Andrássy Gyula, ifj.
politikus, történetíró
Névváltozatok
csíkszentkirályi és krasznahorkai gr.
Születési adatok
1860. június 30.
Tőketerebes, Zemplén vármegye
Halálozási adatok
1929. június 11.
Budapest
Család
Sz: Andrássy Gyula, id. gr. (1823–1890) politikus, miniszterelnök, az MTA tagja, Kendeffy Katalin, gr. Testvére: Andrássy Tivadar (1857–1905) politikus, nagybirtokos, műgyűjtő, az MTA tagja. Testvére halála után feleségül vette özvegyét, gr. Zichy Eleonórát. ő nevelte fel testvére négy leányát: Andrássy Katinkát (= gr. Károlyi Mihályné), Borbálát, Ilonát és Klárát.Iskola
Iskoláit magántanulóként végezte, gyermekkorát Tiszadobon töltötte. Jogi tanulmányait követően apja kívánságára diplomáciai vizsgát tett, az MTA tagja (l.: 1898. máj. 6.; r.: 1904. máj. 13.; ig.: 1913. ápr. 24.).Életút
Az Osztrák–Magyar Monarchia konstantinápolyi és berlini követségén attasé (1880?–1885), hazatérése után a Szabadelvű Párt országgyűlési képviselője (Csíkszentmártoni választókerület, 1885–1892; Budapest, Terézvárosi választókerület, 1892–1896; Rozsnyói választókerület, 1897–1901; Losonci választókerület, 1901–1904). A Honvédelmi Minisztérium (HM) költségvetési előadója (1885–1892), az első Wekerle-kormányban Hieronimy Károly alatt belügyminisztériumi államtitkár (1892. nov. 20.–1894. jún. 10.), majd a király személye körüli miniszterként (1894. jún. 10.–1895. jan. 15.), eredményesen lépett fel az egyházpolitikai reformok keresztülviteléért. A Bánffy-kormányzat elleni obstrukciót megtörni kívánó, a parlamentarizmus szabályait felrúgó Tisza-féle törvényjavaslatot (az ún. Lex Tisza) követően 31 társával együtt elhagyta a Szabadelvű Pártot (1898. dec.), de Széll Kálmán miniszterelnök kinevezésekor visszatért (1899. febr.). A századforduló körüli években elsősorban történetírói munkássága kötötte le. Belpolitikai nézetei elsősorban katonai kérdésben gr. Apponyi Albertéhoz közeledtek. Támogatta ugyan Tisza István külpolitikai lépéseit, konstruktív ellenzéki magatartást szorgalmazott, a szigorú házszabály-revízió (Lex Daniel) erőszakos keresztülvitele (zsebkendőszavazás, 1904. nov. 18.) után a disszidensek élén ismét kivált a Szabadelvű Pártból, a Függetlenségi és ’48-as Párt körül tömörülő ellenzékhez csatlakozott, s megalapította a ’67-es alapon álló Alkotmánypártot (1905. nov.). Az Országgyűlés disszidens, ill. alkotmánypárti tagja (Olaszliszkai választókerület, 1905–1906; Kassai választókerület, 1906–1910). Az 1905–1906-os kormányzati-politikai válság idején az ellenzék vezéralakjaként a koalíció vezérlőbizottsága nevében ő vezette a tárgyalásokat az uralkodóval (1905. febr.–máj. és 1906. jan.–febr.). Célja bizonyos engedmények árán (pl. magyar katonai vezényleti nyelv bevezetése) a kiegyezés megőrzése, s egy stabil koalíciós kormány létrehozása, melynek érdekében igyekezett az udvar előtt „szalonképessé” formálni a Függetlenségi Pártot. A többször is felkínált miniszterelnöki posztot feltételeik elfogadása hiányában mindig visszautasította. Hosszas rábeszélésre hozzájárult az áprilisi paktum megkötéséhez, és Wekerle Sándor koalíciós kormányában elvállalta a belügyminiszterséget (1906. ápr. 8.–1910. jan. 17.). Vezető szerepet játszott a magyarországi képzőművészeti élet szervezeti kereteinek kialakításában, a legjelentősebb képzőművészeti szakmai szervezeteket ő irányította. Az ország egyik legjelentősebb arisztokrata magángyűjteményét budai palotájában (Budapest I. kerület Fő utca 11.) és Tőketerebesen (a csehszlovák államváltás után Tiszadobon) tette megtekinthetővé. Elsőként ismerte fel Szinyei Merse Pál és Rippl-Rónai József festőművészek jelentőségét, kezdeményezte a francia impresszionista festők magyarországi bemutatkozó kiállítását (a bp.-i Erzsébet téri Nemzeti Szalonban, 1907-ben; ugyanitt nyílt meg a francia nagymesterek tárlata és Rodin életmű-kiállítása is; valamennyi szintén 1907-ben). A Magyar Impresszionisták és Naturalisták Körének (MIENK) első kiállítását ugyancsak ő szervezte meg (1908-ban). Nevéhez fűzödik a közigazgatási bíróság hatáskörének kiterjesztéséről szóló törvény (az ún. alkotmánybiztosítékok) megalkotása, valamint a gyermekvédelmi, közegészségügyi és a kivándorlási törvények. Az általános választójog megadását ellenezte, helyette belga mintára a plurális választójog bevezetését szorgalmazta, de tervezetének parlamenti tárgyalására a koalíció felbomlása miatt nem került sor. 1910. febr.-ban feloszlatta pártját, s a jún.-i választásokon már párton kívüli ’67- esként szerzett mandátumot (Nagymihályi választókerület, 1910–1918). Az új parlamentben kezdetben közvetítő szerepet vállalt a kormány és az ellenzék között, majd újra életre hívta az Alkotmánypártot (1913. szept.–1918. nov.), amelynek vezéreként egyre határozottabban támadta gr. Tisza István háborús politikáját, 1916-ban már leváltására, s egy ún. nemzeti koncentrációs kormány létrehozására törekedett. Az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó külügyminisztereként (1918. okt. 24.–1918. nov. 2.) különbékét szándékozott kötni (felmondta a német szövetséget, fegyverszünetet kért az antantól), de a forradalom és gr. Károlyi Mihály miniszterelnöki kinevezését követően lemondott. A Tanácsköztársaság idején Svájcban tartózkodott (1919. márc.–aug.). Az első nemzetgyűlésben (Miskolc, I. választókerület, 1920–1922) előbb pártonkívüli, majd a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának tagja (1921. febr.–1922. jan.) és elnöke (1921. febr.–dec.). Az első királypuccskor (1921. márc.–ápr.), mivel nem látta alkalmasnak az időt visszatérésére, igyekezett távozásra bírni IV. Károlyt, a második királypuccs idején (1921. okt.) azonban elvállalta a felajánlott külügyminiszterséget (a sikertelen kísérletet követően két hétig őrizetben tartották). Kezdetben támogatta gr. Bethlen István politikáját, de a második királypuccs leverését követően szakított vele. A legitimista (karlista) nagybirtokos arisztokráciát tömörítő Keresztény (Nemzeti) Földmíves és Polgári Párt elnöke (1922–1926) és képviselője a második nemzetgyűlésben (Budapest, I. kerület, 1922–1926), az 1926. dec.-i választásokon a kormányzat erős nyomására már nem szerzett mandátumot. Történészként állam- és jogtudomány-történeti tanulmányokat írt – többek között – a Szent Korona- tannal, az angol és az amerikai, ill. a magyar alkotmány összehasonlításával és a magyarországi közigazgatási reformokkal kapcsolatban. Fő műve, három kötetes jogtörténeti monográfiája (A magyar állam fönnmaradásának és alkotmányos szabadságának okai, 1901–1911) a magyar állam történetét vizsgálja az Árpád-házi királyoktól a szatmári békéig. A kiegyezéssel kapcsolatos történeti dolgozatáért az MTA tagjai közé választotta. Nevéhez fűződik a kultúrfölény elméletének megfogalmazása (a Nemzeti Szalon almanachja előszavában, 1912-ben), amelynek lényege, hogy a magyarság elsősorban kulturális téren, a művészeti életben elért eredményei által válhat a Nyugat szellemében megbecsült néppé.Emlékezet
Halála után létrejött az Országos Andrássy Gyula Emlékbizottság és Pethő Sándor vezetésével megkezdődött életművének feldolgozása (erre azonban a két vh. között nem került sor). A közelmúltban, születésének 150. évfordulóján megalakult az Ifj. Gr. Andrássy Gyula Alapítvány (2010. febr. 25-én), amely ismét feladatául tűzte ki az életmű feltárását, művei kiadását és emléke gondozását. Az évfordulóról a Magyar Posta alkalmi levelezőlap kiadásával emlékezett meg (Domé Eszter munkája, 2010).Elismertség
A Társadalomtudományi Társaság elnöke (1901–1906). Az Országos Képzőművészeti Társaság (1905–1923), a Nemzeti Szalon (1905–1923) és a magyar műgyűjtőket tömörítő Szent-Györgyi Céh elnöke (1909–1929).Elismerés
Budapest székesfőváros díszpolgára (1910).Főbb művei
F. m.: Az 1867-iki kiegyezésről. (Bp., 1896németül: Leipzig, 1897)
Miként tartotta fönn Magyarország a középkorban alkotmányos szabadságát? Akadémiai székfoglaló is. (Elhangzott: 1900. máj. 6.
megjelent kivonatosan: Akadémiai Értesítő, 1900)
A magyar állam fönnmaradásának és alkotmányos szabadságának okai. I–III. (Bp., 1901–1911
angol nyelvű rövidített változata: London, 1908)
Törvényjavaslat az országgyűlési képviselők választásáról indoklással és statisztikai melléklettel. (Bp., 1908)
A városok állami segélyezése. (Országgyűlési Értesítő, 1908)
Zrínyi Miklós, a költő. (Olcsó Könyvtár. Bp., 1909)
II. Rákóczi Ferenc. Akadémiai székfoglaló is. (Elhangzott: 1911. febr. 6.
megjelent: A magyar állam fönnmaradásának és alkotmányos szabadságának okai. III. köt. Bp., 1911)
A közigazgatás reformja. (Budapesti Szemle, 1913)
A száműzött Rákóczi. (Olcsó Könyvtár. Bp., 1914)
Drei Reden über auswärtige Politik. (Wien, 1914)
A háború és a társadalom. (Bp., 1914)
A háború okai. (Bp., 1915
franciául: Lausanne, 1915)
A jó béke céljai. (Bp., 1915)
Kinek bűne a háború? (Bp., 1915
németül: Leipzig, 1915
angolul: New York, 1915)
A jó béke céljai. (Olcsó Könyvtár. Bp., 1915)
Báró Eötvös József és a német szövetség politikája. (Történeti Szemle, 1915)
A magyarság és németség érdekszolidaritása. (Olcsó Könyvtár. Bp., 1916
németül: München, 1916)
A világháború problémái. (Az Élet könyvei. Bp., 1916)
A háború és a béke. (Bp., 1918
németül: Bp., 1918 és Leipzig, 1918)
Nagy-Britannia és a béke. (Nyugat, 1918)
A Monarchia külön békéje. (Új Magyar Szemle, 1920)
Diplomácia és világháború. (Bp., 1920
németül: Wien, 1920, angolul: London, 1921)
Gondolatok néhány belügyi kérdésről. (Bp., 1920)
A polgári köztársaságtól a szovjetig. – A zsidókérdés fejlődése és megoldása. (Kelet Népe, 1920)
Nemzeti bukásunk és feltámadásunk. (Új Magyar Szemle, 1921)
A jövő külpolitikája. Előadás. (Bp., 1920)
A királykérdés jogi szempontból. (Bp., 1920)
Benczúr helye a művészetben. (Magyar Helikon, 1921)
Miért kell a törvényes király? (Bp., 1922)
A világháború előzményei. I–II. köt. (Bp., 1925–1926
németül: Bp., 1924
angolul: London, 1927)
Anglia és Magyarország alkotmányos fejlődéséről. (Budapesti Szemle, 1927)
A magyar királyság jövője. (Magyar Helikon, 1928)
Törvényes király és magyar függetlenség. (Bp., 1928)
Vereckétől napjainkig. Szerk. Többekkel. (Bp., 1929)
Ifj. A. Gy. feljegyzése az 1918–1919. évi balratolódás okairól Magyarországon. Sajtó alá rend. Szabó P. Csaba. (Aetas, 1986)
Diplomácia és világháború. Az utószót írta Varga Lajos. (2. kiad. Bp., 1990).
Irodalom
Irod.: Balogh Pál: A. Gy. gróf. (Bp., 1906)Wlassics Gyula: Gróf A. Gy. (Budapesti Szemle, 1910)
Fokteőy Balázs: A kisebbik Andrássy. (Bp., 1922)
Pethő Sándor: Andrássy és ellenfelei. (Bp., 1924)
gr. Apponyi Albert: A. Gy. igazgató és rendes tag emlékezete. Emlékbeszéd. (Bp., 1930)
Zichy János: Andrássy emlékezete. (Bp., 1930)
Pethő Sándor: Gróf A. Gy. emlékezete. (Bp., 1930)
Thewrek-Pallaghy Attila: Az egyedüljáró. (Bp., 1932)
Kertész János: Az ifjabbik A. Gy. gróf irodalmi munkássága. (Bp., 1933)
Kertész János: Ifjabb gróf A. Gy. és a magyar–osztrák monarchia. (Bp., 1934)
Thewrek-Pallaghy Attila: Az ifjabb Andrássy és a különbéke kísérlete. (Bp., 1934)
Hegedüs Lóránt: Két Andrássy és két Tisza. (Bp., 1937)
Kardos József: Ifj. A. Gy. gróf utolsó évei. (Történelmi Szemle, 1994)
Szalai Miklós: Ifjabb A. Gy. gróf pályájának első szakasza. 1860–1904. (Századok, 1997)
Czikora Antal: A. Gy. (Révai Új Lexikona. I. köt. Jav. kiad. Szekszárd, 1999)
Szalai Miklós: Ifj. A. Gy. helye a magyar politikai gondolkodás történetében. (Világosság, 2001)
Szalai Miklós: Részletek ifj. A. Gy. politikai naplójából. 1907–1913. (Történelmi Szemle, 2002)
Szalai Miklós: Ifj. A. Gy. élete és pályája. (PhD-értek. Bp., 2000
megjelent: Bp., 2003)
Tőkéczki László: Az arisztokrata politika alkonya. Ifj. gr. A. Gy. (Rubicon, 2004).
Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelent: nevpont.hu, 2013
Aktuális havi évfordulók
Alexander Bernát
filozófus, esztéta
Alexits György
matematikus, matematikatanár, kultúrpolitikus
Haar Alfréd
matematikus
Hajdú Gusztáv
állatorvos
Hajnal Gábor
költő, műfordító, szerkesztő
Foglalkozások
politikus (662), orvos (602), író (459), történész (363), jogász (331), irodalomtörténész (285), szerkesztő (273), újságíró (268), műfordító (228), pedagógus (213), költő (189), közgazdász (181), nyelvész (167), gépészmérnök (166), biológus (144), festőművész (121), vegyészmérnök (120), római katolikus pap (117), kémikus (115), mezőgazdasági mérnök (109), matematikus (99), művészettörténész (95), muzeológus (93), levéltáros (91), fizikus (88)