Család

Galíciából bevándorolt szegény zsidó családból származott.

Nagyszülei: Guttman/n Ignác, Gutman/n Johanna; Lőwy/Lewy Ábrahám, Nagler Julia.

Szülei: Guttmann Jakab (1841. Dembincz, Galícia–1891. szept. 16. Bp.) kereskedő, Lőwy/Lewy Rozália (1852. Óbuda–1928. márc. 6. Bp. Temetés: 1928. márc. 8. Kerepesi út, Izraelita Temető). Apja kereskedő volt, majd miután csődbe ment, alkalmi fizikai munkákból élt. Zsákhordó munkásként, baleset áldozata lett: az összekötő vasuti hídnál állomásozó Anna nevű hajóról rakodás közben beleszédült a Dunába.

Öten voltak testvérek, ő volt a legidősebb. Testvérei: Hajós Miklós (= Guttmann Miklós 1879. Bp.–1923. márc. 16. Bp. Temetés: 1923. márc. 18. Rákoskeresztúr, Izraelita Temető) építész, Hajós József (= Guttmann József, 1885. márc. 7. Bp.–1963. júl. 21. Bp. Temetés: 1963. júl. 24. Farkasrét) a Fővárosi Mélyépítő Tervező Vállalat tervezőtechnikusa, Hajós Henrik (= Guttmann Henrik, 1886. júl. 21. Bp.–1963. jún. 2. Bp. Temetés: 1963. jún. 7. Rákoskeresztúr) számlaellenőr és Serény Gyula Jánosné Guttmann Júlia.

Guttmann Júlia férje: Serény Gyula János (1874. jún. 5. Bp.–1960. okt. 26. Bp.) az NTE tornásza, a Hungária Vívó Club kardvívója, majd az MTK választmányi tagja (1905–1907). Valamennyi fiútestvére úszott, testvérei közül: Hajós Henrik az 1906-os rendkívüli olimpián győztes 4x250 méteres magyar váltó tagja.

Felesége: 1908. ápr. 30.–1955. nov. 12.: Blockner Vilma (1888. márc. 31. Bp.–1968. szept. 4. Bp. Temetés: 1968. szept. 10. Rákoskeresztúr) Blockner Izidor (1853–1933. ápr. 15. Bp. Temetés: 1933. ápr. 19. Rákoskeresztúr, Izraelita Temető) és Eisler Regina (1863–1937. szept. 13. Bp. Temetés: 1937. szept. 16. Rákoskeresztúr, Izraelita Temető) leánya. Blockner Izidor az ország egyik első hirdetővállalatának a tulajdonosa volt. A család kikeresztelkedett és leszármazottai később felvették a Balázs családnevet.

Gyermeke, fia: Hajós Endre (= 1941-től Hargrave, Andrew 1910. jan. 24. Bp.–2000. ápr. 26. Glasgow, Skócia), újságíró, publicista, 1936-ban Skóciában telepedett le. Halála előtt fejezte be életrajzi kötetét apjáról és családjáról (The Campion and I címmel).

Hajós Endre első házasságából született fia, Hajós Imre (1935. ápr. 1. Bp.–1956. okt. 31. Bp.) a forradalmi harcokban vesztette életét.

Guttmann Arnold néven született, első versenyein még a Guttmann Dávid sportnevet használta, az 1895-től álnévként használt sportneve 1905-től hivatalos családnevévé vált.

Iskola

A budapesti V. kerületi Markó utcai főreáliskolában éretts. (Guttmann Arnold néven, 1895); testnevelő tanára Ottó József volt, osztálytársa volt – többek között: Balló Alfréd (1877–1947) építészmérnök, a Fővárosi Köztisztasági Hivatal igazgatója és Gillemot Ferenc (1875–1915) labdarúgó, a magyar válogatott első szövetségi kapitánya.

A József Műegyetemen építészmérnöki okl. szerzett (1899), majd egyéves önkéntes katonai szolgálatot teljesített (1899–1900).

Életút

Tanulmányai befejezése után Lechner Ödön és Alpár Ignác építészeti irodájának tervezőmérnöke (1899–1907), majd önálló irodát nyitott (1907-től). A II. világháború után a Mezőgazdasági Tervező Intézet (MEZŐTERV) tervezőmérnöke. 

A Magyar Úszó Egylet (MÚE) úszója (1894–1896), a Budapesti Torna Club (BTC) atlétája, rövidtávfutója, labdarúgója (1896–1904).

Úszóként mindössze három évig versenyzett. Kétszeres olimpiai bajnok, az újkori olimpiai játékok első magyar bajnoka és az olimpiák történetének első úszóbajnoka (1896: 100 méter gyors és 1200 méter gyors). Nem hivatalos Európa-bajnok (1895 és 1896: 100 méter gyors) és nem hivatalos magyar bajnok (1895 és 1896: 100 méter gyors); a sportág örökös bajnoka.

Labdarúgóként az első magyar labdarúgócsapat tagja, az első magyarországi nyilvános labdarúgó-mérkőzés résztvevője (1897. máj. 9.), az első magyar bajnokcsapat tagja (1901 és 1902), az első magyar labdarúgó-válogatott tagja (Bécs, 1902. okt. 12.: Ausztria–Magyarország 5:0). Két mérkőzésen, a Magyar Labdarúgók Szövetsége (MLSZ) választott szövetségi kapitánya: Prága, 1906. okt. 7.: Csehország–Magyarország 4:4 és Budapest, Millenáris, 1906. nov. 4.: Magyarország–Ausztria 3:1.). Egy válogatott mérkőzésen játékvezetőként is közreműködött (Budapest, Millenáris, 1907. ápr. 11.: Magyarország–Csehország 5:2). A 25. évét ünneplő magyar labdarúgás márvány díszplakettel és szövetségi jelvénnyel tüntette ki (1922). Az 50. születésnapját ünneplő magyar labdarúgás jubileumi válogatott mérkőzésének kezdőrúgását is Hajós Alfréd végezhette el (Budapest, Üllői út, 1947. máj. 4.: Magyarország–Ausztria 5:2).

Építészmérnökként olimpiai 2. (1924: művészeti versenyek, építészet, Lauber Dezsővel; az első helyet nem adták ki!). A Tanácsköztársaság idején, a Testnevelési Ügyek Direktóriuma felhívására készítette el először egy fedett sportuszoda tervét (1919). Az első budapesti hivatalos úszó Európa-bajnokságot (1926. aug. 18–22.) már az általa tervezett, 50 méteres Császár uszodai medencében rendezték meg, sőt szintén az ő tervei alapján valósult meg a medencét körülvevő tribünépület is (1927). Az 1920-as évektől több vidéki uszodát tervezett, egyúttal Komjádi Bélával együtt hirdette egy budapesi fedettuszoda felépítésének szükségét (végül  a margitszigeti uszodát 1930. dec. 7-én avatták fel). A II. világháború után mint elismert sportépítész felkért szakértőként véleményezte az új Népstadion terveit (1950–1952 között).

Guttmann Arnold az épülő új Országház közelében lévő Scholtz-féle dunai uszodában tanult meg úszni (Ruzich János úszómestertől, 1882-ben). Minden nyáron szorgalmasan látogatta a dunai uszodákat, majd még egyesületen kívüliként részt vett néhány kisebb versenyen. Először a Magyar Úszó Egylet (MUE) 1893-as, a Lukács-fürdőben tartott „növendékversenyén” szerepelt a helyezettek között: későbbi nagy vetélytársa, Deutsch Gyula mögött végzett a 2. helyen (Guttmann Dávid néven!). Balogh Hugó és Tomcsák Gusztáv biztatására 1894-ben csatlakozott a MUE gárdájához. Úszópályafutása mindössze három évig tartott, az újoncversenyek utáni első nyilvános versenyen, a MUE Lukács-uszodai „derbijén” aratta első győzelmét (az 500 méteres ún. kitartó úszásban, 1894. júl. 28-án). A kor népszerű úszóhőse, a Guttmann-nál egy évvel idősebb Deutsch Gyula, a Scholtz-uszodában visszavágott legyőzőjének (az 1000 méteres kitartó úszásban, 1894. aug.-ban). Az év legnagyobb versenyén, a magyarországi nemzetközi demográfiai kongresszus tiszteletére rendezett első nemzetközi úszóversenyen, a Margitszigeten, ismét Deutsch Gyula győzött, Guttmannt a német Kniese Frigyes is megelőzte (a 2000 méteres úszásban, 1894. szept.-ben).

Guttmann Arnold „érettségi vizsgálata” évében, a Markó utcai főreáliskola megtiltotta diákjainak a sportversenyeket, ezért Hajós Alfréd álnéven versenyzett (1895-től). A Hajós sportnevet korábban is használta, az Alfréd utónevet az ártatlanul megvádolt Dreyfus kapitány tiszteletére vette fel! Az osztálytárs, versenytárs-jóbarát Gräfl Ödön, szintén ebben az évben vette fel első álnevét (ő „Hajós Pál” volt 1895-ben!). Az úszóversenyeket nem véletlenül hívták derbiknek. A rendezők a versenyzőket általában több távokon „foglalkoztatták”, 100 métertől (yardtól) 800–1000 méterig (yardig) versenyeztek a különböző stílusokban szerencsét próbáló „jelöltek”. A versenyprogram zárásaként a győztesek elindultak a tkp. derbin, hogy eldöntsék, aznap ki volt a legjobb; sőt a legtöbb esetben még ún. szomorúversenyt is rendeztek a házigazdák, a győzelmet nem szerzett sportolók „a nyeretlenek versenyén” vigasztalódhattak. A bécsi úszóderbi volt Hajós Alfréd első külföldi versenye. Hajós fölényesen győzött a 100 méteren, a derbit azonban elvesztette: az 1088 méteres viadalon Deutsch Gyula visszavágott (sőt Hajós csak 3. lett, 1895. jún.-ban). Európa nem hivatalos úszóbajnokságát szintén Bécs rendezte meg – ez a verseny azonban már nem „derbi” volt. A bajnoki verseny fő attrakciója maga a 100 méteres gyorsúszás volt, s e köré rendeztek kísérő programokat, mellőzve a győztesek és a vesztesek „újraúszását”. Nos, a bajnoki versenyben Hajós fölényesen legyőzte a düsseldorfi (de Ausztriában élő) Eugen Wolffot (1:27,4), sőt a 68 méteres „kísérő versenyt” is megnyerte. Másnap ugyanezen a mezőny még egyszer nekiveselkedett ugyanennek a távnak, ezúttal Ausztria bajnoki címéért. Hajós még nagyobb fölénnyel és még jobb idővel (1:25,4) verte Wolffot (1895. aug. 4–5-én). Még ugyanebben az évben megnyerte a MUE siófoki nemzetközi versenyét és a nem hivatalos magyar „bajnokversenyt” is, azaz valamennyi versenyén fölényesen győzött, hazai riválisain kívül valamennyi német és osztrák ellenfelét biztosan verte. Az angliai és az amerikai úszók teljesítményét azonban nem ismerhettte, hisz a brit és a tengerentúli sportolók csak ritkán versenyeztek a kontinensen; mégis esélyesként várhatta az I. újkori olimpiai játékokat.

Hajós Alfréd olimpiai felkészülését az edzésre és versenyzésre teljesen alkalmatlan Rudas-fürdő kismedencéjében végezte (a medence hossza 23 méter volt, ám ebből csak 17 méter volt úszásra alkalmas, a többi részen a víz mindössze fél méter mély volt!). Az elsőéves építészmérnök-hallgató mindennap kora reggel 5 órától a Sétatér utcától (= Bank utca) gyalog ment a Lánchídon át a Rudas-fürdőig, majd az edzés után gyalog ért be reggel 8 órára a Műegyetem nagy előadó termébe (a Múzeum körútra). Az olimpiai próbaversenyeket viszont szintén a Rudas-fürdőben rendezték, így a már hónapok óta ott edző Hajós Alfrédnak nem okozott gondot a derbirendszerben lebonyolított versenysorozat. Ellenfeleit előbb 100 méteren, majd 500 méteren is legyőzte, így a mindössze egy úszó számára fenntartott „kvótáért”, a mindent eldöntő 1000 méteres versenyt már nem rendezték meg. Hajós még a MUE színeiben versenyzett, ám a kis egyesület nem tudta finanszírozni egyetlen sportolója athéni kiküldését, így kénytelen volt a BTC segítségét igénybe venni. Athénban az úszóversenyek lebonyolításában a bajnokságok és a derbik rendszere sajátosan keveredett. Az úszóprogram a 100 méteres, az 500 méteres és a „mindent eldöntő” 1200 méteres úszásból állt (a helyzetet egy kicsit bonyolította, hogy a nyeretlen görögök kiírtak maguknak egy szomorúversenyt is, amelyen csak görög matrózok indulhattak!). A 100 méteres verseny végén rögtön elindították az 500 métert is, így a versenyzőknek választaniuk kellett, hogy melyik számban indulnak. Így garantálták a szervezők, hogy mindkét győztes elindul majd 1200 méteren is…

Hajós Alfréd az olimpiai csapat második küldöttségében kapott helyet, mivel az úszóversenyeket csak a játékok végén rendezték meg. Április első napján érkezett meg Athénba, s rögtön a második napon már edzést is tartott a verseny színhelyén, a pireuszi Zea-öbölben (április 9-én még edzett, az akkorra már 11 ˚C-ra lehűlt vízben, a versenyeket ápr. 11-én tartották meg). Hajós ezúttal is tudatosan készült – akárcsak az olimpiai próbaversenyek előtt, alaposan kiismerte a Rudas-fürdőt, most a lényegesen nagyobb tétért küzdve, a görög hullámokkal barátkozott. A modern olimpiai játékok első úszóversenyén, a 100 méteres gyorsúszás versenye a magyar Hajós Alfréd, az osztrák Otto Herschmann (1877–1942) és az amerikai Gardner Williams (1877–1933) között dőlt el. Hajós 30 méterrel a cél előtt irányt tévesztett és egy rövid időre nagyon szorossá vált a verseny. Hajós azonban még időben korrigált, így csak három méterrel verte meg vetélytársait. A rögtön ezután indított 500 méteren Hajós régi ellenfele, az osztrák Paul Neumann (1875–1932) diadalmaskodott. Bár mindketten már olimpiai bajnokok voltak, mégis nagy izgalommal várták az 1200 métert, azaz azt, hogy a bajnokok közül ki győz majd újra, esetleg egy harmadik, az amerikai szerzi meg az újabb győzelmet? Hajós tapasztalatai alapján tisztában volt azzal, hogy a 11–13 ˚C-os vízben 1200 métert másképpen kell úszni, mint 100 vagy 500 métert. Ujjnyi vastag faggyúval kente be testét, s a verseny elején szép lassan úszott. A hazai úszók azonnal az élre álltak, s óriási előnyre tettek szert Hajós és Neumann előtt. Fél távnál azonban, a jéghideg vízben, a versenyzőket kísérő kis gőzhajó sorra halászta ki a versenyt feladó házigazdákat, míg a végén csak Neumann és Hajós maradt. Neumann azonban elszámította magát, úgy gondolta, hogy beleerősít, hogy lerázza magáról az őt szívósan követő magyar úszót. Olyan erős tempóban kezdett, amelyben ugyan úgy tűnt, hogy Hajós is leszakad, ám mégsem így történt. Neumann a hideg vízben nem bírta saját iramát – ő is befejezte a küzdelmet. Hajós magára maradt, szép lassan beúszott a célba: közel 100 méterrel verte meg a leginkább vízben maradt görög ellenfeleket. Az úszóversenyek győztese 1896-ban, akárcsak a többi bajnok ezüstérmet kapott, és részt vehetett a bajnokok fogadásán, ahol I. György görög király személyesen beszélgetett el az olimpikonokkal. Az ismert anekdota is ehhez a fogadáshoz kapcsolódott: a bajnokok tiszteletére tartott ebéd után került sor a győztesek kihallgatására. I. György görög király személyesen váltott szót néhány olimpikonnal. Hajós Alfréd volt a legfiatalabb az athéni győztesek közül. A király német nyelven szólította meg a rendkívül izgatott magyar fiatalembert: – Hol tanult meg ilyen remekül úszni? – A vízben, felség!

Hajós Alfréd úszósikereit az ún. magyar tempónak, azaz a váltott karral történő, lábmunka nélküli úszásnak köszönhette. Pontosabban Hajós módosított a magyar tempón: a karok csapásával egyidejűleg csekély lábmozgást, bizonyos egyensúlyozó mozdulatokat is végzett. Valójában Hajós a kallózás ősét, az ún. kétütemű kallót valósította meg! Első olimpiai bajnokunk hazatérése után még néhány hónapig úszóként versenyzett: megnyerte az 1896. évi bécsi derbit és az Európa-bajnokságot is. Ősszel azonban búcsút intett az úszósportnak, új egyesülete, a BTC egy új „rugdaló” sportágban, a futballban, a szárazföldön számított rá…

Emlékezet

Hajós Alfréd Budapesten élt és tevékenykedett, a Kozma utcai izraelita temetőben, családi sírban nyugszik. Temetésén Mező Ferenc, a Magyar Olimpiai Bizottság magyar tagja és Dávid Károly Kossuth-díjas építész búcsúztatta. A sírt a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2005-ben).

Gyermekkorában Budapesten, a Terézvárosban (VI. kerület, Dob utca) és a Lipótvárosban (V. kerület, Sétatér utca [ma: Bank utca]) lakott, később az V. kerület Báthory utca 5.-be költözött. Ez utóbbi lakóhelyét emléktábla jelöli. Hajós Alfréd élete végéig gyűjtötte sportszerepléseivel kapcsolatos dokumentumokat, megemlékezéseket. Megőrizte az első olimpia érmeit és a bajnoki szalagját, az olimpiai résztvevőknek járó emlékérmet, az athéni olimpia görög és francia nyelvű programfüzetét, az athéni útlevelét és igen sok korabeli sajtóterméket (az olimpiai versenyekkel kapcsolatos valamennyi görög nyelvű tudósítást). Az ő gyűjteményéből alakult meg a Magyar Sportmúzeum, amely (a hivatalosan Magyar Testnevelési és Sportmúzeum megalakulása előtt) kezdetben utolsó lakóhelyén, a Báthory utcában működött.

Nevét vette fel az általa tervezett (és hivatalosan 1930. dec. 7-én átadott) első magyarországi fedett uszoda, a margitszigeti Nemzeti Sportuszoda (1966?-tól Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda). Budapesten, Zuglóban (XIV. kerület, 2000) és Pesterzsébeten (XX. kerület, 2002), valamint Gödöllőn is működik Hajós Alfréd Általános Iskola. Első (gipsz)szobrát már életében elkészítette Cserenyei-Kaltenbach István (a debreceni Arany Bika Szálló földszinti halljában, 1931). A margitszigeti Nemzeti Sportuszoda előterében látható bronz mellszobra szintén már életében elkészült (Reményi József alkotása, 1955). A pesterzsébeti Hajós Alfréd Általános Iskolában, az iskola névadó ünnepségén leleplezték a fiatalkori úszóbajnok bronz fejszobrát (Horváth Ágnes alkotása, 2002). Halálának 50. évfordulóján a zuglói Hajós Alfréd Magyar–Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában különleges bronz domborművet avattak. A műalkotáson a fiatal olimpiai bajnok és az idős, híres építészmérnök portréja is szerepel (Somogyi Tamás alkotása, 2005). Emlékét őrzi tovább a Hajós Alfréd Társaság is (2001-től). Miskolcon utcát neveztek el róla.

Elismertség

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tagja (1946–1955). 

Elismerés

Olimpiai Diploma (1953), Magyar Örökség Díj (posztumusz, 2002), Ybl Miklós-díj (posztumusz, 2010).

A Magyar Népköztársaság Sportérdemérme (arany, 1953).

Az Úszósport Hírességei Csarnoka (Hall of Fame) tagja (1966).

Szerkesztés

Újságíróként a Pesti Napló munkatársa, rovatvezetője (1903–1908), a Sport–Világ felelős szerkesztője, ill. főszerkesztője (1904. jún. 12.–1906. szept. 30.).