Család

Szülei: Greskovics Ferenc (†1928. nov. 6. Csongrád. Temetés: 1928. nov. 8. Csongrád) földbirtokos, Font Etelka.

Unokatestvére: Abonyi László (1912. máj. 1. Csongrád–1982. nov. 5. Bugac) méneskari főhadnagy, a csipkéskúti, majd a bugaci ménestelep vezetője. Abonyi László Greskovics Imre, Greskovics Ferenc testvére és Kókai Mária fia.

Felesége: 1950-től Font Gabriella.

Fia: Abonyi Géza (1951–1995. dec. Bugac. Temetés: 1996. jan. 4. Bugac) lovas, fogathajtó.

Iskola

A bócsai elemi iskolában (1926–1930), a csongrádi Szent Imre állami reálgimnáziumban (1930–1936), a szarvasi Tessedik Sámuel középfokú gazdasági tanintézet és mezőgazdasági szaktanácsadó állomáson tanult (1936–1941), uo. gazda okl. szerzett (Abonyi Imre néven, 1941).

Életút

Bócsán a családi Greskovics földbirtokon gazdálkodott (1940–1944); közben a II. világháború végén mint huszártiszt frontszolgálatot teljesített, orosz hadifogságban volt (1944–1947). Hazatérése után magángazdálkodó, majd a bócsai és a bugaci szövetkezetben dolgozott (1947–1950), miután családja kuláklistára került Csongrádra (1950–1953), ill. Szilvásváradra költöztették (1953). A Szilvásváradi Állami Gazdaság (ÁG) lótenyésztési vezetője (1953–1968), a Kecskeméti Magyar–Szovjet Barátság Termelőszövetkezet lótenyésztője és a Ménestelep vezetője (1969–1972), a Bugaci Ménestelep vezetője és uo. fogathajtó-edző (1972–1979).

A Szilvásváradi SE (1963–1968), a Kecskeméti Magyar–Szovjet Barátság Tsz SE (1969–1972), a Kiskunfélegyházi Lenin Tsz SE fogathajtója (1972–1976).

Világbajnok (1976: egyéni; csapat), vb 4. (1972: egyéni, csapat), vb 5. (1974: csapat); Európa-bajnok (1971, 1975: egyéni, csapat), Eb 4. (1973: egyéni, csapat) és a hivatalos világranglistán 1. (1975, 1976); az aacheni derbi győztese (1967, 1970, 1971) és uo. a maratoni terephajtás győztese (1973, 1976), a hamburgi derbi győztese (1968, 1970, 1971), a luzerni derbi győztese (I. nem hivatalos Európa-bajnokság, 1970), a windsori derbi győztese (1971) és uo. 4. (1973), a magyar derbi győztese (1966, 1967, 1968, 1970).

Magyar válogatott (1967–1976).

A lovassporton belül önálló szakággá váló fogathajtás korszakos jelentőségű képviselője. Pályafutását díjugrató versenyeken kezdte, de 1963-ban már elindult az első magyarországi fogathajtó versenyen (a 38 indulóból a 17. helyen végzett). Az első magyar válogatott tagja (1967-től), lipicai szürkéivel még abban az évben győzni tudott az aacheni derbin (az aacheni és a hamburgi derbin háromszor, a magyar derbin négyszer diadalmaskodott…)

A Nemzetközi Lovassport Szövetség (= Fédération Equestre Internationale, FEI) 1969. dec.-ben, az éves kongresszusán elismerte a sportág új, önálló szakágát a négyesfogatok versenyét, és döntött arról, hogy a páratlan években Európa-, a páros években világbajnokságot rendez (1971-től; az 1970-ben ugyanakkor a hagyományos luzerni derbit utólag nem hivatalos Európa-bajnokságnak ismerte el!). A militairi (háromnapos összetett) lovasversenyek mintájára kidolgozták a szakág részletes versenyszabályait is, a fogathajtás három részversenyből állt: az első napi bemutatásból és díjhajtásból, a második napi maratoni terepversenyből és a harmadik napi akadályhajtásból. Az első hivatalos Európa-bajnokságot – elsősorban Abonyi Imre és a magyar fogathajtók sikerei miatt Budapest rendezhette meg (a Vadászati Világkiállítás keretén belül, 1971. szept. 16–19-én. A díjhajtást és az akadályversenyt a budapesti Mezőgazdasági Vásár területén, a maratoni terepversenyt Budapest és Gödöllő között.)

Abonyi Imre a szakág első tíz évét uralta, szinte valamennyi nagy nemzetközi versenyen ő győzött. A 26,5 km-es maratoni terepversenyen ügető félvér lovai 35–40 km/órás sebességgel haladtak – az ő lovai alkották a világ leggyorsabb fogatát! Abonyi Imre világbajnokként, pályája csúcsán, erős reumás fájdalmai miatt 58 évesen vonult vissza (1976-ban). Visszavonulása után még évekig edzőként dolgozott. Tanítványai közül Bálint Mihály és Juhász László világbajnok, ill. nála kezdte el pályafutását a kettesfogathajtó világbajnok Kecskeméti László is.

Emlékezet

Abonyi Imre Greskovics Imre néven született a Bugac puszta melletti Bócsán. Elemi iskoláit Bócsán, középiskoláit Csongrádon és Szarvason végezte (képesített gazda oklevelét már Abonyi Imre néven vette át 1941-ben). A II. világháborúban katonai szolgálatot teljesített, Szentesen szolgált a huszároknál, itt zászlósként az orosz frontra vezényelték (1947-ig szovjet hadifogságban volt). Hazatérése után magángazdálkodó, ill. fuvarozással foglalkozott, házasságkötése után Csongrádon telepedett le (más adatok szerint kulákként kitelepítették Csongrádra).

A Szilvásvárdai Állami Gazdasághoz tartozó lipicai csikótelepet 1951-ben alapították Csipkéskúton. A ménes vezetőjévé Abonyi Lászlót, Abonyi Imre unokatestvérét nevezték ki. A kiváló szakember hívására került Abonyi Imre 1953-ban Szilvásváradra – csikósként. Abonyi László figyelt fel a tehetséges rokonra, ő indította el szakmai és sportolói karrierjét. Abonyi László 1968-ig működött Csipkéskúton, ekkor megbízták a bugaci ménes újjászervezésével. (A két Abonyi később a Bugaci Ménestelepen is együtt dolgozott.) A windsori derbi győzelme után  – élete végéig tartó – sportbarátság alakult ki Abonyi Imre és versenytársa Fülöp herceg (II. Erzsébet királynő férje) között. Amikor 1993-ban a királynő hivatalos magyarországi látogatásra érkezett Fülöp herceg kérésére a delegáció Bugacra, a már betegeskedő Abonyi Imréhez is ellátogatott (máj. 6-án). A királyi pár egy díszes lószerszámot ajándékozott akkor a Bugaci Csárdának.

Abonyi Imre Bugacon hunyt el, emlékét Bugacon emléktábla (1997. aug. 3-tól) és Abonyi Imre-emlékverseny (1994-től; 2007-től Abonyi Imre Fogathajtó Fesztivál) őrzi, továbbá róla nevezték el a bugaci Abonyi Imre Fogathajtó és Lovassport Egyesületet (2004-től). Születésének századik évfordulóján domborműves emléktábláját avatták fel a Bugaci Csárdában (2019. okt. 23-án; alkotók: Lantos Györgyi és Máté István). Abonyi László emlékét is emléktábla őrzi (Csipkéskúton, 1994. nov. 11-étől és Bugacon 1998. aug. 1-jétől).

Elismerés

Az év fogathajtója (1971, 1975, 1976). Bugac Községért (1991).