Család

Székely primor családból származott. Sz: Pálffy Elek, Udvarhelyszék pénztárnoka, gagyi Pálffy Anna.

Iskola

Iskoláit Székelykeresztúron, majd a kolozsvári unitárius kollégiumban végezte.

Életút

Tanulmányai befejezése után belépett a József nádor huszárezredbe; ahol kadét (1828–1830), ill. hadnagy rangfokozatban szolgált (1830–1835). Miután kiderült, hogy álnéven Kossuth Lajos Pesti Hírlapjába dolgozatokat ír, nyugdíjazták (1835). Küsmödön (Udvarhelyszék) élt (1835–1848). A reformellenzék ismert képviselője. Katonáskodása idején három társával bejárta Itália nagyvárosait. Küküllő vármegye követeként részt vett az erdélyi országgyűlésen (1841–1844); közben az erdélyi küldöttség képviselőjeként megismerkedett gr. Batthyány Lajossal és gr. Széchenyi Istvánnal (1842. márc.). A forradalom idején, Udvarhelyszék közgyűlésén Magyarország és Erdély uniója mellett elsőként szólalt fel (1848). ő vezette azt a harminc székelyből álló delegációt, amelyet a közgyűlés azért küldött gr. Teleki Józsefhez, Erdély kormányzójához, hogy a rendkívüli európai események miatt összehívja az erdélyi országgyűlést (1848. máj. 29-ére; Telekit erre az országgyűlésre Udvarhelyszék ismét követévé választotta, máj. 2-án). Az erdélyi országgyűlésen, mint vezérszónok ismét kezdeményezte az unió kimondását (1848. máj. 30.). Az első népképviseleti országgyűlésen ismét Udvarhelyszék követe és a Képviselőház erdélyrészi alelnöke (1848. júl. 2-ától). A Magyarország és Erdély unióját kimondó törvényt megerősítés végett Veér Farkassal ő vitte V. Ferdinándhoz. Az Országos Honvédelmi Bizottmány tagja, pénzügyminisztériumi államtitkár (1848. szept.–1849. jún. 16.), az országos törvényszék első alelnöke (1849. jún. 16.–1849. júl. 21.). A világosi fegyverletétel (1849. aug. 13.) után Kolozs és Szatmár vármegyében bujkált (1849 ősze, utóbb, 1849 okt.-ben önként jelentkezett Haynaunál). A pesti Újépületben tartották fogva (1850. febr. 25.–júl. 4.; az osztrák hadbíróság júl. 4-én halálra ítélte, de Haynau megkegyelmezett neki). Kiszabadulása után előbb Pesten, a Vadászkürt Szállóban lakott (br. Kemény Zsigmonddal, 1850–1851), majd kényszerlakhelyül Sátoraljaújhelyt és Tarcalt jelölték ki számára (1851–1856). Súlyos tüdőbaja miatt engedélyezték, hogy visszatérhessen szülőfalujába (1856), ahol nemsokára elhunyt. Végrendeletében az összes vagyonát – 15 ezer forintot – az Erdélyi Múzeumra, ill. a Magyar Tudós Társaságra hagyta (1857. jan. 20.). Irodalmi pályafutása kezdetén Erdődi János álnéven ún. politikai leveleket is írt az Erdélyi Híradóba, majd három kisregénnyel jelentkezett. Az 1840-es évek közepétől jelentős publicisztikai írásokat közölt: a köztársaság, majd az erdélyi unió mellett érvelt. A forradalom és szabadságharc leverése után kezdte el írni különösen értékes naplóját, amelyet testvérének küldött. Emlékirataiban a forradalom és szabadságharc jelentősebb szereplőinek élet- és jellemrajzát dolgozta fel. Több regénye (pl. A Zsadányi család; Tihamér) ill. politikai írása (Eszmetöredékek a keleti ügy körül) kéziratban maradt. Naplóját Jakab Elek ismertette (a Nemzet c. lapban, 1895-ben). Emlékiratait gr. Mikó Imrének adta át, az a Mikó-hagyatékkal az Erdélyi Múzeum tulajdonába került (végül Szabó T. Attila jelentette meg).