Család

Sz: Győrffy Lajos (1897–1986) történész, muzeológus, etnográfus, Clauder Emma. Fia: Győrffy Lajos és Győrffy Péter; leánya: Győrffy Katalin. Második házasságából született fia: Győrffy Álmos.

Iskola

Elemi iskoláit Túrkevén, középiskoláit Szegeden, Kisújszálláson, Désen és Debrecenben végezte; Debrecenben éretts. (1947), a Magyar Agrártudományi Egyetem Állatorvos-tudományi Karán Tanult (1947–1949, 1956–1958), az Állatorvos-tudományi Egyetemen állatorvos-doktori okl. szerzett (1964). Az egyetemről előbb, mint osztályidegent elbocsátották (1949), később, 1956-os tevékenysége (az Egyetem Forradalmi Bizottság tagja volt) miatt nem folytathatta tanulmányait.

Életút

Túrkevén körállatorvos (1964–1965), az Országos Állategészségügyi Állomás Járványügyi Osztályának állatorvosa (1965–1968). A Magyar Vadászok Országos Szövetsége (MAVOSZ) főállatorvosa (1968–1978), Bácsalmáson állatorvos (1978-tól). A Góbi-sivatagban, egy KGST-expedíció kutatója (1967), majd ismét a Góbi-sivatagban részt vett egy magyar vadászati expedíció munkájában (mint állatorvos-vadbiológus, 1974). Vadbiológusként jelentős szerepet játszott az országos vadegészségügyi vizsgálatok megszervezésében és a Vadászati Világkiállítást (1971) előkészítő főbizottság munkájában. A Világkiállításon felkutatta és bemutatta a magyar vadászkutya-fajták között a kihaltnak vélt erdélyi kopót, majd kezdeményezte a MAVOSZ-on belül a vadászkutya-szakosztály megalapítását. Nevéhez fűződik továbbá a szakmailag igen fontos, ún. dúvadgyérítés módszerének magyarországi kidolgozása. A magyarországi vadászati expedíció vadbiológus szakértője, a Góbi Nemzeti Park alapító tagja, állománybecslésének elkészítője (1974). Nemzetközileg is elismert kinológusként rendszeresen részt vett kutyaminősítő versenyek szakzsűrijében.

Emlékezet

Túrkevén és Bácsalmáson élt és tevékenykedett, a túrkevei Vénkerti Temetőben nyugszik. Emlékét őrzi a túrkevei Győrffy Lajos Mentőkutyás Alapítvány.

Szerkesztés

Vadegészségügyi, kinológiai és vadtenyésztési írásai a Nimród vadászújságban és a Magyar Vadászlapban jelentek meg (1965– 1995).