Család

Sz: György József református lelkész, Kazinczy Ferenc (1759–1831) barátja. F: Lator Borbála. Fia: György Aladár (1844–1906) író, újságíró, György Endre (1848–1927) közgazdász, politikus és György Ödön (1846–1866) joghallgató. Leánya. Gergely Károlyné György Ilona.

Iskola

Nevelését édesapja magántanárok felfogadásával kezdte, majd középiskoláit Szatmáron végezte, Sárospatakon, a jogakadémián tanult tovább; a pesti tudományegyetemen orvostudori okl. szerzett (1836).

Életút

Jogásznak készült: Pesten a királyi tábla mellett, mint felesküdött jegyző tevékenykedett (1830–1831), váratlan döntéssel azonban Pesten orvosi tanulmányokba kezdett (1831-től). Tudori oklevele megszerzése előtt a pesti egyetemen a növénytan helyettes eladója (1835–1836), majd Máramaros vármegye főorvosa (1836–1862). Máramaros vármegye és a Partium ásványait és növényvilágát vizsgálta. Elsők között kísérelte meg a Partiumban elforduló ásványok és növények gyógyító hatását felderíteni, egyúttal a megyében fellelhető ásványvizeket elemezte, javaslatokat dolgozott ki azok felhasználására. Kortársi feljegyzések szerint közel kétszáz, ásványokban gazdag vizet írt le, s igen jelentős botanikai gyűjteménnyel is rendelkezett, valamint már jóval Charles Darwin megjelenése előtt foglalkozott az evolúció elméletével. Doktori disszertációjában (1836) György József leírta, hogy az állatok eleinte mind vízben élők voltak, és csak később hagyták el természetes közegüket, így szervezetük is lassan megváltozott. A tanulmány szerint az egyedfejlődés a kétéltűeken és madarakon keresztül vezet az elevenszülő emlősökhöz és az emberhez. Az evolúció gondolata tehát már Magyarországon is létezett, de a lényeget, a mechanizmust Darwin írta le. Kezdeményező szerepet játszott a Máramarosmegyei Történet- és Természettudományi Társaság megalakításában. Helytörténeti, ásványtani és növényfiziológiai dolgozatai nagy része kéziratban maradt (s az 1859. aug. 9-i tűzvészben botanikai gyűjteményével együtt megsemmisültek).

Emlékezet

Máramarosszigeten élt és alkotott, ott is hunyt el. Halála után tiszteletére fiai a helyi temetőben emlékoszlopot állítottak fel (1875. aug. 27-én). Kőnyomatos arcképe megjelent A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Nagygyűlésének munkálatai XIX. kötetében (Grund Vilmos munkája, Bp., 1876).