Glaser Vilmos Géza
Glaser Vilmos Géza

2024. október 12. Szombat

Glaser Vilmos Géza

közgazdász, gazdaságpolitikus, gyáros

Névváltozatok

Glaser V. Géza

Születési adatok

1877. november 13.

Perbete, Komárom vármegye

Halálozási adatok

1961. május 30.

Budapest


Család

Sz: Glaser Adolf földbérlő, Weil Regina. Testvére: Glaser Gyula földbérlő.

Iskola

Középiskolai tanulmányait Pozsonyban végezte.

Életút

Érsekújvárott, majd és Pusztanovákon (Moson vm.) gazdálkodott (1896–1908), a Csatári-majorban (Sopron vm.) 16 000 holdas nagybérlő (1908–1930-as évek eleje), majd Budapestre költözött. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület (OMGE) igazgatóválasztmányának tagja, az Országos Mezőgazdasági Kamara igazgatósági és szakosztály-elnökségi tagja. A Magyar Földbérlők Országos Szövetkezete ügyvezető igazgatója (1930-as évek eleje–1944). Mezőgazdasági és agrár-közgazdasági kérdésekkel foglalkozott, a nagy gazdasági világválság magyarországi hatását vizsgálva tervezeteket dolgozott ki a gyapjú, a répa és a burgonya értékesítésére. Írásaival – kortársi vélemények szerint – jelentős szerepet játszott a londoni nemzetközi búzaegyezmény, valamint Magyarország és néhány európai állam közötti, kétoldali búza- és cukoregyezmények létrejöttében. Nagybérlőként számos szesz-, olaj-, keményítő-, pótkávé-, ill. bőrgyárat alapított. Írásai Glaser Géza, ill. Glaser V. Géza néven jelentek meg.

Szerkesztés

Az Országos Mezőgazdasági Közlöny felelős szerkesztője (1938). Írásai a fentin kívül még elsősorban a Magyar Pénzügyben (1903), a Gazdasági Lapokban (1904–1909), a Köztelekben (1912, 1934), a Nemzeti Figyelőben (1935), a Magyar Szesztermelőben (1936) és a Pester Lloydban jelentek meg (1937).

Főbb művei

F. m.: Glaser Géza néven: A pénzügyi kibontakozás időszerű kérdései. (Bp., 1921)
A világgazdasági válság megszüntetésének egyetlen módja: az export-agrárállamok kivitelének centralizálása. (Dunántúli Gazda Könyvtára. 19. Győr, 1929)
Hogyan csökkenthető a földhaszonbér? Kis- és nagybérlők sürgős teendői az 1400/1932. M. E. sz. rendelettel kapcsolatban. Összeáll. Serényi Gusztávval. (Bp., 1932)
Gazdasági kis-ántánt. (Köztelek, 1934)
Egy új anyag, a Diaspirit a hibásan vezetett maláta hátrányainak megszüntetésére. (Magyar Szesztermelő, 1936)
Ausfuhl-Kooperation der Agrarländer im Donaubecken. (Pester Lloyd, 1937).

Irodalom

Irod.: Ki kicsoda. Kortársak lexikona. (Bp., 1937).

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Pályakép

Megjelent: nevpont.hu, 2013

×

Földieknek látszók

Női szentek és boldogok

Legújabb könyvemben tizenkét különös sorsú, közismert, mégis ismeretlen 10–13. századi női szent, boldog és boldog emlékezetű nő életútja szerepel. A szentekről és boldogokról azt hihetnénk, hogy önmegtagadó, imádságos, nem egyszer aszketikus életük kiáltó ellentétben állt világi kortársaik tevékeny mindennapjaival. Valójában valamennyiük élete küzdelmes volt, tele gyarlósággal, hibával, szerencsés és szerencsétlen döntések sorozatával, rendkívüli jellemük azonban a magyarság sorsdöntő pillanataiban felülemelkedett minden addigi kétségen és korláton. Talán egyetlen fejedelmi család sem adott annyi szentet, mint a három évszázadon át uralkodó Árpád-ház, talán egyetlen történelmi korszakban sem élt annyi női szent és szent életű női hitvalló, mint az Árpád-kori Magyar Királyság területén. Az uralkodói dinasztia szentjein kívül könyvem megemlékezik a keresztény hitet a külhonban terjesztő magyarországi uralkodónőkről és fejedelemasszonyokról is.

A Kossuth Kiadó gondozásában megjelent, gazdagon illusztrált album kedvezményes áron, 5942 forintért megrendelhető a vevoszolgalat@kossuth.hu emailen.

Kozák Péter
a Névpont szerkesztője