Iskola

A Pázmány Péter Tudományegyetemen matematika–fizika szakos középiskolai tanári okl. (1936) és bölcsészdoktori okl. (1937), az elektromos és mágneses mérések a bányászati kutatásban tárgykörben magántanári képesítést szerzett (1947), a műszaki tudományok doktora (addigi tevékenységéért, 1952) Az MTA tagja (l.: 1954. jún. 19.; kizárták: 1958. okt. 17.; tagsága visszaállítva: 2000. máj. 9.). 

Életút

A Magyar–Amerikai Olajipari Rt. (MAORT) kutató geofizikusa (1937–1944), a II. világháború végén a lovászi olajmező geofizikus-mérnöke (1944–1945); közben a nyilas kormányzat elbocsátotta állásából (1945). A II. világháború után ismét a MAORT geofizikusa (1945–1947). A József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (JNMGE) soproni Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Kara magántanára (1947–1951), a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem (NME) soproni Bánya- és Földmérőmérnöki Kar Geofizikai Tanszéke alapító tanszékvezető egy. tanára (1951–1956); közben az MTA soproni Geofizikai Kutató Laboratóriuma igazgatója (1955. jan. 1.–1956. okt.), ill. a Kínában dolgozó magyar geofizikus csoport vezetője (1955–1956). Az Österreichischen Mineralölverwaltung Aktiengesellschaft (ÖMV) igazgatójának geofizikai tanácsadója és a Leobeni Bányászati Egyetemen a geofizika professzora (1957-től). 

Tudományos pályafutása kezdetén a Dunántúl mágneses felmérésével foglalkozott, későbbi kutatásai során nemzetközileg is jelentős új geofizikai módszereket és műszereket fejlesztett ki (pl. gázleadás észlelésére szolgáló gázdetektor, szúróláng-perforálás bevezetése, hő- és nyomásálló perforátorok stb.). 1951-től elsősorban a geoelektromos módszerek fejlesztését és alkalmazási lehetőségeit vizsgálta. A magyarországi geofizikai kutatásokba ő vezette be a nagy mélységű üledékes medencék vizsgálatára is alkalmas tellurikus módszert. Kutatási területe még: a geomágneses tér normálértékének meghatározása, valamint a különböző anomáliákat okozó kőzettömegek mélységének vizsgálata; a bányavíz- és gázbetörések előrejelzése, ez utóbbi célra egy iszapgázdetektort fejlesztett ki. 

Az 1950-es években jelentős szerepet játszott a magyar–kínai tudományos kapcsolatok fejlesztésében. Pekingben nagysikerű magyar olajipari kiállítást szervezett (az Ég Temploma egyik pavilonjában, 1955-ben), majd kezdeményezte egy ötven geofizikusból álló magyar expedíció elindítását Kínába, az ország északkeleti részében végzendő szénhidrogén-kutatásokra (1956 őszén még részt vett a munka elindításában, amely a magyarországi geofizika mai napig is legnagyobb külföldi vállalkozása volt, 1956–1959-ben). Peking és Sopron között ún. tellurikus szinkronmérést is végzett, amely igen nagy nemzetközi szakmai visszhangot váltott ki. A forradalom és szabadságharc bukása után családjával együtt Ausztriába távozott (1956 dec.), ezután haláláig a Bécs közelében lévő Matzendorf-Hölles nevű településen élt. Miután elhagyta az országot kizárták az MTA tagjai sorából (l. tagságát csak 2000-ben állították helyre!). 

Emlékezet

Halálának 10. és a Soproni Egyetem Geofizikai Intézete alapításának 50. évfordulóján emléktábláját helyezték el az intézet falán (2001-ben). Születésének 100. évfordulóján az MTA soproni Geodéziai és Geofizikai Intézete is emléktáblát állított tiszteletére és róla nevezték el a Kántás Károly Geofizikai Kutatólaboratóriumot (2012. dec. 1-jén). Hagyatékát a zalaegerszegi Magyar Olajipari Múzeum őrzi (2011-től), ahol bronz mellszobrát is elhelyezték (Koplár Katalin szobrászművész alkotása, felavatva: 2012. jún. 12-én). A magyar–kínai geofizikai expedícióról előkerült fényképeket a Fortepan közölte (2014-ben).

Elismertség

 A Bornemisza Péter Társaság – az ausztriai magyarok kulturális egyesülete – elnöke (1968–1978). 

Elismerés

Kossuth-díj (1952).

Szocialista Munkáért Érdemérem (1953).