Erdei Ferenc
politikus, szociológus, agrárközgazdász
Születési adatok
1910. december 24.
Makó, Csanád vármegye
Halálozási adatok
1971. május 11.
Budapest
Család
Református családból származott. Sz: Erdei Ferenc (1884–1949) zsellérsorból felemelkedett törpebirtokos, hagymakertész, Szabó Eszter (1888–1935) királyhegyesi gazdalány. Testvére: Erdei Sándor (1915–1984) író, újságíró. F: 1. 1938–1945: Diósszilágyi Éva, a makói kórház főorvosának leánya. Elvált. 2. Majláth Jolán (1917–1991) történész. Fia: Erdei András (1946–) építész; leánya: Erdei Sára (1947–) biológus, kandidátus.Iskola
Elemi és középiskoláit Makón végezte. A szegedi Ferenc József Tudományegyetemen állam- és jogtudományi doktori okl. szerzett (1934), Hollandiában, Németországban és Svájcban hosszabb tanulmányutat tett (1935). Az MTA tagja (l.: 1948. júl. 2.; r.: 1956. máj. 30.).Életút
Tanulmányai mellett rendszeresen dolgozott a családi gazdaságban. A Makó és Vidéke Hagymakertészeinek Termelő és Értékesítő Szövetkezete könyvelője (1934–1936), ügyvezető igazgatója (1936–1937), később apjával és öccsével együtt mintagazdaságot létesített Szigetszentmiklóson (1939-től). – Egyetemi hallgatóként a Bethlen Gábor Társaság és a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának tagja, bekapcsolódott a falukutató mozgalomba, bejárta a Duna–Tisza közét (1928), a Dunántúlt (1929), majd az egész országot. Az egyetemen legnagyobb hatást a politikai elméleti előadások és Horváth Barna jogszociológiai stúdiumai gyakorolták, majd életre szóló barátságot kötött Bibó Istvánnal. Nyugat-európai tanulmányútja során az ottani szövetkezeti mozgalmakkal foglalkozott, s több marxista művet is elolvasott. Első szociográfiai írását a Századunk közölte (1931), első, feltűnően nagy sikerét a Magyarország felfedezése sorozatban megjelent könyve, a Futóhomok jelentette (1937). Művében a forradalmi átalakulás magyarországi letéteményesének – a munkásság helyett – a mezővárosi polgárosodó parasztságot nevezte meg. Az Országos Kossuth Párt titkára, döntő szerepet játszott a Márciusi Front (1937) és a népi írók által Makón megalapított Nemzeti Parasztpárt (NPP) létrehozásában (1939), az NPP egyik meghatározó személyisége, végrehajtó bizottságának tagja, lapjának, a Szabad Szónak munkatársa. Az 1943-as szárszói találkozó egyik főelőadójaként marxista szemlélettel elemezte a magyar társadalomfejlődést, Németh Lászlóval folytatott vitájában állást foglalt a szocialista út mellett. Az ország német megszállása után (1944. márc. 19.) illegalitásba vonult. A Magyar Front és az NPP megbízásából testvérével együtt átszökve a frontvonalon Makóra, majd Szegedre utazott (1944. okt.), ahol valószínűleg felvették az MKP-be, de tagságát titkosan kezelték. Részt vett a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front szervezésében, s rövid ideig első napilapjának, a Délmagyarországnak főszerkesztője. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés (Makó, 1944–1945) és Politikai Bizottságának tagja, nemzetgyűlési (Somogy vármegye, 1945–1947) és országgyűlési képviselő (Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács Bodrog választókerület, 1947–1953; Bács-Kiskun megye, 1953–1967; Csánytelek, [Csongrád megye 11. számú választókerület], 1967–1971; Makó [Csongrád megye 15. számú választókerület], 1971 [megválasztva, de még az Országgyűlés megnyitása előtt meghalt]). A Fővárosi Tanács tagja (1950–1954). Az Ideiglenes Nemzeti Kormány belügyminisztereként tudomásul vette az MKP-nek a belügyi szervektől tkp. független politikai rendőrség kialakítására irányuló törekvéseit (1944. dec. 22.–1945. nov. 15). Az NPP Ideiglenes Intézőbizottságának (1944. dec.-től), Politikai Bizottságának (PB, 1946. márc.-tól) és Végrehajtó Bizottságának tagja (VB, 1947. febr.-tól), a párt alelnöke (1946–1947), Kovács Imre eltávolítása után az NPP főtitkára (1947. febr.-tól), a párt ún. balszárnyának vezéralakja. Az MKP-vel való feltétlen együttműködés híve, döntő szerepe volt a parasztpárt elsorvasztásában, majd a még működő pártokat gyakorlatilag megszüntető Magyar Függetlenségi Népfront Országos Tanácsának (OT) alelnöke (1949). Államminiszter (1948. szept. 9.–1949. jún. 11.), földművelésügyi miniszterként (1949. jún. 11.–1953. júl. 4.) közreműködött a mezőgazdaság erőszakos kollektivizálásában, a nagy- és középbirtokos parasztságot sújtó ún. kulákpolitika végrehajtásában. Nagy Imre reformpolitikájának (“új szakasz”) egyik támogatójaként igazságügyminiszter (1953. júl. 4.–1954. okt. 30.), hivatali ideje alatt indult meg a törvénysértések áldozatainak rehabilitációja. Nagy Imre bukása után – saját kérésére! – ismét földművelésügyi miniszter (1954. okt. 30.–1955. nov. 15.), a Minisztertanács elnökhelyettese (1955. nov. 15.–1956. okt. 31.). Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején újból Nagy Imre közeli munkatársa, továbbra is miniszterelnök-helyettes, majd a szűkebb kabinet tagja (1956. okt. 30.–1956. nov. 4). Állást foglalt a többpártrendszer mellett, részt kívánt venni az NPP újjáalakításában, de a pártot szervező politikusok korábbi cselekedetei miatt elutasították közreműködését. Nov. 3-áról 4-ére virradó éjszaka Tökölön a szovjet csapatok kivonásáról tárgyaló Maléter Pál vezette küldöttség tagjaként a szovjet állambiztonsági szervek letartóztatták, egy hónapos fogság után a delegáció tagjai közül egyedül őt bocsátották szabadon. Ezt követően nem viselt többet vezető politikai tisztséget. Az MTA Mezőgazdasági Üzemtani Intézete, ill. 1962-től Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) igazgatója (1957–1971). Az MTA főtitkára (1957. dec. 20.–1964. ápr. 24. és 1970. febr. 5.–1971. máj. 11.), alelnöke (1964. ápr. 24.–1970. febr. 5.). Részt vett az 1968-ban bevezetett új mechanizmusnak elnevezett gazdasági reform előkészítésében, főként a mezőgazdaság irányításának korszerűsítésében, az egyéni érdekeltséget figyelembe vevő ösztönzőrendszer elfogadtatásában. A Hazafias Népfront Országos Tanácsának (HNF OT) elnökségi tagja (1954–1964), a szervezet főtitkára (1964–1970). Az Elnöki Tanács tagja (1965. nov.–1971. máj.). A Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka (1951-től).Emlékezet
Budapesten hunyt el, a makói református ó-temetőben nyugszik. Sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2006-ban).Elismertség
A Magyar–Lengyel Társaság (1947-től), a Magyar–Bolgár Baráti Társaság, a Magyar–Jugoszláv Baráti Társaság társelnöke (1948-tól), a Magyar–Szovjet Baráti Társaság elnöke (1950-től). A Tanyai Tanács (1949-től), a Tudományos és Felsőoktatási Tanács, a Szövetkezeti Tudományos Tanács elnöke (1962-től). Az Országos Szövetkezeti Tanács (1947-től), a Magyar Országos Szövetkezeti Központ alelnöke (1947–1948). A Tervgazdasági Tanács (1947-től), a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főtanácsa, a Magyar Értelmiség Nemzeti Bizottsága (1948-tól), a Magyar Tudományos Tanács (MTT, 1948–1949), a Népgazdasági Tanács (1949–1952) és a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa (TOT) tagja (1967–1971).Elismerés
Magyar Szabadság Érdemrend (ezüst, 1947), Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal és nagykeresztje (1947), Magyar Népköztársasági Érdemrend (1950 és 1951), Munka Érdemrend (1960; arany, 1965), Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970), Magyar Népköztársaság Zászlórendje (1970). Kossuth-díj (1948 és 1962), Akadémiai Aranyérem (1964), Demény Pál-emlékérem (posztumusz, 1998).Főbb művei
F. m.: A makói tanyarendszer. (Szeged, 1933)A makói parasztság társadalomrajza. (Makó, 1934)
Futóhomok. A Duna-Tiszaköz földje és népe. (Bp., 1937
hasonmás kiad. 1977)
Parasztok. (Bp., 1938)
Magyar város. (Bp., 1939
hasonmás kiad. 1974)
Kossuth Lajos azt üzente. (Bp., 1939
hasonmás kiad. 1987)
Magyar falu. (Bp., 1940
hasonmás kiad. 1974)
A magyar paraszttársadalom. (Bp., 1941)
A makói hagyma iskolája. (Bp., 1941
hasonmás kiad. Szeged, 1985)
Magyar tanyák. (Bp., 1942
hasonmás kiad. 1976)
Szövetkezetek. (Bp., 1945)
A földhöz juttatott parasztság sorsa. (Bp., 1947)
A magyar szövetkezeti mozgalom új útjai. (Bp., 1948)
A paraszti jövendő. (Bp., 1948)
A tanyarendszer kérdései a mezőgazdaság szocialista átszervezésével kapcsolatban. Akadémiai székfoglaló. (Elhangzott: 1951. dec. 13.
megjelent: MTA Társadalmi-történeti Tudományok Osztálya Közleményei, 1951)
A szövetkezeti úton. Vál. cikkek, beszédek. (Bp., 1956
hasonmás kiad. 1977)
A mezőgazdasági termelés belterjessége. Akadémiai székfoglaló. (Elhangzott: 1957. dec. 17
megjelent: MTA Agrártudományok Osztálya Közleményei, 1958)
A magyar tudomány helyzete és fejlesztésének főbb irányai. (Bp., 1958)
A mezőgazdaság és a szövetkezeti fejlődés kérdései. (Bp., 1959)
A termelőszövetkezeti üzemszervezés gyakorlati kézikönyve. Szerk. (Bp., 1960)
A mai agrárgazdaságtan főbb irányai és hazai fejlődése. (Bp., 1961)
Üzemszervezési kérdések a szocialista mezőgazdasági nagyüzemben. (Bp., 1961)
A mezőgazdaság belterjessége. Csete Lászlóval, Márton Jánossal. (Bp., 1964)
A mezőgazdasági üzemszervezés néhány elméleti és gyakorlati kérdése. (Bp., 1966)
A mezőgazdaság helye a nap alatt. (Bp., 1967)
Zöldségszükséglet és zöldségtermelés. (Bp., 1967)
Zöldségtermelés, zöldségértékesítés, gazdaságosság. (Bp., 1968)
Város és vidéke. (Bp., 1971
2. kiad. 1972
hasonmás kiad. 1977)
E. F. válogatott írásai és beszédei. Vál. Fekete Ferenc. (Bp., 1973)
Településpolitika, közigazgatás, urbanizáció. Összegyűjtött írások és beszédek. Szerk. Halász József, Kovács István. (Bp., 1977)
Művekkel élő társadalom. Szerk. Erdei Sándor. (Bp., 1978)
A magyar társadalomról. Tanulmányok. Szerk. Kulcsár Kálmán. (Bp., 1980)
Tudománypolitikai, kutatásirányítási és szervezéstudományi tanulmányok. Szerk. Tőkés Ottó. (Bp., 1980)
Makó társadalomrajza. Sajtó alá rend. Erdei Sándor. (Makó, 1982)
Studies in Agricultural Economics. Selected Papers of Ferenc Erdei. (Bp., 1983)
Történelem és társadalomkutatás. Szerk. Kulcsár Kálmán. (Bp., 1984)
A falukutatástól a népi kollégiumokig. Vál., szerk. Bíró Judit. (Bp., 1985)
Agrárproblémák. I–III. köt. Vál., szerk. Dzur Magdolna. (Bp., 1985–1986)
A magyar társadalom. (Bp., 1987)
Politikai írások. I–III. köt. (Bp., 1988)
Ferenc Erdei Selected Writings. Szerk. Huszár Tibor. (Bp., 1988)
E. F. börtönnaplója. (Makó, 1993)
A makói hagyma sorsa. (Makó, 1994)
E. F. levelesládájából. I–II. (Makó, 1997).
Irodalom
Irod.: Erdei Sándor: E. F. életútja. Emberül élni. (Bp., 1974)Huszár Tibor: Történelem és szociológia. (Bp., 1979)
Gombár Csaba: Az államférfi. E. F. (Tiszatáj, 1980)
Fekete Ferenc: E. F. agrárközgazdasági munkáiról, különös tekintettel a szövetkezeti elméletre. (Bp., 1985)
Köpeczi Béla: E. F., a politikai gondolkodó. (Makó, 1985)
Gyarmati György: „Korcsapdák” és „Erdei dilemmák”. E. F., az elméletadó és a politikus. (Magyar Politikatudományi Társaság Évkönyve. Bp., 1986)
Kulcsár Kálmán: E. F. Kismonográfia. (Bp., 1988)
Csicskó Mária–Körössényi András: Egy harmadikutas szocializmus-utópia földközelben. A Petőfi Párt 1956–1957-ben. (Századvég, 1989)
Benkő Péter: E. F. Monográfia. (Bp., 1990)
Huszár Tibor: Párhuzamok és kereszteződések. (Bp.–Makó, 1991)
Hegedűs András: Rendhagyó életek. Szubjektív reflexiók. (Bp., 1994)
Romány Pál: A makói miniszter. (Magyar Tudomány, 1997).
Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelent: nevpont.hu, 2013
Aktuális havi évfordulók
Alexander Bernát
filozófus, esztéta
Alexits György
matematikus, matematikatanár, kultúrpolitikus
Haar Alfréd
matematikus
Hajdú Gusztáv
állatorvos
Hajnal Gábor
költő, műfordító, szerkesztő
Foglalkozások
politikus (662), orvos (602), író (459), történész (363), jogász (331), irodalomtörténész (285), szerkesztő (273), újságíró (268), műfordító (228), pedagógus (213), költő (189), közgazdász (181), nyelvész (167), gépészmérnök (166), biológus (144), festőművész (121), vegyészmérnök (120), római katolikus pap (117), kémikus (115), mezőgazdasági mérnök (109), matematikus (99), művészettörténész (95), muzeológus (93), levéltáros (91), fizikus (88)