Budinszky László
politikus, jogász, ügyvéd
Születési adatok
1895. október 24.
Budapest
Halálozási adatok
1946. március 9.
Budapest
Család
Sz: Budinszky Károly, Környey Berta.Iskola
A bp.-i tudományegyetemen állam- és jogtudományi doktori okl. szerzett, a Keleti Kereskedelmi Akadémián végzett, s a József Műegyetem Közgazdaság-tudományi Karán is tanult (1926-ig).Életút
Az I. vh.-ban frontszolgálatot teljesített, orosz hadifogságba esett, ahonnan 29 hónapos raboskodás után megszökött. A két vh. között Budapesten ügyvédi irodát tartott fenn (1926-tól). – A Nemzeti Front (1938), majd a Nyilaskeresztes Párt tagja, a párt országgyűlési képviselője (Rétság, 1939–1945), a Szálasi-kormány igazságügyminisztere (1944. okt. 16.–1945. márc. 28.). ő készítette el a nemzetvezetői intézmény létesítésére vonatkozó törvényjavaslatot. Németországban amerikai hadifogságba esett, akik kiadták Magyarországnak (1945 tavasza). A Budapesti Népbíróság (1945. dec.), majd a Népbíróságok Országos Tanácsa, mint háborús bűnöst kötél általi halálra ítélte (1946. febr. 26.), kivégezték (márc. 9.). A Pannonia Evezős Club evezőse. A Magyar Hegymászók Egyesülete választmányi tagja (1931-től). A Magyar Természetbarát Szövetség fegyelmi bizottságának előadója, jogügyi bizottságának tagja (1939–1945).Elismertség
A Budapesti Ügyvédi Kamara felügyelőbizottsági, a Magyar Ügyvédek Nemzeti Egyesülésének vezetőségi tagja (1940?–1945).Irodalom
Irod.: Teleki Éva: Nyilas uralom Magyarországon. (Bp., 1974)Vincellér Béla: Szálasi hat hónapja. 1944. október–1945. május. (Bp., 1996).
Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelent: nevpont.hu, 2013
Aktuális havi évfordulók
Gegő Elek Nicephor
történetíró, néprajzi író, ferences szerzetes
Gerendás István
építészmérnök, hadmérnök, honvéd tábornok
Hankó Vilmos
kémikus, tudománytörténész
Haraszty Árpád
biológus, botanikus
Ábrahám Ernő
író, műfordító
Foglalkozások
politikus (664), orvos (605), író (459), történész (364), jogász (331), irodalomtörténész (285), szerkesztő (274), újságíró (268), műfordító (228), pedagógus (214), költő (189), közgazdász (181), gépészmérnök (169), nyelvész (167), biológus (144), festőművész (121), vegyészmérnök (120), római katolikus pap (117), kémikus (115), mezőgazdasági mérnök (109), matematikus (101), művészettörténész (97), muzeológus (93), levéltáros (91), fizikus (89)