszövettana tárgykörben magántanári képesítést szerzett (1934), az MTA tagja (l.: 1946. júl. 24.; r.: 1946. dec. 19.; kizárták: 1951. jún. 18.; tagsága visszaállítva: 1956. jún. 1.).

Életút

A Pázmány Péter Tudományegyetem Ideg- és Elmeklinika Agyszövettani Oszt. gyakornoka (1927–1929), egy. tanársegéde (1929–1932), a klinika Férfi, ill Női Oszt.-ának osztályvezető tanársegéde (1932–1936). A debreceni Tisza István Tudományegyetem Ideg- és Elmeklinika Férfi Oszt.-a és az Agyszövettani Laboratórium osztályvezető egy. tanársegéde (1937–1939), az ideg- és elmegyógyászat ny. rk. (1939–1941), ny. r. tanára (1941–1951) és a klinika ig.-ja (1939–1951); közben az Orvostud. Kar dékánja (1944–1946). Áll. belföldi kutatói ösztöndíjas (1927–1929), a Rockefeller-alapítvány ösztöndíjával a montréali McGill Egyetem Neurológiai Int.-ében, ill. több amerikai egyetemen (Ann Arbor, Baltimore, Chicago, New Haven, New York) kutatott (1936–1937), majd Párizsban járt hosszabb tanulmányúton (1937). Politikai okokból megfosztották egy. tanári állásától, és kizárták az MTA tagjai közül (a kizárás közvetlen oka az volt, hogy egyik előadásában az elmebetegségek kiváltó okai között említette pl. a sztahanovisták versennyel járó feszült lelkiállapotát, 1951; tagságát és katedráját is visszakapta: 1956, ez utóbbit azonban betegsége miatt már nem foglalhatta el), a Balassagyarmati Kórház Férfi Ideg- és Elmeoszt.-ának osztályvezető főorvosa (1951–1956). – Az Ideiglenes Ny. tagja (1944–1945). – Tud. pályafutásának kezdetén elsősorban az idegrendszer ép és sérült kórszövettanával, ill. az örökléses idegbetegségek patológiai okaival fogl., később érdeklődése a kísérletes neuropatológia, a kísérletes idegélettan és a klinikai neurológia felé fordult. Montréalban A. Ciprianival a különböző agyterületek működési intenzitásának vizsgálatára a véráramlás mérésén alapuló trmikus módszert dolgozott ki, ami új szakaszt nyitott az epilepszia kutatásában. Az idegsebészet nemzetközileg is elismert kutatójaként klinikáján önálló idegsebészeti oszt.-t rendezett be, ahol Mo.-on először meghonosította a modern radikális idegsebészeti eljárásokat. Nagy jelentőségű afázia-kutatásokat is folytatott, amelyek során alapvetően új eredményeket ért el a beszéd ép és kóros folyamatainak feltárása terén. Mint dékán 1944-ben erélyesen szembeszállt a debreceni egyetem kiürítésével és elmenekítésével. Az 1950-es években tiltakozott az új tárgy, a honvédelmi ismeretek bevezetése ellen, továbbá mint meggyőződéses pacifista tudós lelkiismereti kötelességének tekintette, hogy fellépjen a hidegháborús előkészületekkel szemben. – A M. Tud. Tanács tagja (1948–1949, 1949: lemondott). A M.–Szovjet Műv. Társaság debreceni csoportjának elnöke (1946–1949; 1949: lemondott). A Debreceni Orvosegyesület elnöke (1945–1951). – Arányi-féle Pályázat I. díja (1924), Korányi Frigyes-jutalomdíj (1931), Kossuth-díj (1949), Széchenyi-díj (posztumusz, 1990), Demény Pál-emlékérem (posztumusz). – Az Ideggyógyászati Szemle főszerkesztője (1954–1956).