Iskola

Középiskoláit Székelyudvarhelyen és Nagyszebenben végezte, a bp.-i tudományegyetemen jogtudori okl. szerzett (1872).

Életút

Udvarhely vármegye első aljegyzője (1872–1873), országgyűlési képviselő (Udvarhely vármegye, 1873–1875; Kolozsvár I. választókerület, 1881–1884; Csíkszeredai választókerület, 1884–1887; Oklándi választókerület, 1887–1892; Nagyajtai választókerület, 1892–1896; Gyulai választókerület, 1897–1901; Zentai választókerület, 1901–1905); közben birtokain gazdálkodott (1875–1880). A Balközép Párt, majd az Elvhű Balközép (1873–1874) és az Egyesült Közjogi Ellenzék (1874), ill. a 48-as Függetlenségi Párt tagja (1874-től), később az Ugron Gábor vezette erdélyi szárnyhoz (Ugron-párt) csatlakozott (1881). Az Ugron- párt elnöke (1881–1901), az ún. zsebkendőszavazás után pártjával együtt visszalépett a 48-as Függetlenségi Pártba (1904). A magyar közjogi ellenzék egyik legismertebb alakja, írásaiban és beszédeiben elsősorban a közös minisztériumok megszüntetését, a vámunió felbontását, a különálló, magyar vezényleti nyelvű hadsereg megteremtését, valamint az önálló magyar külpolitika kialakítását szorgalmazta. Szépirodalommal is fogl., néhány drámáját is bemutatták.

Emlékezet

Síremléke fekvő bronzszobrával a budapesti Kerepesi úti temetőben volt (1907-től), bronzszobrát a Városligetben állították fel (Istók János alkotása, 1914; 1945 után lebontották). Emlékét a Bartha Miklós Társaság őrizte (1925-től).

Elismertség

A Petőfi Társaság tagja (r.: 1898).

Szerkesztés

A kolozsvári Ellenzék című politikai napilap alapítója (1880), felelős szerkesztője (1880–1895), ill. főszerkesztője (1895–1905). A lap 1883-as évfolyamában megjelentetett cikksorozatával indította el az Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) megalakítását célzó mozgalmat. A Magyar Hírlap (1891-től) és a Magyarország című napilapok állandó vezércikkírója (1893-tól).