Család

Zsidó polgári családból származott.

Szülei: Braun Benő/Benjamin, Bruckner Róza; Bruckner Albert (†1884. márc. 23. Arad, Arad vm. Temetés: 1884. márc. 25. Arad, Izraelita Sírkert) és Weisz Sarolta leánya.

Testvére: Braun Miksa (1880. okt. 31. Arad) kereskedő, dohánytőzsdéje volt Aradon.

Felesége: dr. Grünwald Margit (1887. jún. 16. Bp.–1962. febr. 7. Bp. Temetés: 1962. febr. 14. Rákoskeresztúr, Új Köztemető) középiskolai tanár, az egyik első magyarországi női egyetemi doktor (1910); Grünwald István (1859. aug. 19. Győr–1907. febr. 24. Lussinpiccolo [Mali Losinj, Horvátország]. Temetés: 1907. márc. 3. Bp., X. kerületi új köztemető, evangélikus sírkert) felső-ipariskolai tanár, a mennyiségtan és az ábrázoló geometria tanára, a Magyar Kir. Technológiai Iparmúzeum vezető könyvtárosa, az Országos Iparoktatási Tanács tagja, a fővárosi iparostanuló-iskolák rajzoktatásának megszervezője és Czvikli/Zwickl Katalin leánya.

Gyermeke, leánya: Braun Éva (1917. okt. 10. Bp. – 1945. jan. 26. Bp. Temetés: 1951. jún. 2. Kerepesi út): politikus, a magyarországi munkásmozgalom mártírja és Braun Sarolta (1916. Bp.–1942. szept. 16. Gyula, Békés vm.).

Iskola

Középiskoláit az aradi királyi főgimnáziumban (1888–1894) és a nagyszebeni állami főgimnáziumban végezte (1894–1896), Nagyszebenben éretts. (1896), a budapesti és párizsi egyetemen tanult tovább (1896–1900); Budapesten bölcsészdoktori (1900) és magyar–német szakos középiskolai tanári okl. szerzett (1902).

Életút

A lippai állami felsőkereskedelmi iskola (1902–1907) és a marosvásárhelyi kereskedelmi iskola r. tanára (1907–1910), Szabó Ervin felkérésére a Fővárosi Könyvtár könyvtárosa (1910–1911), aligazgatója (1911–1918), igazgatója (1918–1919), jórészt az ő eredménye az első magyarországi igények figyelembevételével kidolgozott decimális mutató megalkotása.

Az őszirózsás forradalom idején a Jászi-féle nemzetiségi minisztérium miniszteri tanácsosa (1918–1919), a forradalmak alatt tanúsított magatartása miatt állásából elbocsátották. A két világháború között a Lantos, a Káldor és a Révai Kiadók lektora.

Braun Róbert, a magyarországi falukutató mozgalom egyik elindítója, különösen jelentősek a nemzetiségi kérdéssel foglalkozó írásai, ill. műfordítói és szakfordítói tevékenysége. Még fiatalon, egyetemi hallgató korában magáévá tette Henry George (1839–1897) amerikai közgazdász-szociológusnak a földkérdésben vallott eredeti nézeteit, amely a föld „magánkapitalista” tulajdonának tarthatatlanságát hirdette. Pályakezdő értelmiségként hamar bekapcsolódott a Huszadik Század körül kialakuló radikális mozgalmakba, amely Adyval és a szocialistákkal egy időben hasonló módon vizsgálta a feudális eredetű nagybirtok, valamint ideológiája az agrárizmus, továbbá a hozzákapcsolódó „gentry-közigazgatás” szerepét. Henry George munkáinak ismerete arra a felismerésre sarkallta, hogy a századelő Magyarországán a földkérdés vált az első számú társadalmi problémává, a polgári radikálisok tevékenysége pedig kiegészítette elméleti nézeteit: 1906-tól a radikálisok kis csoportja szociográfiai felvételeket (= anyaggyűjtéseket) végzett a hazai valóság megismerésére. Az első szociológiai tanulmányt Vass Béla szegedi főgimnáziumi tanár írta a bánsági román határőrvidékről, majd külön Orsováról (a Huszadik Században jelentek meg A végekről, ill. Orsova címmel, 1906-ban).

Braun Róbert egyetemi tanulmányainak befejezése és rövid párizsi tanulmányútja után Lippán tanított (1902–1907), s onnan utazott egyik vakációja idején Olaszországba, Sansepolcróba. A két kistelepülés összehasonlításából született meg Vass Béla dolgozatai után az első összehasonlító magyarországi szociográfiai munka (Lippa és Sansepolcro, kötetben megjelent: 1908). Írása egészen különleges: kísérletet tett egy magyarországi és egy olaszországi kisváros összehasonlítására részletesen kitérve a két település földrajzi és társadalmi viszonyainak leírására, a lakosok mindennapi életének bemutatására. Lippa a Maros bal partján, Temes vármegyében lévő nagyközség. Határa kis része a folyó jobb partjára is átterjed, részint termékeny síkság, részint dombos terület, melyet többnyire kincstári erdőség borít. Lippán 1605 lakóház volt, ezek közül 562 épült kőből vagy téglából, a többi vályogból vagy fából; 637-nek fedele cserép, pala vagy bádog, 496 zsindelyes, 472 nád vagy zsúp. Lippa területén (9097 hektár) 7427 lélek lakott (3191 román, 2464 német és 1662 magyar); 3575 római katolikus, 3252 görögkeleti, 381 izraelita) stb. Hasonló részletességgel elemzi a Tevere (= Tiberis) bal partján, Toscana és Umbria határán elterülő Sansepolcro városkát, amely szinte azonos nagyságú (9095) területű – valószínűleg ez a feltűnően megegyező kiterjedtség keltette fel a lippai tanár Braun Róbert érdeklődését.

Braun Róbert elemzésében megállapította, hogy Lippán (akárcsak a román határőrvidéken) megtalálható a földtulajdon szinte valamennyi történelmi formája a magántulajdontól az állami (egyházi községi, közösségi és ún. házközösségi) formáig: Lippán az összterület kb. 40%-a volt magántulajdonban. A föld magántulajdona azonban nem oldotta meg, sőt inkább élezte az egyre súlyosabbá váló társadalmi problémákat, ugyanakkor mind a parcellázást, mind a földreformot ellenezte (ezzel nyíltan szembekerült a nézeteiben tovább radikalizálódó szocialistákkal, majd a kommunistákkal), helyette a paraszti közösségi földbérletrendszert javasolta. Módszerét több kutató alkalmazott lélektannak írta le, mert a társadalom fejlődésében igen nagy fontosságot tulajdonított a pszichológiai tulajdonságoknak. Ez a megállapítás azért is védhető, mert ő készítette el az első szociográfiai felvételt Marosvásárhely ipari munkásságáról: közel egy évig tartó fáradságos munkával, házról-házra járva gyűjtötte az adatokat: 260 családos munkást keresett fel személyesen, s pontos felméréseket közölt azok lakásairól (Adatok a vidéki munkásság életéhez, 1909). Újszerű adatokat tárt fel a paraszti rétegek városba özönlésének körülményeiről, az ipari munkásság életszínvonaláról, régi és új szokásairól (pl. arról, hogy mit tartanak meg abból, amit a faluból magukkal hoztak, s milyen új szokásokhoz hogyan alkalmazkodnak…)

Braun Róbert kutatási technikája fejlődésének újabb állomását jelentette első társadalomnéprajzi dolgozata, amit az Arad vármegyei Maroscsicsérről írt A falu lélektana (1913) címmel. Ekkor alkalmaztak először Erdélyben kérdőíves kutatási módszert, amelyet az amerikai pszichológus William Isaac Thomas (1863–1947) javasolt, jóllehet Thomas kérdőíveit Braun Róbert a helyi viszonyoknak megfelelően teljesen átdolgozott. Braun Róbert kérdőíve 97 (!) pontot tartalmazott, s a falu összes lényeges kérdésére kiterjedt, így módszere közelített a monografikus feldolgozások felé. Lényegében ezt a metódust követte, ill. fejlesztette tovább a két világháború között Dmitrie Gusti bukaresti iskolája, továbbá anyaggyűjtését, valamint a kötethez mellékelt kérdőívét az 1930-as években megindult magyarországi falukutató mozgalom szociográfusai évtizedekig példaképüknek tekintették. Munkamódszeréhez tartozott még az, hogy mindig, minden körülmények között a közvetlen érintkezést kereste a tanulmányozott társadalmi csoporttal. A falu társadalmának szereplőit és a paraszti cselekvés „rugóit”, a falu „beléletét” igyekezett bemutatni, külön kitérve a közelben lévő és rohamosan fejlődő nagyváros, Arad hatására, az agrárnépesség vándormozgalmaira, a város és a falu kapcsolatának új, század eleji változásaira. Munkáját maga sem tartotta befejezettnek, úgy vélte, hogy évekkel később majd visszatér Csicsérre, hogy a településen egy újabb, immár összehasonlító vizsgálatot is megtegyen. Különös, szimbolikus jelentőségű, hogy utolsó szociográfiai dolgozatát szintén erről az azóta már ikonikussá váló faluról írta (Maros-Csicsér 1935-ben, a Huszadik Század utódjában, a Századunkban jelent meg néhány hónappal a halála előtt, 1936-ban…) 

Braun Róbertet Szabó Ervin (1877–1918) hívta meg az akkori nevén Városi Nyilvános Könyvtár munkaközösségébe. Invitálásának elsősorban az a kísérlet volt az oka, hogy Szabó Ervin szerette volna valamilyen formában Magyarországon megvalósítani az angol–amerikai public library intézményrendszerét. Szabó Ervin azt tervezte, hogy a székesfőváros hivatali szakkönyvtárából egy széles fiókhálózattal rendelkező nyilvános könyvtári rendszert szervez egy központi könyvtári épülettel. Az angolszász közkönyvtárak alapvető célja a műveltség terjesztése volt, a magyarországi kísérlet azonban kibővült nevelői-társadalompolitikai feladatokkal. Szabó Ervin kvázi-szocialista népművelői attitűdjét Braun Róbert angolszász-amerikai könyvtárpolitikai szakismeretével segítette elő. A városigazgatási gyűjtőkörű szakkönyvtár fokozatosan kezdett átalakulni társadalomtudományi szakkönyvtárrá, amely a fiókhálózatok révén apránként közművelődési feladatokat is betöltött. Az elv tehát 1910–1914 között az volt, hogy Budapesten legyen egy társadalomtudományi profilú központi könyvtár, a főváros területét behálózó fiókokkal (néhány év alatt öt fiók alakult meg). Braun Róbert Szabó Ervin munkáját elsősorban a könyvtári „reference-szolgálat” kialakításában, az új tizedes osztályozási rendszer bevezetésében és bibliográfiák szerkesztésében segítette.

Braun Róbert szociológiai fő művének megjelenése után már mint a Fővárosi Könyvtár munkatársa kezdeményezte a Társadalomtudományi Társaság szociográfiai szakosztályának megalakítását (amelynek első elnöki tisztjét is elvállalta, 1913-tól). Az 1910-es években beutazta Észak-Amerikát, megismerkedett a modern amerikai társadalomtudományok eredményeivel: benyomásairól rendszeresen beszámolt a Városi Szemle, a Világ és a Könyvtári Szemle hasábjain, valamint több szociológiai írását a Nyugat is közölte. Tapasztalatait később könyvbe is foglalta (Régi és új milliomosok Amerikában, 1920).

Braun Róbert a polgári demokratikus forradalom idején – még a Tanácsköztársaság előtt, 1919. jan.-ban – Jászi Oszkár (1875–1957) minisztériumában osztálytanácsosi szerepet vállalt. Ekkor jelent meg Magyarország feldarabolása és a nemzetiségi kérdés c. írása, amelyet utóbb, bővítve francia és angol nyelven is kiadott. A dolgozat nem a magyar közönségnek, hanem a nyugati közvéleménynek készült abból a célból, hogy megmagyarázza, milyen hatalmas felelősség hárul a nyugati kormányokra amikor a Monarchia jövőjéről döntenek. Adatokkal bizonyította, hogy milyen súlyos gazdasági és infrastrukturális következményekkel járna Magyarországra nézve, ha teljesítenék az újonnan kialakuló szomszédos államok – azaz a későbbi kisantant államai – területi követeléseit. Jászi Oszkártól eltérően, aki sokáig a Monarchia keretein belül szerette volna megmenti az országot (A Monarchia jövője, 1918), Braun Róbert egy önálló demokratikus Magyarországban látta az ország jövőjét – ezért emelt szót még a kommün előtt Magyarország feldarabolása ellen. A rossz nemzetiségi politikát a rossz külpolitikával mentegette, s meg volt győződve arról, hogy a régi rezsim már nem térhet vissza. A megoldás Európa demokratizálódása a nemzetek önrendelkezési joga alapján: nemzeti alapon, az egynyelvű területekből kantonszerű közigazgatási egységek kialakítása – ez már nagyon hasonlított a későbbi Jászi-féle elképzelésekhez. Braun Róbert is rámutatott arra, hogy a cseh/szlovák és román követelések csak „perpetuálnák a nemzetiségi kérdést,” nyugalom csak akkor lehet, ha az autonómiák segítségével egy Közép-európai Balkán helyett egy Keleti Svájcot hoznánk létre!

Braun Róbert a Tanácsköztársaság bukása után kiszorult a magyar tudományos közéletből: megfosztották könyvtárosi állásától, alkalmi lektori és fordítói munkákból élt. A két világháború között elsősorban széles körű publicisztikai tevékenységet fejtett ki, a modern kori demokráciák elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozott. Írásainak gyakran visszatérő témája, hogy miként érvényesülhet a demokratikus önkormányzat a modern társadalmakban egyre kiterjedtebb szakképzett közigazgatás mellett. Ahogy a polgári radikálisok többsége, Braun Róbert is a brit képviseleti demokráciát tartotta a legéletképesebbnek, amelynek kulcsfigurája  a választott, laikus politikus, aki a választók megbízása alapján a szakértői vélemények figyelembe vételével dönthet.

Emlékezet

Braun Róbert műfordítóként elsősorban a modern polgári szociológiai és közgazdasági irodalom amerikai klasszikusának Henry George-nak műveit tolmácsolta. Állásvesztése után azonban számos lektűr, bűnügyi és kalandregényt is fordított, modern francia és angol nyelvű szociológiai és társadalomtudományi szakmunkák mellett. Amikor Panait Istrati (1884–1935) Romániában élő, román és francia nyelven alkotó író a Szovjetunióról szóló egyik művének magyar fordítását az ügyészség elkobozta, a kiadó mellett a fordító Braun Róbertet is megbüntették. Ezért több írása és fordítása egy rövid ideig Barna István álnéven jelent meg.

Braun Róbert Budapesten hunyt el, a Rákoskeresztúri Temetőben nyugszik. Temetésen több száz ember vett részt, köztük Kéthly Anna, aki több emlékezésben is méltatta a tudós könyvtáros érdemeit. A temetési szertartást dr. Kálmán Ödön kőbányai rabbi végezte el, majd a Századunk folyóirat nevében Vámbéry Rusztem búcsúzott a lap munkatársától (a lap néhány héttel később emlékszámmal tisztelgett emléke előtt, amelyben többek között Kemény Gábor, Kőhalmi Béla és mindenekelőtt Jászi Oszkár elemezte életművét). Munkássága manapság alig ismert, jóllehet a Szabó Ervin- és Jászi Oszkár-kutatók érintőlegesen foglalkoztak Braun Róbert műveivel, s a falukutatók (pl. Boldizsár Iván) is elismerően szóltak munkáiról. Az erdélyi kutatók közül Turnowsky Sándor és Egyed Ákos írt néhány kisebb tanulmányt szociográfiai dolgozatairól.

Elismertség

A Társadalomtudományi Társaság szociográfiai szakosztályának alapító elnöke (1913-tól).

Szerkesztés

A Huszadik Század (1907–1919), a Világ szerkesztője (1913–1915), a Huszadik Század utódjaként induló Századunk. Társadalomtudományi Szemle főmunkatársa (1926–1937).