Család

Sz: Fischer Ernő szabómester, elesett az I. világháborúban, Weisz Katalin. Hatan voltak testvérek. F: Málhai Rebeka. Fia: Földes László (1945–) előadóművész, Földes József (1949–) autószerelő és Földes György (1952–) politikus, történész, az MTA doktora.

Iskola

Négy elemit és három gimnáziumot végzett, asztalos segédlevelet szerzett (1934). A II. világháború után hat hónapos pártiskolát végzett (1945).

Életút

Budapesten (1928–1931), Jánoshalmán egy fatelepen segédmunkás (1931–1932), Kiskunhalason műbútorasztalos-inas (1932–1934). Felszabadulása után a bajai Pollák-bútorgyár (1934), majd Újpesten, a Szántó-testvérek és Budapesten, a Sümegi-testvérek bútorgyára (1934–1943), ill. a budapesti józsefvárosi Mahunka-bútorgyár asztalosa (1943–1944). A Magyarországi Famunkások Szövetsége (1935-től), az MSZDP (1935-től), egyúttal az illegális KMP tagja (párttagságát 1937-től ismerték el). Kommunista szervezkesés miatt letartóztatták (1942. jún.), hat hónap fogházra ítélték (amit a vizsgálati fogsággal letöltöttnek ismertek el, 1942. nov.). Az ország német megszállása (1944. márc. 19.) után illegalitásba vonult, bekapcsolódott a Magyar Front szervezésébe ismét elfogták (1944. aug.), egy Németországba tartó vonatról megszökött, és visszatért Budapestre (1944. nov.).

Az illegális KMP újpesti területi bizottságának megszervezője és titkára (1944. nov.–dec.), az újpesti partizáncsoport parancsnokaként részt vett a fegyveres nemzeti ellenállásban (1944. dec.–1945. jan.). Társaival sikerült megakadályoznia az újpesti víztorony németek által tervezett felrobbantását.

A II. világháború után az MKP újpesti szervezetének titkára (1945. jan.–1946. jan.), egyúttal a párt megyei szervezője is (1945. jan.–ápr.), a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei nemzeti bizottság (1945. jan.-tól), a törvényhatósági bizottság tagja és az MKP frakcióvezetője (1945. máj.–1946 ősze). Az MKP Budapesti Bizottsága Káder Osztálya vezetője (1946–1948), a két munkáspárt egyesülése után az MDP KV osztályvezető-helyettese (1948–1951).

Országgyűlési képviselő (Nagy-Budapest, 1948. jún. 15.–1949. máj. 15. és 1949. máj. 15.–1953. máj. 17.; Fejér megye, 1953. máj. 17.–1958. nov. 16.; 1958. nov. 16.–1963. febr. 24.; 1963. febr. 24.–1967. márc. 19.).

Az MDP Sztálinvárosi (= Dunapentelei) Bizottságának titkára (1951. júl.–1954. aug.), a csepeli Rákosi Mátyás Művek MDP Bizottsága első titkára (1954. szept.–1955. nov.), külkereskedelmi miniszterhelyettes (1955. nov.–1957. ápr. 20.). Az MDP KV tagja (1956. júl. 8.–1956. okt. 31.), a KV Katonai Bizottságának tagja (1956. okt. 23/24.–1956. okt. 31.). Az MSZMP KB tagja (1956. nov. 11.–1970. nov. 28.), az MSZMP Szervező Bizottsága tagja (1956. nov. 11.–1957. febr. 26.). Az MSZMP KB Káder Osztályának vezetője (1957. febr. 12.–1957. dec. 3.). A belügyminiszter első helyettese (1958. febr. 13.–1964. dec. 11.), az Erdészeti Főigazgatóság vezetője (miniszterhelyettesi rangban, 1964. dec. 11.–1967. ápr. 14.), mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes (1967. ápr. 14.–1971. dec. 31.), a Hungexpo Külkereskedelmi Vállalat vezérigazgatója (1972. jan. 1.–1980. dec. 31.).

A II. világháború utáni magyar történelem egyik fontos szereplője. Politikai pályafutásának kezdetén részt vett, ill. jelentős szerepet játszott a száznál több alkalmazottat foglalkoztató üzemek államosításának előkészítésében (1948. márc.), majd a két munkáspárt egyesülése után a párttagrevízió lebonyolításában (1948. szept.–1949. márc.). A Rákosi-rendszerben előbb sztálinvárosi párttitkár volt, majd kinevezték a Rákosi nevét felvevő csepeli vasmű pártszervezetének élére. Az MDP KV 1956. okt. 23/24-i, a forradalom kitörése miatt összehívott ülésén beválasztották a testület akkor megalakított Katonai Bizottságába. E tisztében részt vett a statáriumrendelet kidolgozásában, kiállt a felkelés fegyveres leverése mellett, majd támogatta a katonai diktatúra bevezetésére tett javaslatot. A forradalom leverése után a proletárdiktatúra védelmében „határozottabb” fellépést sürgetett az „ellenforradalmárokkal” szemben, ezért sürgette egy, a párthoz lojális önálló fegyveres erő megteremtését. A belügyminiszter első helyetteseként Földes László felügyelte a határőrséget, a karhatalmat, a tűzrendészetet és a légoltalmat (1958. febr.-tól), idővel hozzátartozott a politikai rendőrségből kiemelt kormányőrség és a büntetés-végrehajtás is (1959. jún.-tól). A párt konzervatív, ún. keményvonalasai közé tartozott, a konszolidálódó Kádár-rendszer az amnesztiarendelet után nem sokkal felállította belügyminiszter-helyettesi hivatalából: az Országos Erdészeti Főigazgatóság vezetésével bízta meg (szintén miniszterhelyettesi beosztásban, 1964. dec.-től). A létrejövő új Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban (MÉM) szintén miniszterhelyettesi beosztást kapott (1967-től), valamint elsősorban nevéhez fűződik az 1971. évi Vadászati Világkiállítás sikeres megszervezése és lebonyolítása. Az 1970-es évek elején kiszorult a legfelső pártvezetésből.

Emlékezet

Földes László szenvedélyes vadász volt, Szuhai István néven népszerű vadászelbeszéléseket, útleírásokat jegyzett. Kétszáznál is több trófeából álló, nemzetközileg is igen jelentős gyűjteményét 1987-ben szülővárosának adományozta. Kiskunhalason született, Újpesten és Budapesten élt és tevékenykedett, a fővárosban hunyt el, a Farkasréti Temetőben nyugszik.

Elismerés

Magyar Szabadság Érdemrend (ezüst, 1946), a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztje (1948), Kossuth Érdemrend (1949), Magyar Népköztársasági Érdemrend (1950), a Munka Vörös Zászló Érdemrendje (1954, 1974, 1981), Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérem (1958), Szocialista Hazáért Érdemrend (1967), Munka Érdemrend (arany, 1964, 1968, 1985), Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970), Április 4. Érdemrend (1985).

Vörös Zászló Érdemrend (szovjet, 1970).