Kovács János
Kovács János

2024. október 6. Vasárnap

Kovács János

pedagógus

Születési adatok

1764. augusztus 25.

Eger

Halálozási adatok

1834. április 12.

Bécs


Iskola

A bécsi egyetemen jogot tanult (1781–1785). Az MTA tagja (t.: 1833. szept. 8.).

Életút

Gr. Bánffy György, a későbbi erdélyi kormányzó három fiának nevelője, egyúttal a családjegyzője és házi titkára (1785–1798). Gr. Pálffy József két fiának nevelője (1798–1800-as évek eleje). A bécsi udvarban szolgált Rajner és Lajos főhercegek mellett, ill. ő tanította magyar nyelvre a későbbi V. Ferdinánd királyt is. Meggazdagodva, hatalmas vagyona nagy részét jótékony célokra fordította; később, végrendeletében egész vagyonát Eger város kórházára és szegényintézetére hagyta, ill. 2100 koronát a Magyar Tudós Társaságnak adott (1834-ben).

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Pályakép

Megjelent: nevpont.hu, 2013

×

Földieknek látszók

Női szentek és boldogok

Legújabb könyvemben tizenkét különös sorsú, közismert, mégis ismeretlen 10–13. századi női szent, boldog és boldog emlékezetű nő életútja szerepel. A szentekről és boldogokról azt hihetnénk, hogy önmegtagadó, imádságos, nem egyszer aszketikus életük kiáltó ellentétben állt világi kortársaik tevékeny mindennapjaival. Valójában valamennyiük élete küzdelmes volt, tele gyarlósággal, hibával, szerencsés és szerencsétlen döntések sorozatával, rendkívüli jellemük azonban a magyarság sorsdöntő pillanataiban felülemelkedett minden addigi kétségen és korláton. Talán egyetlen fejedelmi család sem adott annyi szentet, mint a három évszázadon át uralkodó Árpád-ház, talán egyetlen történelmi korszakban sem élt annyi női szent és szent életű női hitvalló, mint az Árpád-kori Magyar Királyság területén. Az uralkodói dinasztia szentjein kívül könyvem megemlékezik a keresztény hitet a külhonban terjesztő magyarországi uralkodónőkről és fejedelemasszonyokról is.

A Kossuth Kiadó gondozásában megjelent, gazdagon illusztrált album kedvezményes áron, 5942 forintért megrendelhető a vevoszolgalat@kossuth.hu emailen.

Kozák Péter
a Névpont szerkesztője