Család

Nagyszülei: Bajáki Elek, Mészáros Juliánna; ilicsi Szelei Mihály, Lakatos Juliánna.

Szülei: Bajáki Ferenc (†1925. márc. 25. Bp.) székesfővárosi altiszt, Szelei Etelka (= ilicsi Szelei Ottília, †1943. márc. 26. Bp. Temetés: 1943. márc. 28. Rákoskeresztúr).

Testvére: Seregély Gáborné, majd Brotesser Károlyné Bajáki Etelka (1881. szept. 30. Kecskemét–1966. aug. 19. Bp. Temetés: 1966. aug. 26. Rákoskeresztúr) varrónő és Dusa Ernőné Bajáki Mária.

Felesége: 1910. máj. 16.–1939. márc. 3.: Barina Terézia szabónő, Barina István és Mészáros Julianna leánya.

Gyermeke, fia: Bajáki Ferenc (1911–).

A család mind a Bajáki, mind a Bajáky névváltozatot használta.

Iskola

Négy polgárit végzett, majd épületlakatosi segédlevelet szerzett (1899), berlini tartózkodása idején (1907–1909) kitanulta a csillárkészítő szakmát is.

Életút

Előbb lakatosként, majd különböző kis üzemekben csillárkészítőként (1909–1914), később ismét eredeti szakmájában, a csepeli Weiss Manfréd-féle hadiüzemben dolgozott (1914–1918).

Az MSZDP és a Műlakatosok Szakegylete (1899-től), majd a Vas- és Fémmunkások Szakszervezetének tagja (1909-től), utóbbi felügyelő bizottságának is tagja (1912-től). A Magyarországi Vas- és Fémmunkások Országos Szövetsége Gyáripari-lakatosok Szakosztályának titkára (1917–1918), a Szövetség elnöke (1918), a Budapesti Munkástanács tagja (1918. nov.-től). A Tanácsköztársaság idején az összes vas- és fémüzemek szociális termelési népbiztosa (1919. ápr. 7.–1919. jún. 24.), majd népbiztosi rangban a négy tagú Népgazdasági Tanács elnökségének tagja (1919. jún. 24.–1919. aug. 1.), egyúttal a Népgazdasági Tanács IX. (Munkaügyi) Főosztályának vezetője és képviselője a Forradalmi Kormányzótanácsban (1919. jún. 29.–1919. aug. 1.). Az MSZDP és a KMP egyesüléséből létrejött Szocialista-Kommunista Munkások Magyarországi Pártja tizenhárom tagú vezetőségének tagja (1919. jún. 12–13.).

A Tanácsköztársaság bukása után letartóztatták (1919. aug. 24.), a népbiztosperben életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték (1920), de fogolycsere-akció keretében a Szovjet-Oroszországba került (1921. dec. 1.). Az emigrációban Kun Béla csoportjához tartozott, belépett az Orosz Kommunista (Bolsevik) Pártba (1922), a Vasúti Népbiztosság és a Népgazdasági Tanács autógarázsának autólakatosa (1922–1926), munkanélküli (1926–1927), a Moszkvai Magyar Klub főállású titkára (1927–1928), a moszkvai Elektrozavod nagyüzem munkása (1928–1931), mestere (1931–1935), rokkantnyugdíjasként leszázalékolták (1935). Koholt vádak alapján letartóztatták (1938. febr. 21.), halálra ítélték (1939. márc. 2.) és kivégezték (1939. márc. 3.); a Szovjetunióban rehabilitálták: 1956. febr. 25.).

Emlékezet

Emlékét Csepelen (Budapest XXI. kerület) utca őrizte (2011-től Mansfeld Péter utca).