Boldizsár Miklós
író
Születési adatok
1945. március 13.
Budapest
Halálozási adatok
2003. augusztus 2.
Budapest
Család
Sz: Boldizsár Iván (1912–1988) író, újságíró. F: Koncz Zsuzsa (1946–) énekesnő. Elvált.Iskola
Az ELTE BTK-n magyar–francia szakos tanári okl. szerzett (1969).Életút
A Magyar Televízió (MTV) dramaturgja (1971-től). Sajátos szemléletű drámái elsősorban a magyar történelem hagyományos hőseivel foglalkoznak. Ezredforduló c. drámája alapján készült az István, a király c. rockopera (Szörényi Levente–Bródy János, 1983). Néhány színművét a Thália Stúdió, a kecskeméti Katona József Színház és a Játékszín mutatta be.Emlékezet
Rockoperájának ősbemutatója Budapesten, a városligeti szánkózódombon volt (ami e bemutató után kapta meg a Királydomb elnevezést, 1983. aug. 20-án). Húsz évvel az ősbemutató után a székelyföldi Csíksomlyón Erdélyben is bemutatták a művet (a csíksomlyói búcsúk hagyományos színhelyén, a Hármashalmon emelt oltárszínpadon, 2003. júl. 5-én). Az ősbemutató 25. évfordulójának filmvetítését az ő emlékének szánták. Az Illés Lajos emlékére kiadott CD (Virágok közt veled lenni, 2007) egyik dalát (az Amikor… címűt) Koncz Zsuzsával közösen énekelte. A 25 éves jubileumi díszelőadás (2008. aug. 20.) szereplőit a megelőző évben A Társulat c. műsorral válogatták ki. A bp.-i Farkasréti Temetőben, édesapjával, Boldizsár Ivánnal közös sírban nyugszik. A sírt a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2004-ben).Irodalom
Irod.: F. m.: Királyok és alattvalók. Színművek. (Bp., 1982)Ezredforduló. Opera prózában, két részben. (Bp., 1991)
színművei: István, a király (ősbemutató: Budapest, Városliget, 1983. aug. 20.)
további bemutatói: Szeged (1984. aug. 20.)
Nemzeti Színház (Budapest, 1985. szept. és 2000. márc. 18.)
Népstadion (Budapest, 1990. szept. 15.)
Sevillai Világkiállítás (1992)
Esztergomi Nyári Játékok (2002. aug. 17.)
Csíksomlyó (2003. júl. 5.)
Aréna (Szeged, 2008. aug. 18.)
Papp László Sportaréna (Budapest, 2008. aug. 20.)
Székesfehérvár (2010. aug. 20.)
tv-bemutatója: M1 (1998. dec. 26.)
egyéb színművei: Szerelmesek a város felett. (Thália Stúdió, 1969)
Hérosztratosz. (Kecskeméti Katona József Színház, 1971)
A hős. (Játékszín, 1980)
hanglemeze: István, a király. 2 CD és 1 kísérőfüzet. B. M. Ezredforduló c. drámája alapján készült rockopera. Zenéjét szerezte Szörényi Levente, a szöveget írta Bródy János. (Bp., 1993
a felvétel 1983-ban készült
digitálisan felújított DVD-változata: 2008).
Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelent: nevpont.hu, 2013
Aktuális havi évfordulók
Alexander Bernát
filozófus, esztéta
Alexits György
matematikus, matematikatanár, kultúrpolitikus
Haar Alfréd
matematikus
Hajdú Gusztáv
állatorvos
Hajnal Gábor
költő, műfordító, szerkesztő
Foglalkozások
politikus (663), orvos (603), író (459), történész (363), jogász (331), irodalomtörténész (285), szerkesztő (273), újságíró (268), műfordító (228), pedagógus (214), költő (189), közgazdász (181), nyelvész (167), gépészmérnök (166), biológus (144), festőművész (121), vegyészmérnök (120), római katolikus pap (117), kémikus (115), mezőgazdasági mérnök (109), matematikus (100), művészettörténész (95), muzeológus (93), levéltáros (91), fizikus (89)