Görgey Arthur, görgői és toporczi
honvéd tábornok, emlékiratíró, író
Névváltozatok
Görgei Artúr
Születési adatok
1818. január 30.
Toporc, Szepesi kerület
Halálozási adatok
1916. május 21.
Budapest
Temetési adatok
1916. május 25.
Budapest
Kerepesi út
Család
Evangélikus hitre áttért régi nemesi családból származott. Nagyszülei: Görgey János (1739. júl. 26.–1793. szept. 29. Maubeuge, Flandria), Doloviczényi Anna Mária (1751–1834. okt. 29. Toporc); Perczián János örmény kereskedő, Liedemann Anna Zsuzsanna. Szülei: Görgey György (1777. ápr. 14. Toporc–1843. ápr. 30. Petróc. Temetés: 1843. máj. 3. Toporc) honvédtiszt, százados; 1809-ben maga is harcolt Napóleon ellen a nemesi felkelésben, Perczián (= Castellaris-Pertzian) Vilma Erzsébet (1784. júl. 13. Lőcse–1829. jan. 9. Toporc).
Görgey Arthur testvérei: Görgey Guido (1810. febr. 13. Lőcse–1864. ápr. 26. Bécs) kamarai tisztviselő, miniszteri osztálytanácsos, Görgey Ármin (1812. márc. 28. Lőcse–1877. okt. 20. Késmárk. Temetés: 1877. okt. 23. Toporc) jogász, ügyvéd, táblabíró, honvéd ezredes, Görgey István (1825. febr. 25. Késmárk–1912. jan. 13. Budapest. Temetés: 1912. jan. 15. Kerepesi út) jogász, ügyvéd. Testvérei közül gyermekkorában elhunytak: Görgey János (1807. máj. 16. Toporc–1810. jún. 19. Toporc), Görgey Guido (1808. jún. 13. Toporc–1809. jún. 9. Toporc), Görgey Sándor (1809–), Görgey Mária (1814. ápr. 30. Toporc–1819. febr. 16. Toporc), Görgey Gyula (1816. júl. 11. Toporc), Görgey Anna (1819. aug. 23. Toporc). Görgey Ármin felesége: jamniki Jóny Emília (1821. júl. 2. Igló–1912. febr. 22. Budapest. Temetés: 1912. febr. 24. Kerepesi út). Fia: Görgey Vince (1841. márc. 21. Toporc–1905. febr. 8. Budapest) cs. és kir. tábornok, altábornagy. Görgey László (1843. márc. 20. Jamnik–1911. okt. 23. Miskolc) politikus, országgyűlési képviselő, a diósgyőri ág. ev. egyház felügyelője. Görgey József (1844. dec. 15. Lőcse–1912. márc. 21. Bécs. Temetés: 1912. márc. 25. Bécs, Zentralfriedhof Temető) cs. és kir. tábornok, vezérőrnagy. Görgey József felesége kisfaludi br. Lipthay Jolánta (1861. máj. 9. Lovrin–1930. jan. 5. Bécs). Görgey István felesége: 1. Mokry Emília (1826–1869. máj. 3. Pest). 2. 1869–1912: Dedinszky Aurélia (1836. jún. 24. Makó–1920. márc. 1. Budapest).
Görgey Arthur menyasszonya 1843–1846: Medgyaszay Friderika (1820. Bécs–1877. nov. 30. Nagyvárad). Az eljegyzés felbontása után Medgyaszay Friderika férjhez ment váradi és micskei Baranyi Adolfhoz (1825–1905). Görgey Arthur felesége: 1848–1900: Auboin Adél (= Auboin Etelka, 1822. szept. 10. Pontarlier–1900. júl. 20. Lőcse. Temetés: 1900. júl. 23. Toporc). Görgey Josef Redtenbacher professzor házában ismerkedett meg feleségével (1848. jan. 16-án volt az eljegyzésük, 1848. márc. 29-én a házasságuk; Prágában).
Görgey Arthur gyermekei, fia: Görgey Kornél (1855. máj. 19. Klagenfurt–1933. nov. 9. Budapest); leánya: Görgey Berta (1850. aug. 1. Klagenfurt–1934. dec. 15. Gumpoldskirchen). Görgey Berta férje: 1. világosi Bohus László (1839. máj. 2. Pest–1914. máj. 2. Világos). 2. gr. Bubna Ferenc. Leánya, Görgey Arthur unokája: világosi Bohus Margit (1876. júl. 18. Világos–1939. aug. 27. Világos).
Iskola
A késmárki evangélikus líceumban (1827–1832), a tullni katonai utászakadémián (1832–1836), egyúttal a cs. és kir. 60. Wasa gyalogezredben hadapród, majd tanulmányai befejezése után visszavezényelték ugyanehhez a gyalogezredhez (1836). Bereg vm. ajánlásával a bécsi magyar kir. nemesi testőrség tagja (1837–1842); közben a karlsbadi fürdőben májbetegséggel kezelték (1838–1839). Tanulmányai befejezése után a jászkunsági kiegészítésű 12. (Nádor) huszárezredben (főhadnagyi rangban, 1842. máj. 1.–1845. júl. 31.): ezrede előbb Felső-Ausztriában, majd Csehországban állomásozott. Prágában, 1845-ben megmozdulások törtek ki, amelyek elfojtására a Nádor-huszárokat is bevetették, egyes vélemények szerint Görgey lelkiismereti okokból lépett ki a hadseregből, s ebben az is közrejátszott, ha hasonló „mozgolódások” miatt Magyarországon a Nádor-huszárokat is bevetnék, ő erre honfitársaival szemben nem lenne képes. Más vélemények szerint döntését elsősorban házassági tervei befolyásolták: csak akkor köthetne házasságot, ha előtte leteszi a cs. és kir. hadseregben megkövetelt házassági biztosítékot (a kauciót). Végül Görgey Arthur és Medgyaszay Friderika kölcsönös megegyezéssel felbontották eljegyzésüket. A prágai egyetemen kémiát tanult (1845–1849), tanulmányai idején kétéves ösztöndíjat kapott: Josef Redtenbacher (1810–1870) professzor irányításával a kókuszdió illóolajait vizsgálta. Dolgozatában a laurinsav és a kaprinsav jelenlétét mutatta ki a kókuszdióolajban (a benyújtott, de meg nem védett bölcsésztudori értekezést 1848. máj. 21-én fejezte be, s még abban az évben megjelent németül is.)
Esküvője után feleségével előbb Bécsbe, majd Pozsonyon át Toporcra utazott. Pozsonyban, testvérével, Görgey Istvánnal, az országgyűlés karzatán, tanúja volt az áprilisi törvények születésének; Toporcon pedig azt tervezte, hogy átveszi nagynénje, Görgey Ferencné Kosztolányi Mária birtokainak vezetését, s azt jószágkormányzóként, a modern gazdálkodási módszerek ismeretében kívánja irányítani, egyúttal laboratóriumot is szeretett volna itt berendezni, hogy folytassa a Prágában megkezdett kémiai kísérleteit (dolgozata befejezése után, 1848. máj. 26-án azonban elhagyta Toporcot, s újra kezdődött vagy folytatódott katonai karrierje).
Életút
Görgeit, mint volt huszár főhadnagyot, a Győrött szerveződő 5. honvéd zászlóaljba osztották be (századosi rangban, 1848. jún. 13-án). Gr. Batthyány Lajos miniszterelnök katonai irodájának titkára, majd az Országos Nemzetőrségi Haditanács fegyverfelügyelői osztályának titkára (1848. júl.). A kormány megbízásából Konstantinápolyba, majd Szmirnába utazott, hogy fegyvereket vásároljon (utóbb Bécsújhelyen gyutacsokat, Prágában csappantyúkat szerzett, 1848. júl. 20-ától). Prágában szerződést kötött a Sellier és Bellot céggel, amelyet a gyár később megszegett és nem szállított. Tapasztalatai alapján, hazatérése után, szakvéleményt készített egy magyar gyutacs- és csappantyúgyár felállítására, amelynek vezetésére vegyész végzettségű magyar honvédtisztet javasolt. Ekkor ismerkedett meg Kossuth Lajossal (1802–1894), aki nem zárkózott el egy magyar hadiüzem létesítésétől. A forradalom első hónapjaiban, a vegyészi és a katonatiszti pálya még markánsan nem különült el egymástól; Görgei megpróbált mindkét hivatásának megfelelni, s erre leginkább egy hadiüzem vezetése tűnt a legalkalmasabbnak. Görgei 1848. aug. 27-én javaslatot tett Batthyánynak egy gyutacsgyár felállítására, ám erre végül nem került sor, inkább harcoló alakulatokhoz osztották be.
A miniszterelnöki rendelet értelmében a nemzetőr zászlóaljakat négy nagy kerületi táborba (Pápa, Vác, Arad, Szolnok) vonták össze. Görgei ún. számfeletti őrnagyi rangban, a Duna–Tisza közén alakuló önkéntes nemzetőr parancsnokok főparancsnoka Szolnokon (1848. aug. 27.–1848. szept. 23.), majd a Csepel-szigeten (1848. szept. 23.–1848. okt. 2.). A Csepel-sziget katonai parancsnokaként elfogatta Zichy Eugén Ödönt (1809–1848), akit „honárulás” bűntettéért halálra ítélt és kivégzett. Görgei Artúrnak, mint egy harcoló testület parancsnokának, a korabeli jogértelmezés szerint, joga volt, egy hadműveleti területen elfogott személyt hadbíróság elé állítani, s a bizonyítékok erejével, hazaárulás vétségében elítélni. Görgei nem kockáztatta meg a foglyok Pestre szállítását: azt is csak nehezen tudta megakadályozni, hogy a népharag a helyszínen végezzen Zichy Eugénnel, akinek adminisztrátori tevékenységével szemben igen erős gyűlölet alakult ki. Határozott fellépése erőteljesen befolyásolta karrierjét, magára vonta a forradalmi közvélemény, a politikai véleményformáló elit és mindenek előtt Kossuth Lajos figyelmét.
A bonyhádi Perczel Mór (1811–1899) nemzetőr ezredes alárendeltségében, az Ercsinél gyülekező 5. hadoszlop parancsnoka (1848. okt. 2-ától), a feldunai hadtest hadosztály parancsnoka (ezredesi rangban, 1848. okt. 9-étől). A két dátum között előbb Tácon, majd Soponyánál első nagyobb győzelmeit aratta két horvát határőr századdal szemben: Philippovich tábornok két elővédjének megsemmisülése után megpróbált Ozora felé menekülni. Ozoránál azonban a népfelkelőkből és nemzetőrökből álló magyar honvéd sereg nagy győzelmet aratott a Karl Roth és Nicolaus Philippovich vezette császári hadtest felett: az ozorai ütközetnél ejtett egyszerre legtöbb hadifoglyot a magyar haderő a szabadságharc történetében (1848. okt. 7-én). A győzelem után, Kossuth Lajos és Madarász László honvéd tábornokká (= vezérőrnaggyá, okt. 11-én, okt. 15-i hatállyal) nevezték ki (okt. 28-án, okt. 20-i hatállyal ismét kinevezték).
A schwechati csatában (1848. okt. 30.) Görgei csapatainak nagy részét tapasztalatlan nemzetőrök és népfelkelők alkották, akik megijedtek az ágyútűztől és tömegesen megfutamodtak. A csata végül is a magyar honvédsereg szempontjából szerencsésen alakult, sikerült az előretörő császári hadsereget megállítani, a magyar sereg elkerülte a bekerítést, és nagyobb veszteség nélkül vissza tudott vonulni. A feldunai hadsereg fővezéreként (1848. nov. 1-jétől) a Köpcsénybe visszavonult hadsereget Győrnél kívánta összevonni és átszervezni, de Kossuth kérésére határvédelemre rendezkedett be. A „határvédelem“ és a „visszavonulás“ kérdésében éles ellentét alakult ki Kossuth és Görgei között. Görgei a schwechati csatából azt a következtetést vonta le, hogy a honvédsereg tagjai, a nemzetőrök és a népfelkelők, nem gyakorlott katonák.
Windischgrätz (Alfred Candidus Ferdinand zu Windisch-Grätz, 1787–1862) 1848. dec. 14-én megindította a császári főerők támadását, s ezzel kezdetét vette a téli hadjárat. A két és félszeres császári túlerővel szemben, Görgei képzetlen katonáival, nem vállalta fel a nyílt küzdelmet, helyette lassan, késleltető harcok között visszavonulni kényszerült. Kossuth szenvedélyes levelekben próbálta rávenni Görgeit arra, hogy vegye fel a harcot Windischgrätz-cel szemben. Kossuth sürgetései másképpen hatottak Perczel Mórra: ő dec. 30-án Mórnál felvette a harcot Jellasiccsal – anélkül, hogy terveiről értesítette volna Görgeit és valami együttműködés alakulhatott volna ki közöttük – ezért súlyos vereséget szenvedett. Perczel a móri csatavesztés („perczel móri vereség”, 1848. dec. 30.) után megvádolta Görgeit, hogy a csatát Görgei rendeletére vállalta el. Valójában Perczelt nem rendelték Görgei parancsnoksága alá, így Görgei nem is utasíthatta volna Perczelt, amúgy pedig nem is tudott semmit Perczel szándékáról; jóllehet a Görgei alárendeltségébe tartozó Karger Ferdinánd dandárja a közelben tartózkodott. A vereségnek katasztrofális következményei lettek: Görgei tovább vonult vissza, mivel már nem látott esélyt arra, hogy az ellenséget a főváros előtt feltartóztassa; dec. 31-én, a Képviselőház az Országgyűlés és a kormány Debrecenbe költözéséről döntött. Windischgrätz pedig bevonult a fővárosba (1849. jan. 5-én).
Időközben V. Ferdinándot (uralkodott: 1835. márc. 2–1848. dec. 2.) az udvari kamarilla lemondatta minden címéről unokaöccse, az ifjú Ferenc József – Ferenc Károly főherceg és Zsófia főhercegné fia – javára. A király azonban közjogi értelemben nem mondhatott le, ezért a honvédsereg tagjai – és nemcsak az osztrákok – a Habsburg-ház trónfosztásáig, V. Ferdinándot tekinthették uralkodójuknak. A móri vereség és a főváros elvesztése után megkezdődött a magyar honvédsereg felbomlása: császári tisztek sorra léptek ki a forradalmi hadseregből. Ebben a helyzetben, az uralkodóváltást Görgei igyekezett kihasználni. Híres váci proklamációjában (= váci kiáltvány, 1849. jan. 5.) nyíltan hirdethette, hogy ő V. Ferdinánd királyért, s egyúttal a márciusi eszményekért harcol. A magyarságra támadó csapatok nem V. Ferdinánd akaratát teljesítik, s a szózatokat is a király nevével visszaélők adták ki. Görgei ezzel a lépésével megnyerte a nemzeti önvédelem ügyének a még megmaradt tisztikart, viszont olyan álláspontot tett magáévá, amelytől Kossuth a későbbiekben egyre távolabb jutott – arról nem is szólva, hogy a proklamációban kijelentette, hogy megingott a bizalma a Honvédelmi Bizottmányban, mivel az egymásnak ellentmondó rendeleteket adott ki, s a sereget magára hagyta, miután annak részvétele nélkül alkudozni kezdett.
A váci proklamáció után Kossuth előbb az Erdélyben sikeresen küzdő Bem Józsefet, majd – gr. Teleki László javaslatára – egy másik lengyel emigráns katonatisztet, gr. Dembinszky Henriket (= Dembinski Henryk, 1791–1864) nevezte ki a seregek fővezéréve, s Görgei hadtestét Dembinski alá helyezték. Ez a szabadságharc egyik legszerencsétlenebb döntése volt, s elsősorban a „folyton visszavonuló” és „proklamáló” Görgei ellen irányult. Dembinszky nemsokára nemcsak Görgeivel, de Klapkával és Perczellel is összeveszett: a honvéd tábornokok nem ismerték a részletes haditervet, az ellentmondásos hadiparancsok miatt fejetlenség és zűr-zavar alakult ki a magyar seregben. Dembinszkyt meglepte az ellenség támadása, nem tudta saját csapatait kellőképpen kézben tartani, azok szokott rendjét megbontotta, a seregrészeket összekeverte, továbbá tisztjeit sem tájékoztatta megfelelően teendőikről. A kápolnai csatavesztés (1849. febr. 26–28.) után Görgei a lázadó honvédtisztek élére állt (= tiszafüredi zendülés). Dembinszkyt elmozdították fővezérségéből: helyére Vetter Antal (1803–1882) tábornokot nevezték ki (1849. márc. 8-án, betegsége miatt azonban 1849. márc. 30-ától, Görgei Artúr lett az ideiglenes fővezér. A kápolnai vereség másik súlyos következménye az olmützi alkotmány (= oktrojált alkotmány, olmützi „manifesztum” és birodalmi alkotmány). Windischgrätz elhamarkodott végső győzelmi jelentésére ugyanis a „manifesztum” Magyarországot, mint a koronatartományok egyikét betagolta az új központi, birodalmi szervezetbe.
A súlyos vereség után úgy tűnt, hogy rövid időn belül immár másodszor összeomlik a magyar honvédsereg. Április elején azonban megindult a dicsőséges tavaszi hadjárat, amelynek sikerei mindenekelőtt Görgei személyéhez és hadvezéri képességéhez kötődtek. A tavaszi hadjárat dicsőséges csatái a magyar hadtörténelem legjelentősebb eseményei közé tartoznak, legjelentősebb állomásai: Hatvan (1849. ápr. 2.); Tápióbicske (1849. ápr. 4.); Isaszeg (1849. ápr. 6.); Vác (1849. ápr. 10.); Nagysalló (1849. ápr. 19.) és Komárom (1849. ápr. 26.). Görgei sorozatos győzelmei megerősítették Kossuthot abban, hogy végleg elszigetelje az ellene szervezkedő békepártiakat, ezt azonban csakis a függetlenség kihirdetésével érhette el. Kossuth úgy vélte, hogy Magyarország, mint független állam, politikailag kevésbé lehet elszigetelt. Paradox módon mindezek véghezviteléhez szüksége volt az általa továbbra is bizalmatlanul figyelt Görgei hadvezéri képességeire, pontosabban az általa elért katonai sikerekre. Valójában a Függetlenségi Nyilatkozatkihirdetése (1849. ápr. 14.) az adott külpolitikai helyzetben nem bizonyult szerencsés lépésnek. Kossuth várakozásaival ellentétben Magyarországot, mint független államot épp ellenkezőleg, inkább elszigetelte: a nyugat-európai országok (Anglia és Franciaország) ragaszkodtak a Habsburg Birodalom fennmaradásához, sőt az angol kormány egyenesen az európai egyensúly fő pilléreként tekintett Ausztriára. Az orosz intervenciót nem a detronizáció idézte elő, ez ettől függetlenül, a császári sereg sorozatos vereségei hatására következett be, jóllehet a cári beavatkozás jogi lehetősége már korábban megteremtődött. Anglia ellenezte az orosz hatalmi terjeszkedést és a cári hadsereg magyarországi akcióját sem látta szívesen, de végső soron elfogadhatónak tartotta abban az esetben, ha a Habsburg Birodalmat másképpen nem lehet megmenteni. Újabb értékelések szerint Kossuth túllépett a nemzeti önvédelem keretein, s ez az orosz diplomácia szempontjából megkönnyítette a cári intervenció tényének angliai elfogadtatását. Görgei Léván tudta meg a Függetlenségi Nyilatkozat kihirdetését, amely a tisztek körében nagy megütközést keltett. Damjanich János erősen ellenezte, Gáspár András pedig le is mondott. Görgei úgy vélte, hogy eddigi sikereinek elsősorban az az oka, hogy az ellenséggel szemben törvényes, igaz ügyért küzdöttek, az elszakadás azonban már nem az, az már nem önvédelmi harc, hanem az egész osztrák monarchia elleni támadás. Ellenségünk viszont minden szomszédos államban szövetségesre lelhet ellenünk. Görgei később azt írta, hogy a dinasztia letétele nem ellenkezett nemzeti érzelmeivel, de ő látta a tiszti kar elégedetlenségét – nem agitált mellette. Úgy vélte, hogy, a sereg harcait a kormány előnytelen politikai tettekre használta fel – azaz elsősorban a lépés célszerűségét vonta kétségbe, s jól látta, hogy a bejelentés a seregben nyugtalanságot idézett elő. A csatatéren a legkisebb siker is többet érhet, mint egy fennhéjazó nyilatkozat. Görgei – nem először – két tűz közé került: számos osztrák érzelmű tiszt nyíltan követelte, hogy szakítson az „istentelen“ Kossuthtal – Kossuth hívei viszont nyílt állásfoglalásra ösztönözték. Görgei kiadta híres komáromi szózatát (1849. ápr. 29.), amelyben magáévá tette a politikai fait accompli-t, s lelkes buzdítással további harcra ösztönözte seregét.
Még sikerei hatására kinevezték a Szemere-kormány hadügyminiszterévé (1849. ápr. 14.–1849. júl. 5.), a kormányüléseken azonban hadvezéri feladatai miatt csak ritkán vett részt (általában Klapka György helyettesítette); egyúttal a Dédesi kerület országgyűlési képviselője is (1849. máj.–aug.). Az áprilisi győzelmei után felajánlott gödöllői kastélyt és koronauradalmat is visszautasította. A dicsőséges tavaszi hadjárat után a kortársak úgy vélték, hogy Buda ostroma csak néhány napig tarthat, azonban több hétig elhúzódott. Budát ugyanis nem lehetett elfoglalni „rendszeres rohanással“, csakis szervezett ostrommal, ehhez pedig sokáig hiányoztak az ostromágyúk – Guyon Richárd késlekedése miatt. Az ostrom elhúzódása miatt Klapka a visszavonulást sürgette, Görgei azonban a közvélemény és főleg Kossuth sürgetésére ellenállt – az eredménytelen visszavonulás demoralizálhatta volna a sereget. Görgei Artúr legnagyobb hadi sikere, a tavaszi hadjárat csúcsteljesítménye, a magyar honvédsereg utolsó nagy győzelme, a budai vár bevétele volt (1849. május 21.). A 17 napon át vívott ostrom során a magyar hadsereg katonái közül 368 fő esett el és 700-an sebesültek meg, ezzel szemben az osztrák védők vesztesége 710 fő volt, illetve fogságba esett további 4000 katona. A fényes győzelmet, az elhúzódó ostrom miatt, később számos történész és katonai szakértő a helyzeti előny és az idő elpocsékolásaként értékelte, utóbb maga Görgei is az egyik legnagyobb taktikai hibájának minősítette (jóllehet szimbolikus jelentősége felbecsülhetetlen volt). A nap a szabadságharc fordulópontjának is bizonyult, mert ugyanezen a napon állapodott meg Ferenc József császár I. Miklós orosz cárral 200 000 katona magyarországi bevetéséről. A győzelem után altábornaggyá nevezték ki (1849. máj. 27.) és megkapta a Magyar Katonai Érdemrend I. osztályát (nem fogadta el!).
Görgei valószínűleg tisztában volt az erőviszonyokkal: Az osztrák sereg az új főparancsnok, a kegyetlenségeiről elhíresült br. Julius von Haynau (1786–1853) táborszernagy alatt újraszerveződött, s egyes vélemények szerint egymagában is túlerőben volt a magyar honvédsereggel – hisz Itáliából és máshonnan friss erőkkel kiegészült. Az orosz intervenciós sereg (közel 200 000 fő) pedig elsöprő túlerőt képviselt: e haderő jelentős része Ivan Fjodorovics Paszkevics (1782–1856) tábornagy, varsói herceg irányítása alatt északkeletről tört be az országba (1849. jún. 14. Dukla), valamint relatíve kisebb része Erdélybe tartott. A pesti Minisztertanácson (1849. jún. 26.) Görgei keresztülvitte haditervét, amely szerint a további hadműveleteket az osztrákok ellen kell irányítani Komárom térségéből, míg az oroszokkal való nyílt ütközetet lehetőleg kerülni kell, azaz meg kell kísérelni az orosz hadsereget kivonni a háborúból. Haynau ellentámadása, a győri csata (1849. jún. 28.) után Görgei serege Komárom falai alá szorult. Komárom váránál a magyar hadsereg két csatát is vívott a császáriakkal: 1849. júl. 2-án és júl. 11-én, a cél a Haynau-féle ostrom feltörése volt; a magyar hadsereg azonban nem járt sikerrel (maga Görgei is súlyos fejsérülést szenvedett). A komáromi vereségek hatására Kossuth úgy döntött, hogy a sereget Szegednél, illetve Aradnál vonja össze. Kossuth sürgetésére végül Görgei elhagyta Komáromot (1849. júl. 13.), hogy a magyar seregtestek gyülekezőhelyéül kijelölt Aradra vonuljon: Vácnál azonban már cári intervenciós csapatok állták útját. Kisebb-nagyobb utóvédharcokkal sikerült Tokajig vonulni, egyúttal elérte azt, hogy az orosz főerőket távoltartsa a tiszai és a déli magyar seregtől. Mindig csak kisebb ütközeteket vállalt: az oroszoknak pedig nem volt információjuk a Görgei által irányított magyar hadtest valós létszámáról, így nem mertek nagyobb, nyílt konfrontációt vállalni; ugyanakkor a cári sereget az apró rajtaütésekkel igyekezett állandó bizonytalanságban tartani, miközben igyekezett elérni a fő sereget.
Görgei eredetileg azt javasolta, hogy a honvédsereget egy utolsó nagy összecsapásra készítsék fel a még mindig kisebb és gyengébb, a friss erők ellenére továbbra is sok leharcolt egységet felvonultató Ausztria ellen. A magyar főerőket Komáromnál kell(ett volna) összpontosítani, a kormány is lehetőség szerint ott talált volna biztos helyet. A cári sereg előrenyomulását egyrészt kisebb erőkkel meg kell próbálni lelassítani, másrészt tárgyalásokat kell kezdeni az orosz hadvezetéssel, mert Görgeinek az volt a benyomása, hogy a nagy hadsereg óvatosabban mozog, valamint nem szívesen keresi az osztrákokkal a közvetlen együttműködést. Komárom korszerű és terjedelmes erődrendszere volt az egyetlen olyan bázis Magyarországon, amely az Ausztria elleni végső támadás kiindulópontjául szolgálhatott, s ahol a magyar politikai és katonai vezetés akár még hónapokig tarthatta magát, amíg a tél közeledtével az oroszok esetleg átmenetileg kivonulhattak volna. Az új haditerv azonban a nagy, döntő csatát Szeged, illetve utóbb Arad–Temesvár környékén képzelte el. A cári sereg valóban nagy, lomha és túlbiztosított volt, Görgei „taktikája“ pedig csupán az orosz sereg megkerüléséből állt. Külső hadászati vonalon mozogva a Görgei-hadtest minden egyes pontra előbb érkezett oda, mint az intervenciós cári csapat főegységei. Egyúttal időt is adott a magyar honvédsereg déli hadműveleteihez szükséges erőösszevonásokhoz. – Görgei feldunai hadserege – ez alá tartozott Nagysándor József (1803–1849) hadteste is – feladata a visszavonulás volt, hogy azután Aradnál egyesüljön a már korábban odaérkezett többi hadsereg hadtesteivel, s közösen, erejüket összefogva harcoljanak Haynau csapatai ellen. A sereg oldalvédje volt Nagysándor hadteste, amelyik Debrecenben (= debreceni csata) azonban meggondolatlanul harcba bocsátkozott a lényegesen nagyobb, közel hatszoros túlerővel rendelkező cári sereggel. Görgei főserege Vámospércsnél, kb. 25 km-re volt Debrecentől, így semmiképpen sem segíthettek volna Nagysándoron. A súlyos vereséget szenvedett, oldalvédjétől megfosztott fősereget Aradra vezényelték (1849. aug. 5.). Mire Görgei erőltetett menetben Aradra érkezett (1849. aug. 10.) már nem egyesülhetett a magyar déli hadsereggel, mert azt addigra már szétverték (= temesvári csatavesztés, 1849. aug. 9.).
Így Görgei a szabadságharcot lényegében eldöntő csatában részt sem vehetett. A szabadságharc reális megnyerésére vagy legalább további elhúzására a temesvári csatavesztés (1849. aug. 9.) előtt sem volt esély. A katasztrofális vereség után már az is világossá vált, hogy a magyar honvédsereg taktikai előnyöket sem vívhat ki a kapitulációt illetően. A kormány lemondott, Kossuth Görgeit teljhatalommal ruházta fel („diktátor”, 1849. aug. 11.–13.), ami azonban csak azt jelentette, hogy a megadás különböző módozatai között választhatott. A magyar fősereg a szöllősi mezőn (= világosi fegyverletétel, 1849. aug. 13.) feltétel nélkül letette a fegyvert az intervenciós orosz hadsereg előtt, amely azt jelentett, hogy Magyarország a túlerő előtt hajolt meg. A megadás után Görgei elválasztották tábornoktársaitól, majd értesítették, hogy a bécsi udvar kegyelmet adott (1849. aug. 27.) neki, ám ausztriai száműzetésre ítélte.
Főbb művei
F. m.: kémiai dolgozata: Über die festen flüchtigen fetten Säuren des Cocusnussölen. (Annalen der Chemie und Pharmazie, 1848)
A kókuszdióolaj szilárd és folyékony zsírsavjairól. Közli Ilosvay Lajos. (Magyar Chemiai Folyóirat, 1907).
F. m.: visszaemlékezései: Mein Leben und Wirken in Ungarn in den Jahren 1848 und 1849. (Leipzig, Brockhaus, 1852)
My Life and Acts in Hungary in the Years 1848 and 1849. I–II. köt. (London, 1852)
La mia vita e le mie opere in Ungheria negli anni 1848–1849. I–II. köt. (Torino, 1852)
Életem és működésem Magyarországon az 1848. és az 1849. években. I–II. köt. Ford. Id. Görgey István. (Bp., Franklin, 1911)
Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben. I–II. köt. Görgey István fordítását átdolgozta és a bevezető tanulmányt írta Katona Tamás. (Pro Memoria. Bp., 1988)
Gazdátlan levelek. (Pest, Ráth Mór, 1867)
Briefe ohne Adresse. (Leipzig, Brockhaus, 1867)
Mit köszönünk a forradalomnak? (Bp., 1875)
írásai Demár János álnéven: Dembinszki emlékiratairól. 1–6. (Budapesti Szemle, 1875–1877)
Salamon Ferencz kisebb történelmi dolgozatai. (Budapesti Szemle, 1876).
Irodalom
Irod.: fontosabb monográfiák: Horn Ede: Arthur Görgei. Oberkommandant der ungarischen Armee. (Leipzig, 1850)
Szilágyi Sándor: Görgei és fegyverletétele. Egy honvédtiszt naplójából. (Pest, Heckenast, 1850)
Wolff, Sigismund: Arthur Görgei. Eine Charakteristik. (Leipzig, 1850)
Szemere Bertalan: Graf Ludwig Batthyány, Arthur Görgei und Ludwig Kossuth. Politische Charakterskizzen aus dem Ungarischen Freiheitskriege. I–III. köt. (Hamburg, 1853)
Kmety, Georg: Arthur Görgei’s Leben und Wirken in Ungarn. (Leipzig, 1853)
Reputation of Some of the Principal Misstatements in Görgei’s Life and Actions in Hungary in the Years 1848 and 1849. With Critical Remarks on His as a Military Leader. (London, 1853)
Világos hőse. Jellemzések Görgeiről. Közreadja Szokoly Viktor. (Pest, 1867)
P: A moóri csata. Történetkritikai tanulmány. (Pest, 1867)
Assermann Ferencz: Egy nyílt szó G. A. honvéd tábornok ügyéhez. (1–2. kiad. Pest, 1867
németül: Ein offenes Wort in Angelegenheit des ungarischen Feldherrn Arthur Görgei. Pest, 1868)
Asbóth Lajos: Görgei. Czáfolat Assermann honvéd ezredes és miniszteri titkár védiratára. (Pest, 1867)
Assermann Ferenc: G. A. visszhangok a cáfolatokra. (Pest, 1868)
Hentaller Lajos: Görgei mint politikus. Történelmi tanulmány. (Bp., Hornyánszky, 1890)
Somebody: Görgey és Kossuth működésének szembeállítása. Politikai tanulmány. (Igló, 1908)
Elemér Oszkár: G. A. 1848–1849-ben. A történelmi kritika eredményeinek rövid összefoglalása. (Bp., Franklin, 1896)
Duka, Theodor: Kossuth and Görgei. Recollections of a Stormy Period. A Historical Essay. (Hertford, 1898)
Boross Vilmos: Görgei tábornok és a tizenhárom aradi vértanú. Történeti korrajz. I–IV. köt. (Bp., 1899)
Csorvássy Lajos: Áruló volt-e Görgei? Történelmi tanulmány. (Nagyszalonta, 1901)
Pszotka Ferenc: G. A. a bányavárosokban, 1849. (Körmöcbánya, 1901)
Erdélyi Gyula: Ki a hazaáruló? Történeti tanulmány. (Bp., 1901)
Králik Lajos: Görgey István. (Bp., Franklin, 1904)
Králik Lajos: G. A. A vádaskodás. Szobra, reliefjei, képei. (Bp., Franklin, 1906)
Láday Győző: G. A. Reflexiók Beöthy Ákos A magyar államiság fejlődése, küzdelmei c. művének G. A.-ra vonatkozó tanulmányára. (Marosvásárhely, 1908)
Kacziány Géza: Görgei. Történelmi tanulmány. (1–5. kiad. Bp., 1915)
Görgey István, id.: G. A. ifjúsága és fejlődése a forradalomig. (Az MTA kiadványa. Bp., 1916)
G. A. Összeáll. Görgei Albert. (Igló, 1917)
Görgey István, id.: G. A. a száműzetésben. 1849–1867. Eredeti levelek felhasználásával. (Az MTA kiadványa. Bp., 1918)
Steier Alajos: Görgei és Kossuth. Ismeretlen adalékok 1848-49-iki szabadságharc történetéhez. (A szabadságharc revideált története. Bp., Genius, 1925)
Pethő Sándor: G. A. A hadműveleteket leírta Julier Ferenc. (Bp., Genius, 1930)
Sréter István: Megjegyzések Pethő Sándor G. A. c. művére. (A Bocskay Szövetség kiadványa. Bp., 1930)
Brassay Károly: G. A. mint hadvezér. Tanári szakdolgozat. (Debrecen, 1931)
Cselőtei Lajos: G. A. Jellemrajz. (Bp., 1933)
Kosáry Domokos: A Görgey-kérdés és története. (Bp., 1936)
Görgeiről második könyvem. (Tanulmányok a hamisítatlan magyar történetírás mezejéről. 2. Bp., 1937)
Kosáry Domokos: Görgey. (Kincsestár 145. A Magyar Szemle Társaság kiadványa. Bp., 1939)
Altmann J. Gyula: Megoldódott-e a Görgei-probléma. Kosáry Domokos könyvéről. Tanulmány. (Bp., 1942)
Pusztaszeri László: G. A. a szabadságharcban. Kand. értek. is. (Nemzet és emlékezet. Bp., 1984)
Nagy Gyula: A Görgey-kérdés. Ki az áruló? Széchenyi? Görgey? Kossuth? Szintézis. (Montréal, 1986)
Deák István: Die rechtmässige Revolution. Lajos Kossuth und die Ungarn. 1848–1849. (Bp., Akadémiai, 1989)
Szemere Bertalan: Politikai jellemrajzok a magyar szabadságharcból. Gr. Batthyány Lajos, G. A. és Kossuth Lajos. Okmánytárral. Sajtó alá rend., a bevezető tanulmányt írta és az okmánytárat összeáll. Hermann Róbert és Pelyach István. (Bp., Szépirodalmi, 1990)
Kosáry Domokos: A Görgey-kérdés és története. I–II. köt. (Bp., Osiris-Századvég, 1994)
Kéri Edit: Ki volt Görgei? Egy kémtörténet felfedezése. Kutatás meglepetésekkel. I–II. köt. (Bp., 1996
2. kiad. Bp. 1998 és New Brunswick, 1998)
Pethő Sándor: G. A. A hadműveleteket leírta Julier Ferenc. Hasonmás kiad. (Studia militaria hungarica. 2. Máriabesnyő, 2006
2. kiad. 2017)
Ócsai Antal: G. A. lába nyomán. (Hatvan, 2009)
A sebesült Görgei. Időszaki kiállítás a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban. 2010. dec. 2.–2011. okt. 3. Kat. A kiállítás kurátorai Nagy Anita, Romhányi Ágnes, Varga Benedek. (Bp., Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, 2011)
Králik Lajos: G. A. A vádaskodás. Szobra, reliefjei, képei. Hasonmás kiad. (Bp., Históriaantik, 2012).
Irod.: fontosabb tanulmányok, forrásközlések: Hentaller Lajos: Görgei mint politikus. (Szabadság [Nagyvárad], 1890)
Domanovszky Sándor: G. A.: Életem és működésem Magyarországon az 1848. és az 1849. években. Ford. Id. Görgey István. (Századok, 1913)
N. Konek Frigyes: G. A. chemiai munkássága. (Természettudományi Közlöny, 1916)
Görgei és Kossuth ismeretlen levelei. Közli Steier Lajos. (Nyugat, 1924)
Bevilaqua-Borsody Béla: G. A. Fraunhofer- és Dollond-rendszerű messzelátói. (Hadimúzeumi Lapok, 1929)
Hardy Kálmán: Görgei Komárom és Buda között. (Magyar Szemle, 1930)
Móricz Zsigmond: G. A. (Nyugat, 1930)
Altmann J. Gyula: A Görgei-probléma Sebess Dénes megvilágításában. Néhány szó a Görgei-kérdés mai állásáról. Tanulmány. (Bp., 1931)
Móricz Zsigmond: A Görgei-kérdés. (Nyugat, 1931)
Metzker Károly: Néhány jellemvonás G. A. és I. Ferenc József életéből. (Rákospalota, 1936)
Pásztor Emil: Móricz Zsigmond, a debreceni csata és G. A. (Irodalomtörténeti Közlemények, 1979)
Herczegh Géza: Görgei. Vázlatok egy arcképhez. (Történelmi Szemle, 1981 és H. G.: Peres örökségünk. A Magyar Szemle kiadványa. Bp., 2005)
Arató Antal: G. A. bírái előtt. (Könyvtáros, 1988)
Hermann Róbert: Görgei és a magyar felvidéki kormánybiztosok. 1849. jan. 5.–febr. 10. (Hadtörténelmi Közlemények, 1991)
Lányi András: A kettészakított üstökös. Széchenyi, Arany, Jókai, Görgei. Négy történelmi esszé. (Liget Könyvek. Bp., 1992)
Hermann Róbert: G. A. a Lajtánál. 1848. okt. 7.–nov. 1. (Történelmi Szemle, 1992)
Hermann Róbert: Kormánybiztosok Görgei táborában. (Folia Historica, 1992)
Hermann Róbert: G. A. váci nyilatkozata. (Madách-kör Tár. 1. Vác, 1992)
Spira György: Az emlékíró Görgei első szárnypróbálgatása. (Európa vonzásában. Emlékkönyv K. D. nyolcvanadik születésnapjára. Szerk. Glatz Ferenc. Az MTA Történettudományi Intézete kiadványa. Bp., 1993)
Hermann Róbert: Görgei, a hadvezér. (Új Honvédségi Szemle, 1993)
Móra László: G. A. mint kémikus és haditechnikus. (Technikatörténeti Szemle, 1993)
Móra László: Katonai sikereit elősegítették kémiai tanulmányai. 175 éve született G. A. (Magyar Tudomány, 1993)
Szabadváry Ferenc: Katonatisztből kémikus, kémikusból hadvezér. G. A. Megemlékezés születésének 175. évfordulóján. (Magyar Kémikusok Lapja, 1993)
Perédi József: Az első magyar lipidkémikus. (Élelmezési Ipar, 1993)
G. A. és Kossuth Lajos levelezésének kiadatlan darabjai. Közli Hermann Róbert. (Századok, 1994)
Hermann Róbert: Merénylet a fővezér ellen? Görgei sebesülése. (Hadtörténelmi Közlemények, 1995)
Hermann Róbert: Egy vád előtörténete. Kossuth és Görgei. (Rubicon, 1995)
Rónai Mihály András: G. A., a végzetes kalandor. (Eszmélet, 1995)
Hermann Róbert: Görgei emlékiratai és a Kossuth-emigráció. (Aetas, 1996)
Hermann Róbert: Görgei és az önkéntes mozgó nemzetőrség szolnoki tábora 1848 szeptemberében. (Zounuk, 1996)
Hermann Róbert: Szekfű Gyula és Gyalókay Jenő a Görgei-kérdésről. (Folia Historica, 1996/97)
G. A. szolnoki iratai. 1848. aug. 27.–szept. 25.–okt. 4. Közli Hermann Róbert. (Hadtörténelmi Közlemények, 1997)
Kozári Monika: Egy huszártiszt a főrendiházban. (Élet és Tudomány, 1997. 11.)
Hermann Róbert: Görgei és Dembinski. Egy ellentét dokumentumai. (Levéltári Közlemények, 1998)
Perédi József: Százötven éve, 1848-ban állapította meg G. A. a kókuszzsír zsírsavösszetételét. (Olaj, Szappan, Kozmetika, 1998)
Hermann Róbert: Kossuth és Görgei. (Iskolakultúra, 1998)
G. A. és Csány László levelezése. 1–2. Közli Hermann Róbert. (Fons, 1998–1999)
Hermann Róbert: G. A., a hadvezér. (Hadtörténelmi Közlemények, 1999)
Pásztor Emil: G. A. és a világosi fegyverletétel. (Honismeret, 1999)
Hermann Róbert: Görgei a magyar Bonaparte? (A hosszú tizenkilencedik és a rövid huszadik század. Tanulmányok Pölöskei Ferenc köszöntésére. Főszerk. Gergely Jenő. Szerk. Csapó Csaba, Dobszay Tamás, Zeidler Miklós. Bp., 2000)
Hermann Róbert: Görgei és Győr. (Győri Tanulmányok, 2000)
G. A. és Kossuth Lajos levelezésének kiadatlan darabjai. Közli Hermann Róbert. (Hadtörténelmi Közlemények, 2000)
Hermann Róbert: Bem és Görgei. (Új Honvédségi Szemle, 2000)
Kossuth Lajos és G. A. levelezése. 1848–1849. Összeáll., szerk., a bevezető tanulmányt írta Hermann Róbert. (Millenniumi magyar történelem. Források. Bp., Osiris, 2001)
Hermann Róbert: Kossuth és Görgei. (História, 2002 és Hévíz [kulturális folyóirat], 2002)
Hermann Róbert: Görgei és a Békepárt. Görgei 1850. márc. 2-i vallomása a klagenfurti helyőrségi hadbíróság előtt. (Magyar évszázadok. Tanulmányok Kosáry Domokos 90. születésnapjára. Szerk. Ormos Mária. Bp., 2003)
Hermann Róbert: Deák és Görgei. (Századok, 2003)
Hermann Róbert: Bem és Görgei. Két hadvezér ellentétes mítosza. (Mítoszok nyomában. Mítoszképzés és történetírás a Duna-tájon. Tanulmányok. Főszerk. Miskolczy Ambrus. Szerk. Hausner Gábor és Kincses Katalin Mária. Bp., 2004)
Pintér István: Görgei szerepe a téli hadjáratban és a kápolnai csatában. (A Tiszántúli Történész Társaság Közleményei, 2005 és külön: Bp.–Zürich, 2005)
Csiffáry Gabriella: Kossuth Lajos és G. A. végrendelete. (Új Forrás, 2005)
Somogyi Farkas Pál–Riedel Miklós: Arthur Görgey aus Toporcz in Ungarn, a vegyésztábornok. (A kémia tanítása, 2006)
Hermann Róbert: A miniszterelnök és a honvéd őrnagy. Batthyány és Görgei. (Aetas, 2009)
Bobovszky Dániel: G. A. sebesülése. (Élet és Tudomány, 2011. 27.)
Nárai Tamás: G. A. a nyári hadjáratban. – G. A. téli felvidéki hadjárata. Két tanulmány. (Bp., 2012)
Hermann Róbert: Görgei főhadiszállásai Buda ostroma idején. (A Hadtörténeti Múzeum értesítője, 2014)
Hermann Róbert: G. A. és a Nádor-huszárezred. 1843–1849. 1–3. (Zounuk, 2014–2017)
Lente Gábor: Híresek és kémikusok. G. A. (Magyar Kémikusok Lapja, 2015)
Hermann Róbert: Görgei Debrecenben. 1849. máj. 3.–jún. 3. (Natio est semper reformanda. Tanulmányok a 70 éves G. A. tiszteletére. Bp., 2016)
Riedel Miklós: G. A., a vegyésztábornok. (Magyar Kémikusok Lapja, 2016)
Szilágyi Márton: A bűnbakképzés mechanizmusai a 19. századi irodalomban. G. A. megítélése 1860-ig. (Irodalomtörténet, 2016)
Horváth Boldizsár: Markusovszky Lajos és G. A. kapcsolata. Száz éve halt meg a szabadságharc főparancsnoka. (Vasi Szemle, 2016)
Hermann Róbert: A tábornok neje. G. A. felesége. Nagy emberek feleségei. (Korunk, 2016)
Debreczeni-Droppán Béla: G. A. halála és temetése. (Budapest [folyóirat], 2016)
Gróf Péter: G. A. Visegrádon. – Hermann Róbert: G. A. mint hadvezér. (Honismeret, 2016)
Horváth Géza: G. A. emlékezetéről Komáromban. (Kemlib, 2016)
Riedel Miklós: G. A., a lipidkémikus. (Élet és Tudomány, 2016. 21.)
Hermann Róbert: A Görgei-életrajz problémái. (Személyiség és történelem. A történelmi személyiség. A történeti életrajz módszertani kérdései. Szerk. Vonyó József. Pécs–Bp., 2017)
Hermann Róbert: A tábornok hazatér. G. A. és a kiegyezés. (Hadtörténelmi Közlemények, 2017)
Hermann Róbert: G. A. (Rubicon, 2018).
Irod.: lexikonok, portrékötetek: Szilágyi Sándor: Die ungarischen Revolutions-Männer. (Pest, Heckenast, 1850)
Mészáros Lázár: Eszmék és jellemrajzok az 1848–1849. forradalom eseményei- és szereplőiről. (Pest, 1871)
Pethő Sándor: Politikai arcképek. Az új Magyarország vezéregyéniségei. (Bp., 1911)
Adorján Andor: Nagy katonák. (Karriérek. Bp., 1912)
Magyar irodalmi lexikon. Szerk. Ványi Ferenc. (Bp., 1926)
Irodalmi lexikon. Szerk. Benedek Marcell. (Bp., 1927)
Sebess Dénes: Két Magyarország. Az elmúlt század politikai eszményei. (A Könyvbarátok Szövetsége kiadványa. Bp., 1930)
Julier Ferenc: Magyar hadvezérek. (Bp., Stádium, 1930
hasonmás kiad. Bp., Aqua, 1992)
Voinovich Géza: Írók és költők. (Írástudók. Bp., Bibliotheca, 1943)
Magyar irodalmi lexikon. I–III. köt. Főszerk. Benedek Marcell. (Bp., 1963–1965)
Magyarok a természettudomány és technika történetében. Főszerk. Nagy Dénes és Nagy Ferenc. (Bp., 1986)
Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek a szabadságharcban. 1848–1849. (2. bőv. és jav. kiad. Bp., 1987
3. átd. és jav. kiad. 200
4. bőv. kiad. 2015)
Hangay Zoltán: Tizenkilenc történelmi arckép a 19. század magyar történelméből. (Bp., 1991)
Bölöny József: Magyarország kormányai. (4. bőv. és jav. kiad. Bp., 1992
5. bőv. és jav. kiad. 2004)
Kiss László–Lacza Tihamér–Ozogány Ernő: A magyar tudomány évszázadai. Tudománytörténeti tanulmányok és arcképvázlatok. 2. Magyar orvosok, mérnökök, feltalálók, tudósok. (Somorja, 1996)
Magyar tudóslexikon. Főszerk. Nagy Ferenc. (Bp., 1997)
Pálmány Béla: Az 1848–1849. évi első népképviseleti országgyűlés történeti almanachja. (Bp., 2002)
1000 év 100 híres személy. Szent Istvántól Antall Józsefig. Szerk. Mitták Ferenc. (Debrecen, 2000)
Solymár Judit: Dorogi lexikon. (Dorog, 2000)
Albert Gábor: Az Öreg Kutya vedleni készül. Esszék és eszmélések. (Bp., Kairosz, 2001)
Evangélikus arcképcsarnok. Szerk. Tóth-Szöllős Mihály. (Bp., 2002)
Magyar prágaiak – prágai magyarok. Szerk. Gál Jenő. (Praha, 2002)
Újpest lexikon. A szerkesztőbizottság elnöke Sipos Lajos, főszerk. Hirmann László. (Újpest, 2002)
A magyar történelem vitatott személyiségei. Szerk. Nagy-Mézes Rita. (Bp., Kossuth, 2008
2. kiad. 2015)
Mészáros Lázár: Eszmék és jellemrajzok az 1848–1849. forradalom eseményei- és szereplőiről. Hasonmás kiad. (Bp., Históriaantik, 2012)
Mítoszaink nyomában. Szerk. Kovács Kiss Gyöngy. (Kolozsvár, 2013)
Ozogány Ernő: Magyar Prága, arany Prága. (Somorja, 2013)
Hermann Róbert: Reformkor, forradalom, szabadságharc. Vál. tanulmányok. (Bp., Line Design, 2016).
Szépirodalom: Sárközi György: Görgey Prágában. 1–2. (Nyugat, 1930)
Németh László: Az áruló. Dráma 3 felvonásban. (N. L.: Történeti drámák. I–II. köt. Bp., 1963
Bemutató: Budapest, Madách Színház, 1966. dec. 22.)
Féja Géza: Visegrádi esték. Regény. (Bp., Szépirodalmi, 1974
2. kiad. 1976)
Molnár Imre: A fővezér. Történelmi játék 3 részben. (Bp., 1985)
Thurzó Gábor: A Moll-lányok. (Csíkos Könyvek. Bp., 1992)
Elmer István: Örökre veszve nem lehet. Regény. (Bp., Új Ember, 2014).
Megjegyzések
Görgői és toporczi Görgey Arthur régi szepesi eredetű nemesi családból származott, családnevét tehát y-nal írta. A forradalom hatására azonban felvette a Görgei nevet, s ehhez az i-betűs változathoz aztán élete végéig ragaszkodott. A magyarországi történeti irodalomban Kosáry Domokos következetesen Görgey Arthurnak hívta a tábornokot, arra hivatkozva, hogy névváltoztatására nem kért belügyminiszteri engedélyt. Az újabb magyar történeti irodalom, elsősorban Hermann Róbert javaslatára, inkább a Görgei változatot fogadja el, tiszteletben tartva Görgei Artúr névhasználatát. A szócikk a tábornokot Görgey Arthur néven említi, tevékenységét azonban 1848-tól Görgei Artúr néven elemzi.
Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelent: nevpont.hu 2018
Aktuális havi évfordulók
Abodi Nagy Béla
festőművész
Gergely János
orvos, immunológus
Gárdonyi Albert
történész, levéltáros
Haeffner Emil
muzeológus, egyiptológus
Igmándy József
etnográfus, biológus, botanikus
Foglalkozások
politikus (663), orvos (604), író (459), történész (363), jogász (331), irodalomtörténész (285), szerkesztő (274), újságíró (268), műfordító (228), pedagógus (214), költő (189), közgazdász (181), gépészmérnök (168), nyelvész (167), biológus (144), festőművész (121), vegyészmérnök (120), római katolikus pap (117), kémikus (115), mezőgazdasági mérnök (109), matematikus (100), művészettörténész (96), muzeológus (93), levéltáros (91), fizikus (89)