Család

Sz: Gerevich Zoltán miniszteri tanácsos, Ladányi Erzsébet. Nagybátyja: Gerevich Tibor (1882–1954) művészettörténész. F: 1944-től Vattai Erzsébet (1921–1988) művészettörténész. Özvegy. Leánya: Gerevich Éva (1945–); fia: Gerevich László (1947–) és Gerevich József (1948–) orvos, pszichiáter.

Iskola

A bp.-i Toldy Ferenc Reálgimnáziumban éretts. (1929), a Pázmány Péter Tudományegyetemen régészetből és művészettörténetből bölcsészdoktori okl. szerzett (1935), Olaszországban járt hosszabb tanulmányúton (1936–1937), a középkori régészet tárgykörben magántanári képesítést szerzett (1947). A történelem (régészet) tudományok kandidátusa (addigi tevékenységéért, 1952), doktora (1964). Az MTA tagja (l.: 1970. febr. 4.; r.: 1973. máj. 11.).

Életút

A Fővárosi Múzeum gyakornoka (1935–1938), őre és a Fővárosi Középkori Múzeum, ill. a Halászbástya Kőtár igazgatója (1938– 1947), osztályvezetője (1947–1950), főigazgatója (1950–1961). A Pázmány Péter Tudományegyetem magántanára (1947–1950), c. egy. tanára (1951-től). Az MTA Régészeti Kutatócsoport, ill. Intézet igazgatója (1958–1981). Középkori magyar régészettel, művészettörténettel és ikonográfiával foglalkozott. A középkori Csut falu és az albertfalvai kis vár feltárása után a budai Vár városépítészetét és háztípusait vizsgálta. A budai királyi palota ásatásainak vezetője, majd feltárta Dömösön az Árpád-ház legkorábbi birtokközpontját és a ciszterci rend egyik centrumát, a pilisi kolostort. Alapvetően új eredményeket ért el Magyarország középkori művészetének vizsgálata terén is: a pilisi prépostság feltárásával pontosította a magyarországi gótika történetét. Jelentős szerepet vállalt Budapest története monografikus feldolgozásának szervezésében: sorozatszerkesztőként megírta a főváros középkori művészettörténetét, szerkesztette és a várostörténeti kutatás rangos folyóiratává tette a Budapest Régiségei és a Tanulmányok Budapest múltjából c. sorozatokat. Intézetigazgatóként meghatározó szerepet játszott a magyarországi régészeti kutatások szervezésében és irányításában.

Emlékezet

Budapesten hunyt el, a Farkasréten nyugszik. Sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2004-ben).

Elismertség

Az MTA Filozófiai és Történettudományi Osztályának tanácskozási jogú tagja (1959-től). Az MTA Régészeti és Művészettörténeti Bizottsága tagja (1952–1956), Régészeti Bizottsága elnöke (1956–1980), Középkori Albizottsága elnöke (1980-tól) és Művészettörténeti Bizottsága tagja. Az Union Internationale d’Archéologie Slave alelnöke (1965-től), a Német Régészeti Intézet l., a Finn Régészeti Társulat és a londoni The Society of Antiquaries t. tagja.

Elismerés

Munka Érdemrend (arany, 1970), Szocialista Magyarországért Érdemrend (1981). Kossuth-díj (1954), Pro Urbe Aranyérem (1968), Palacky-aranyérem (Csehszlovák Tudományos Akadémia, 1975), Rómer Flóris- emlékérem (1975), Association Villard de Honnecourt Emlékérem (1989).

Szerkesztés

A Studia Archaeologica szerkesztője (1963-tól). A Budapest Régiségei (XVI–XX. köt. 1955–1963) és a Magyarország Régészeti Topográfiája főszerkesztője (I–VII. köt., 1966–1986).