Család

Sz: Erdey Aladár, minisztériumi osztálytanácsos, Heuffel Olga.

Iskola

A bp.-i gyakorló főgimnáziumban éretts. (1920), a Pázmány Péter Tudományegyetemen bölcsészdoktori okl. (1924), gyógyszerész okl. (1938); az elektrokémia tárgykörből magántanári képesítést szerzett (1934). Az MTA tagja (l.: 1943. máj. 14.; r.: 1948. júl. 2.).

Életút

A Pázmány Péter Tudományegyetem, ill. az ELTE TTK III. sz. Kémiai Intézet gyakornoka (1924), tanársegéde (1924–1932), egy. adjunktusa (1932–1946) és magántanára (1934–1941), c. ny. rk. tanára (1941–1946), intézeti tanára (1946–1949). A Fizikai- kémiai és Radiológiai Intézet ny. r. tanára (1949–1952), egy. tanára (1952–1976) és a Tanszék vezetője (1949–1976); közben az ELTE TTK dékánja (1950–1952). A müncheni Bajor Akadémia Kémiai Intézetének Humboldt-ösztöndíjasa (1928–1929), a Berlini Műszaki Egyetem vendégkutatója (1929–1931). Felsőoktatási (1952. dec. 6.–1953. júl. 3.), majd oktatásügyi miniszter (1953. júl. 4.–1956. júl. 30.). Az MTA Matematikai, Fizikai, Kémiai és Műszaki Tudományok Osztályának osztálytitkára (1947. nov. 17.–1949. nov. 29.), az MTA Elnökség tagja (1949. nov. 29.–1950. dec. 2. és 1953. máj. 30.–1961. ápr. 14.), főtitkára (1950. dec. 2.–1953. máj. 30.; 1956. máj. 30.–1957. dec. 20.; 1964. ápr. 24.–1970. febr. 5.), a Kémiai Tudományok Osztálya osztálytitkára (1959. jan. 30.–1964. máj. 25.). Az MTA elnöke (1970. febr. 5.–1976. aug. 16.). Országgyűlési képviselő (1953–1957). Az MDP Központi Vezetősége (KV) tagja (1954–1956). A Tudományos és Felsőoktatási Tanács alelnöke (1961–1962), elnöke (1962–1964). A magyarországi elektrokémiai kutatások elindítója és világhírű művelője, az elektrokémiai kinetika megteremtője. Nemzetközileg is kiemelkedő eredményeket ért el az elektrolitikus fémleválás, az ionvándorlás, a fémes kristályok elektrolitikus vizsgálata, ill. a higanyelektróddal és -amalgámmal kapcsolatos kutatások terén. Elsőként vizsgálta a hidrogén elektronikus leválasztása során fellépő túlfeszültség okait (Erdey-Grúz–Volmer-jelenség). Miniszterként nevéhez fűződik a magyarországi akadémiai kutatóhálózat kialakítása, majd létrehozta az első hazai országos távlati tudományos kutatási tervet (1961–1964), később a magyar akadémiai reform kezdeményezője (1970).

Emlékezet

Budapesten hunyt el, a Farkasréti Temetőben nyugszik. Sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2004-ben).

Elismertség

A Magyar Kémikusok Egyesülete főtitkára (1943–1949), elnöke (1949–1951). A Magyar Természettudományi Akadémia tagja (1945– 1946). Az NDK (l.: 1963), a Román (t.: 1965), a Szovjet (külső: 1966), a Bolgár (külső: 1969), a Csehszlovák (külső: 1969), az Osztrák Tudományos Akadémia tagja (l.: 1969).

Elismerés

A Veszprémi Egyetem (1974) és az ELTE díszdoktora (1975). A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1948), Munka Érdemrend (1960), Cirill–Metód-rend (Bulgária, 1970), a Munka Vörös Zászló Érdemrendje (1972). Kossuth-díj (1950 és 1956), Akadémiai Aranyérem (1966).

Szerkesztés

A Magyar Kémiai Folyóirat szerkesztője, főszerkesztője (1946–1976).