Család

Szülei: Fikker János (†1936) gazdálkodó, Farkas Róza.

Felesége: 1932– Benkő Ilona (1910–1985. júl. 29. Bp. Temetés: 1985. aug. 6. Farkasrét).

Gyermeke, fia: dr. Abrudbányai Iván (1933–1989. máj. Bp. Temetés: 1989. máj. 23. Farkasrét) jogász, vállalati jogtanácsos és Abrudbányai Örkény (†1979. máj. 25. Bp. Temetés: 1979. jún. 4. Budafoki Temető); leánya: Varga Lászlóné Abrudbányai Erzsébet.

A Fikker család következetesen az Abrudbányai nevet használta, jóllehet a sajtóban néha felbukkant az Abrudbányay változat is.

Iskola

A kolozsvári unitárius gimnáziumban éretts. (1925), a kolozsvári unitárius akadémián lelkészi okl. szerzett (1929), az oxfordi Manchester College ösztöndíjasa (1929–1931), a kolozsvári Ferdinánd Tudományegyetemen bölcsészdoktori okl. szerzett (1938).

Életút

Kolozsvárott segédlelkész (1931–1932), a kövendi gyülekezet lelkésze (1932–1939), a kolozsvári unitárius teológiai akadémia r. tanára (1939–1945); közben két kurzuson át dékánja. Kapcsolatban állt Balázs Ferenc (1901–1937) íróval, részt vett a magyarság kulturális hagyományait ápoló fiatal erdélyi értelmiség mozgalmaiban. Kezdeményezte az I. Unitárius Népfőiskolai Tanfolyamot (Kolozsvárott, 1942-ben).

A II. világháború után Magyarországon telepedett le; Romániában távollétében húsz év börtönre ítélték (1945). Kocsordon lelkészként parókiát, templomot épített (1946–1950), letartóztatták (1950. jan.), majd Kistarcsára internálták (1953. aug.-ban szabadult). Szabadulása után ismét Kocsordon lelkész (1953–1956), a forradalom idején a helyi járási forradalmi bizottság elnöke és a mátészalkai forradalmi bizottság egyik vezetője is (1956. okt.–nov.); tevékenységéért a Legfelsőbb Bíróság tizenkét évi szabadságvesztésre ítélte és egyháza is elmarasztalta (közkegyelemmel szabadult: 1963. márc. 26.-án; de lelkészi tevékenységét nem folytathatta). Budapesten vállalati könyvelőként dolgozott (1963–1968).

A két világháború között jelentős ideológiai munkásságot fejtett ki az unitárius expanziós irányelv védelmében. Az expanzív elmélet szerint az unitarizmus az ősmagyar vallás reinkarnációja, annak az évszázados, évezredes „lelki érettségnek”, amely a reformáció idején jelentkezett. Úgy vélte, hogy az unitarizmus képes leginkább a nemzet újjáépítésére, mert Isten országát a földön szeretné megvalósítani, s nem valamilyen transzcendens régióban. Az unitarizmus a nemzet erejét felszabadító küldetés egy másik fontos cél, a fajvédelem szolgálatában. Az unitárius vallás magyar jellegének képzete arra indította Abrudbányait, hogy egyházának vezető szerepet követeljen a nemzet szellemi irányításában. A fajvédelemre alapuló küldetéstudata kiemelt célként jelölte meg a nemzetre veszélyes zsidóság eltávolítását a nemzet testéből. Egyedül voltunk (1944) c. írásában a zsidókérdést nemzeti szempontból elemezte: a deportálást a nemzeti újjászületés és nemzeti öntudat megerősítésének nélkülözhetetlen és szükségszerű elemeként mutatta be. Ugyanakkor őszintén hirdette és vállalta, hogy a kisebbségi létbe kényszerített magyarság elnyomott státuszának megszűnése csakis az unitarizmus nemzetépítő szerepével érhető el.

A II. világháború után az Egyházi Képviselő Tanács (EKT) javasolta Abrudbányai János – aki az Imrédy-féle Magyar Élet Pártja kolozsvári vezetőségi tagja volt – felelősségre vonását szélsőségesen zsidóellenes nézeteiért (1945. máj.–szept.). Egyházi szankciókra végül is nem került sor, ugyanakkor a kolozsvári Népbíróság háborús bűnösként elítélte és teljes vagyonelkobzással sújtotta (1946. ápr. 15-én). Az ítélet elől Magyarországra menekült, és Kocsordon folytatta lelkészi munkáját. A forradalom és szabadságharc alatt Kocsord község forradalmi bizottsága elnökeként megkezdte a 680 kh állami tartalék föld kiosztását (1956. okt. 31-étől). Az érdekeltek az általa készült lajstrom alapján az állami földeket nyomban birtokba is vették, s ez kétségtelen forradalmi tett volt, ezzel igyekezett orvosolni a helyi lakosságnak a tagosítás során elszenvedett korábbi sérelmeit. A forradalom leverése után elsőfokon 7 év (1957. ápr. 18.), a fellebbezések után másodfokon 12 év börtönre ítélték (1957. júl. 26.), az általános amnesztiával szabadult (1963. márc. 26.).

Emlékezet

Abrudbányai János a börtönben szerzett betegségében hunyt el Budapesten; a Farkasréti Temetőben, feleségével közös sírban nyugszik.

A Magyarországi Unitárius Egyház Egyházi Képviselő Tanácsa rehabilitálta (1990. dec. 14.). Kocsordon helyettes állatorvos is volt, továbbá ő létesítette a község első kultúrházát is, filmvetítő géppel. A helyi unitárius templomban faragott emléktábla őrzi emlékét (1992).

Szerkesztés

A Kévekötés c. egyházi lap szerkesztője (1933–1934).