Család

Sz: Gyurikovits Pál (†1805), Petenády Erzsébet (†1805). Testvére: Gyurikovits János (†1818). F: 1811-től Szokoly Krisztina (1789– 1845). Hét gyermekük született.

Iskola

Elemi iskoláit Vágújhelyen és Nemespodhrágyon végezte, majd Trencsénben, Modoron és a pozsonyi evangélikus líceumban tanult (1780-as évek–1796). A magyar nyelvet a nagykőrösi református kollégiumban sajátította el, utóbb Pozsonyban és Nagykőrösön jogot, bölcsészetet és történelmet tanult (1796–1802). Az MTA tagja (l.: 1832. márc. 9.).

Életút

Tanulmányai befejezése után nagybátyjánál, a Zichy grófok pusztafödémesi (Pozsony vm.) uradalmi kormányzójánál gazdatiszt (1802–1803), állásától megválván Scultéty Pál mellett joggyakornok (1803–1805), Szülei elvesztése és öröksége átvétele után Dárdán (Baranya vm., 1805–1807) és Mezőlakon (Veszprém vm., 1807–1809) gazdatiszti írnok. Egy másik rokona, Gyurikovits János pozsonyi táblabíró halála után Pozsonyban telepedett le, házat vett; ispánnak (1809–1811), kasznárnak nevezték ki (1811–1812). A pozsonyi megyei tanácsban esküdt (1812–1818), a pozsonyi városi tanács tanácsosa, egyúttal a budai tárnoki szék küldötte is (1818–1823). Pozsonyban törvényszéki ülnök és bíró (1823–1840), majd váltótörvényszéki bíró (1840–1848). Az országgyűléseken Pozsony város követe (1825, 1830, 1832, 1839). Joggyakornok korában ismerkedett meg Lehoczky Andrással a kor híres genealógusával, az első latin nyelvű magyar családtani munka szerzőjével, akinek hatására érdeklődése a magyar oklevelek gyűjtése felé fordult. Lehoczkyval ellentétben azonban Gyurikovits első dolgozatait már nem latin nyelven írta: történelmi tárgyú írásait, etnográfiai munkáit kezdetben kizárólag német nyelven közölte, majd bekapcsolódott a Pesten megjelent Tudományos Gyűjtemény c. időszaki magyar nyelvű tudományos folyóirat munkájába. A Tudományos Gyűjteményben több mint húsz éven át közölte történeti, földrajzi, néprajzi, nyelvészeti, statisztikai dolgozatait, a legkülönbözőbb magyar települések históriáját bemutató írásait, eredeti okleveleket tett közzé a magyar történelem kezdeteitől a XVIII. század végéig. Vagyonának jelentős részét költötte oklevelek, eredeti kéziratok és ritka könyvek beszerzésére, gyűjtésére, rendszerezésére. Nem törekedett magyar történeti összefoglaló munkák megírására; egyetlen nagy monográfiáját, Szlavónia és Horvátország jogállását taglaló latin nyelvű munkát írt, ill. a művet ért kritikákra válaszolva elkészítette a munka 3. kötetét is. Életműve – Árva, Baranya, Trencsén, Moson vármegyék és Pápa városa története – nagy része kéziratban maradt, az általa gyűjtött oklevelek közül sokat Fejér György tett közzé Codex diplomaticus c. 40+3 kötetes okmánytárában (1829–1844).

Emlékezet

Bazinban hunyt el, a helyi lóvasútállomáson szélütés érte. A Magyar Tudós Társaságban Toldy Ferenc tartott felette emlékbeszédet (1848. júl. 10-én). A kortársak szerint a híres Gyurikovits-féle gyűjtemény 33 hatalmas fóliókötetből állt; Gyurikovits pontos kimutatása szerint azonban csak a régi országgyűlésekkel kapcsolatos gyűjteménye – eredeti és általa lemásolt iratok, egyéb kéziratok stb. – 104 kötetből állt. Halála után, fia a gyűjteményt az MTA-nak ajánlotta fel, végül azonban a kéziratos és nyomtatott művek Fraknói Vilmos tulajdonába kerültek. A hatalmas gyűjtemény jelentős részét, több más értékes kézirattal és ritka könyvvel együtt az Országgyűlési Könyvtár vásárolta meg (összesen 89 kötetet; az 1608-tól 1790-ig terjedő időszak országgyűlési iratait a Ranschburg-könyvkereskedéstől, 1917-ben). Levelei és kéziratai közül többet az Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) Kézirattára és az MTA Kézirattára őriz. Arcképe Ponori Thewrewk József Magyar Pantheonjában látható (rézmetszet, 1828).

Elismerés

Eperjes szabad királyi város díszpolgára (1836).

Szerkesztés

Német nyelvű írásai a prágai Hesperusban (1818–1829), a Hormayr Archivban (1823–1828), a pozsonyi Aehrenlesében (1825–1828) és az Archiv für Landeskundéban (1845); magyar nyelvű dolgozatai elsősorban a Tudományos Gyűjteményben (1820–1841), a Tudománytárban (1834–1836), a Századunkban (1840–1845) és az Akadémiai Értesítőben jelentek meg (1847–1848).