Iskola

Elemi és középiskoláit Sátoraljaújhelyen és Sárospatakon végezte, a sárospataki tanítóképzőben tanítói képesítést szerzett (1933).

Életút

Tanulmányai idején a Sárospataki Ifjúsági Közlöny szerkesztője (1932), a lap 1932. okt.-i számát elkobozták, és diákszervezkedés miatt elfogták (1933. márc. 15-én és négy hónap börtönbüntetésre ítélték). Szabadulása után rendőri felügyelet alá helyezték, majd Csehszlovákiába emigrált (1934). Csehszlovákiában újságíró, több magyar lap tudósítója (1934-től) és a pozsonyi Magyar Újság riportere (1936–1938); közben többször is kiutasították az országból (harmadszor, véglegesen, 1938. máj. 7-én). Visszatért Magyarországra, de továbbra is rendőri felügyelet alatt állt, Budapesten élt mind szabadfoglalkozású író és újságíró (1939-től), a Magyarság Útja munkatársa és a Magyar Szó szerkesztője (1939. ápr.–jún.), a Nemzetőr (1939–1943), a Friss Újság szerkesztője (1943–1944). Újabb, hat hónapi börtönbüntetésre ítélték a kabinetiroda megrágalmazásáért, majd baloldali magatartása miatt kizárták a Sajtókamarából (1943).

Törökszentmiklóson, a helyi termelőszövetkezet elnöke (1945), majd a Szabad Szó és a Parasztújság újságírója (1945–1948), kiadói lektorként dolgozott (1948–1950). 1950 nyarán koholt vádakkal letartóztatták, a recski munkatábor foglya (1950–1953).  Kiszabadulásaként nem tudott elhelyezkedni, alkalmi szellemi munkából élt. Utóbb a Jövendőnk, a Termelőszövetkezeti Tanács lapja munkatársa (1957–1960), majd a Magyar Hírlap alapító szerkesztője (1968-tól). Nyugdíjba vonulása után A gabona – A Pest megyei malomipar lapja – szerkesztője.

Pályafutása kezdetén merész hangú baloldali szabadverseket, később szociográfiákat írt, amelyek elsősorban a magyarországi tanítók életkörülményeivel foglalkozott, és a hazai tanítók szervezkedését sürgette. Miután börtönbüntetéséből kiszabadult, szociáldemokrata és kommunista barátai segítségével Csehszlovákiába emigrált. Közel százötven riportot írt a pozsonyi Magyar Újságban, Itt jelent meg folytatásokban a Földért és asszonyért c. regénye, ill. a pozsonyi Prager Kiadó adta ki Az én falum árnyékában c. nagy feltűnést keltett művét. Pozsonyban, a György-majorban (szlovákul: Trnávka; németül: Dornkappel) élt, az odatelepült magyarokról írt egy szociográfiát (Dornkappel néven, 1938-ban). A művet a szlovák Ilia J. Marko elkérte tőle és kiadta saját neve alatt (más adatok szerint Bodnár István jelentette meg a művet álnéven…)

Bodnár Istvánt háromszor is kiutasították Csehszlovákiából, 1938-ban ezért végleg hazatelepült. Budapesten újságíróként helyezkedett el: a Magyarság Útja, a Magyar Szó, a Nemzetőr és a Friss Újság munkatársa, ill. magánkönyvkiadót is alapított, amely Szórakoztató regények címmel népszerű füzeteket adott ki (1943–1944-ben). A II. világháború végén haditudósítóként és lengyel tolmácsként tevékenykedett (1943. nov. 17-étől), az ország német megszállása előtt Darvas János (1891–1945) író, újságíró, Darvas Iván színművész édesapja hozta vissza a frontról. A „felszabadulás” után belépett a Nemzeti Parasztpártba (NPP), a Szabad Szó és a Parasztújság munkatársaként, ill. kiadó lektorként tevékenykedett.

Műfordítóként Csehov, Puskin és Turgenyev néhány kisebb művét tolmácsolta.

Elismertség

MÚOSZ Aranytoll.