Lábady Tamás
Lábady Tamás

2024. október 8. Kedd

Lábady Tamás

jogász

Születési adatok

1944. július 6.

Baja, Bács-Bodrog vármegye

Halálozási adatok

2017. augusztus 11.

Pécs


Család

Sz: Lábady (1944-ig Nusser) Antal (1904–1974) orvos, tüdőgyógyász főorvos, politikus, az FKgP nemzetgyűlési képviselője, Lábady Ilona. Testvérei: Lábady András (1934–) építészmérnök, Lábady Miklós (1942–) orvos, dr. Asztalos Lászlóné Lábady Klára (1936–) jogász, jogtanácsos, Holczer Józsefné Lábady Márta (1939–) munkaügyi főelőadó és Lábady Mária (1940–). Lábady Klára férje Asztalos László (1925–1988) jogász, az ELTE ÁJTK Polgári Jogi Tanszéke egyetemi tanára. F: Iharosy Éva, az Egyesített Egészségügyi Intézmények komplex szűrőállomásának szakasszisztense. Leánya: Lábady Ágnes (1967–); fia: Lábady István (1969–). 

Iskola

A pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban éretts. (1962), a Pécsi Tudományegyetemen állam- és jogtudományi doktori okl. szerzett (1968), bírói-ügyészi szakvizsgát tett (1970), az állam- és jogtudomány kandidátusa (1988).

Életút

A Pécsi Járásbíróság joggyakornoka (1968), fogalmazója (1968–1969), bírósági titkára (1969–1970), a Siklósi (1970. jún. 1.–1971. máj. 30.), a Pécsi Járásbíróság járásbírója (1971. jún. 1.–1976. máj. 30.). A Pécsi megyei Bíróság bírója (1976. jún. 1.–1982. jan. 31.), a Pécsi Megyei Bírósági megyei bírósági tanácselnöke (1982. febr. 1.–1990), az Alkotmánybíróság tagja (1990–1999); elnökhelyettese (1993–1999), a Baranya megyei Bíróság polgári kollégiumának vezetője (1999–2002), a Pécsi Ítélőtábla elnöke (2003–2012). C. kúriai bíró (2011-től). Az ELTE Jogi Továbbképző Intézet Pécsi Kihelyezett Tagozatának előadója (1977-től), egyúttal a Janus Pannonius Tudományegyetem (JPTE) egy. adjunktusa (1977–1991), egy. docense (1991-től). A Kölni Egyetem Humboldt-ösztöndíjasa (1979, 1983, 1993). 

Kutatóként elsősorban biztosítási joggal, nem vagyoni kártérítéssel, szerződési joggal, ill. szerződésen kívüli kárfelelősséggel foglalkozott. 

Elismertség

A Magyar Ösztöndíj Bizottság tagja (2001-től).

Elismerés

Deák Ferenc-díj (2011), Juhász Andor-díj (2012). 

Főbb művei

F. m.: A kötelem zárt struktúrájának felbomlása a termékfelelősség jogában. (Jogtudományi Közlöny, 1974)
A keresetindítási jog, különös tekintettel a III. Ppn tükrében. (Magyar Jog, 1975)
Termékfelelősség és termék-felelősségbiztosítás. (Biztosítási Szemle, 1975)
A fogyasztóvédelmi rendszerről és a fogyasztók érdekeinek polgári jogi védelméről. (Magyar Jog, 1976)
A hibás teljesítés és a termékfelelősség összefüggéséről. (Jogtudományi Közlöny, 1976)
Kárfelelősség a környezet védelmében. Gátos Györggyel. (Biztosítási Szemle, 1976 és Magyar Jog, 1977)
A termék-felelősségbiztosítás jogi kérdései és megoldási lehetősége. (Gazdaság- és Jogtudomány, 1976 és Biztosítási Szemle, 1977)
A környezeti károk biztosításának jogi kérdései és megoldási lehetősége, különös figyelemmel a nehézipari vállalatok környezeti károkozásaira. (A Nehézipari Minisztérium kiadványa. Bp., 1977)
A kamatfizetési kötelezettség néhány kérdése a biztosítási szerződésekben. (Biztosítási Szemle, 1977)
Az államigazgatási határozatok megtámadása iránti perek néhány eljárásjogi kérdése. (Magyar Jog, 1978)
On the Civil Law Safeguards of Consumers’ Interests and on the Consumer Protection System. (Acta Juridica, 1978)
A szocialista együttműködés alapelve és a felek együttműködése a biztosítási jogviszonyokban. (Biztosítási Szemle, 1979)
Eltérő megoldások a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás csehszlovák és magyar szabályozásában. (Az Állami Biztosító kiadványa. Bp., 1980)
Méltányosság a biztosítási jogviszonyokban. Szotáczky Mihállyal. (Az Állami Biztosító kiadványa. Bp., 1980)
A bagatell károk és összegek kezelésének közgazdasági és jogi kérdései a biztosításban. Veress Józseffel. – A szerződések általános szabályainak érvényesülése a biztosítási szerződések körében. 1–2. Kecskés Lászlóval és Takáts Péterrel. (Biztosítási Szemle, 1981)
A nem vagyoni kártérítés jogintézménye. (Az Igazságügyi Minisztérium Tudományos és Tájékoztatási Főosztálya kiadványa. Bp., 1982)
A biztosítási szerződések egyes érvénytelenségi tényállásai. (Jogtudományi Közlöny, 1982)
A polgári perbeli szakértői bizonyítás időszerű kérdései. Kengyel Miklóssal. (Magyar Jog, 1982)
Kommentártöredékek a Polgári Törvénykönyv magyarázatához. Gátos Györggyel. (Magyar Jog, 1983)
A biztosítási jog szerepe és lehetőségei a környezetvédelemben. (Az MTA Déldunántúli Tudományos Intézete kiadványa. Pécs, 1984)
A felelősségbiztosítás jelenkori fejlődési tendenciái. Kand. értek. (Pécs, 1986)
A nem vagyoni kárpótlási igények a bírói gyakorlatban. (Bp., 1986)
A nem vagyoni kártérítés biztosítási fedezete. (Biztosítási Szemle, 1988)
A nem vagyoni kártérítés. Az ELTE Jogi Továbbképző Intézete jegyzete. (Bp., 1988
2. kiad. 1991)
A felelősségbiztosítás jelenkori fejlődési tendenciái. (Biztosítási Szemle, 1989)
Fejezetek a felelősségbiztosítás köréből. Üzemi balesetek, közlekedésjog, termékfelelősség, szerződési kockázatok. (Bp., 1990)
Bevezető gondolatok a biztosításjog kodifikációjához. (Biztosítási Szemle, 1990)
Gondolatok a nem-vagyoni kártérítésről. (Jel–Kép, 1990)
A populáris akció és az egyéni jogvédelem biztosítása az alkotmánybírósági eljárásban. (Magyar Jog, 1991)
A nem vagyoni kártérítés funkcióiról. (Biztosítási Szemle, 1991)
A nem vagyoni kártérítés újabb bírói gyakorlata. Az ELTE Jogi Továbbképző Intézete jegyzete. (Bp., 1992)
A magyar Alkotmánybíróságról szóló törvény. (Jogtudományi Közlöny, 1992)
A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos bírói gyakorlat legújabb tendenciái. (Biztosítási Szemle, 1992)
A magyar termékfelelősségi törvény. (Bp., 1993)
Az eszmei kártérítés új dimenziói a magyar jogban. (Emlékkönyv Kemenes Béla egyetemi tanár 65. születésnapjára. Szerk. Tóth Károly. Bp., 1993)
A nem vagyoni – ideális – kártérítés a középkorban. (Magyar Jog, 1993)
A helyét kereső alkotmánybíráskodás. (Világosság, 1993)
Az általános személyiségi jog és pénzbeli elégtétellel való oltalmazása a svájci kodifikációban. (Magyar Jog, 1994)
Az eszmei és büntető kártérítés a common law-ban. (Állam- és Jogtudomány, 1994)
Gondolatok a visszavásárlási jogról egy életbiztosítási jogeset kapcsán. – A nem vagyoni kártérítés a 18. és a 19. század német jogában. 1–2. (Biztosítási Szemle, 1994)
A nem vagyoni érdekek francia útja: le dommage moral. – A termékfelelősség intézménye és a magyar termékfelelősségi törvény. (Jogtudományi Közlöny, 1994)
Az eszmei kártérítés antikja. (Jura, 1994)
Constitutional Protection of Privacy. Protection of Marriage and the Family, Right to Privacy. (Acta Juridica, 1995)
A magánélet alkotmányos védelme. A házasság és a család védelme, a magánszférához való jog. (Acta Humana, 1995)
Elégtétel a nem vagyoni károkért a 20. század első felének magyar magánjogában. (Tanulmányok Benedek Ferenc tiszteletére. Szerk. Hamza Gábor, Kajtás István, Zlinszky János. Bp., 1996)
A kezesi biztosításról és a „közjogi felelősség”. (Biztosítási Szemle, 1996)
A magyar magánjog – polgári jog – általános része. Egy. tankönyv.  (Dialóg Campus tankönyvek. Bp.–Pécs, 1997
2. kiad. 1998
3. jav. és bőv. kiad. 2000 és utánnyomás: 2002, 2010, 2012)
Családbarát jogalkotás. (Vigilia, 1998)
Az 1945 előtt kötött életbiztosítási szerződések jogi sorsáról. 1–2. (Biztosítási Szemle, 1998–1999)
Alkotmányos alapjogok és személyiségi jogok. (Jogi beszélgetések, 1999)
Alkotmányjogi hatások a készülő a készülő Ptk. szabályaira. (Polgári jogi kodifikáció, 2000)
A szakmai felelősség néhány kritikus pontja. (Biztosítási Szemle, 2001)
Felelősség a szerződésen kívül okozott károkért és a biztosítási szerződés az új Polgári Törvénykönyvben. Vitaindító tézisek. (Polgári jogi kodifikáció, 2001)
A deliktuális felelősség változásáról és ennek a polgári jogi kodifikációra gyakorolt hatásáról. (Jura, 2002)
A táblabíróságokról. A Pécsi Ítélőtábla. Szerk. Décsei Katalinnal. (A Pécsi Ítélőtábla kiadványa. Pécs, 2004)
A termékfelelősség intézménye az új Polgári Törvénykönyvbe integrálva. (Placet experiri. Ünnepi tanulmányok Bánrévy Gábor 75. születésnapjára. Szerk. Raffai Katalin. Bp., 2004)
Szerződésen kívüli kárfelelősség az új Ptk-ban. (Jogi tájékoztató füzetek. 138. Bp., 2004)
A termékfelelősségről. (Fogyasztóvédelmi Szemle, 2004)
Meghatalmazott képviselet az egyesületi jogban. (Magyar Jog, 2006)
A fogyatékossággal született gyermek saját jogú kártérítési igényéről. (Családi Jog, 2006)
Mozaiktöredékek a Pécsi Ítélőtábla tudományos műhelyéből. Szerk. Heszné Hír Henriette-tel. (A Pécsi Ítélőtábla kiadványa. Pécs, 2007)
A közhatalmi jogkörben okozott kárfelelősség dogmatikai alapjai, különös tekintettel az új magyar Polgári Törvénykönyv rendelkezéseire. (Ügyészek Lapja, 2010)
A magánjog általános tana. Egy. tankönyv. (A Szent István Társulat kiadványa. Bp., 2013
2. kiad. 2014
3. kiad. 2016
4. kiad. 2017)
A deliktuális felelősség fontosabb változásai az új Ptk.-ban. (Jogtudományi Közlöny, 2014)
Az emberi az új polgári törvénykönyvben. (Iustum aequum salutare [A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara folyóirata], 2015)
Sérelemdíj versus nem vagyoni kártérítés. (Állam- és Jogtudomány, 2016)
Zlinszky János, az etikus ember. (Iustum aequum salutare, 2016). 

Irodalom

Irod.: Sereg András: Falak az Alkotmánybíróság előtt. Beszélgetés L. T.-sal, az Alkotmánybíróság elnökhelyettesével. (Népszabadság, 1994. 29.)
Földessy Dénes: A jogállam morált is jelent. L. T. nézetei alkotmányról, erkölcsről és a bírói hivatásról. (Napi Magyarország, 1999. 193.)
Katolikus világiak a magyar közéletben. Szerk. Huszthy Ádám. (Bp., 2000)
Emlékkönyv L. T. 60. születésnapjára – tanítványaitól. Szerk. Bölcskei János és Nochta Tibor. L. T. műveinek bibliográfiájával. (A Szent István Társulat kiadványa. Bp., 2004)
Újjászületés. L. T. jogtanárral, volt alkotmánybíróval beszélget Bodnár Zita. (Miért hiszek? 46. Bp., 2007)
Pécs lexikon. I–II. köt. Főszerk. Romváry Ferenc. (Pécs, 2010).

 

 

neten:

 

http://www.jogiforum.hu/arckepcsarnok/32

http://www.pecsma.hu/hirzona/dr-labady-tamas-emlekere/

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Pályakép

Megjelent: nevpont.hu 2017

×

Földieknek látszók

Női szentek és boldogok

Legújabb könyvemben tizenkét különös sorsú, közismert, mégis ismeretlen 10–13. századi női szent, boldog és boldog emlékezetű nő életútja szerepel. A szentekről és boldogokról azt hihetnénk, hogy önmegtagadó, imádságos, nem egyszer aszketikus életük kiáltó ellentétben állt világi kortársaik tevékeny mindennapjaival. Valójában valamennyiük élete küzdelmes volt, tele gyarlósággal, hibával, szerencsés és szerencsétlen döntések sorozatával, rendkívüli jellemük azonban a magyarság sorsdöntő pillanataiban felülemelkedett minden addigi kétségen és korláton. Talán egyetlen fejedelmi család sem adott annyi szentet, mint a három évszázadon át uralkodó Árpád-ház, talán egyetlen történelmi korszakban sem élt annyi női szent és szent életű női hitvalló, mint az Árpád-kori Magyar Királyság területén. Az uralkodói dinasztia szentjein kívül könyvem megemlékezik a keresztény hitet a külhonban terjesztő magyarországi uralkodónőkről és fejedelemasszonyokról is.

A Kossuth Kiadó gondozásában megjelent, gazdagon illusztrált album kedvezményes áron, 5942 forintért megrendelhető a vevoszolgalat@kossuth.hu emailen.

Kozák Péter
a Névpont szerkesztője