Erdélyi Gizella
Erdélyi Gizella

2024. április 19. Péntek

Erdélyi Gizella

régész, művészettörténész

Születési adatok

1906. május 19.

Szeged

Halálozási adatok

1970. január 22.

Budapest


Család

Sz: Erdélyi Béla, Hegyesi Róza.

Iskola

Középiskoláit Egerben végezte bp.-i Pázmány Péter Tudományegyetemen bölcsészdoktori okl. szerzett (1929), a történelemtudományok kandidátusa (addigi tevékenységéért, 1952).

Életút

A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Római Gyűjteményének gyakornoka (1929–1933), múzeumi segédőre (1933–1938), múzeumi őre (1938–1949), tud. kutatója, ill. tud. munkatársa (1949–1952). Az ELTE Történettudományi Kara, ill. a BTK Régészeti Tanszék Könyvtárának vezetője, tud. főmunkatársa (1952–1966). Görögországban, a Hariszeion-alap ösztöndíjasa (1937), A római császárkori és a pannóniai római kori művészet nemzetközileg is elismert tudósa. Elsőként kísérelte meg – különböző, általa megállapított, sajátos stílusjegyek alapján – a pannóniai faragott kőemlékek és kősíremlékek csoportosítását. Antik arcképszobrászattal is foglalkozott, nevéhez fűződik az első, hiteles Hadrianus-portré publikálása, továbbá feldolgozta a késő császárkori ötvösremeket, az ún. polgárdi triposzt. Fő műve, a római kőfaragást és kőszobrászatot feldolgozó munkája halála után jelent meg, míg a pannóniai római kori művészettel foglalkozó nagymonográfiája kéziratban maradt.

Főbb művei

F. m.: A pannóniai síremlékek ornamentikája. Stílustörténeti tanulmány. Egy. doktori értek. is. (Eger, 1929)
A polgárdi ezüst tripos. (Archaeologiai Értesítő, 1931)
Bacchikus jelenettel díszített bronzkorsó a Magyar Nemzeti Múzeumban. (Archaeologiai Értesítő, 1933)
Aeneas menekülése. Római dombormű a székesfehérvári múzeumban. (Archaeologiai Értesítő, 1934)
Római bronzszobrocskák Óbudáról, a Magyar Nemzeti Múzeumban. (Archaeologiai Értesítő, 1935)
Lucius Verus üvegportréja. (Archaeologiai Értesítő, 1937)
Hadrianus portréja Athénben. (Archaeologiai Értesítő, 1939)
Magyarországi római síremlékek. (Búvár, 1939)
Római istenszobrok a Magyar Nemzeti Múzeumban. (Búvár, 1940)
Constans császár bronz mellképe. (Búvár, 1941)
Dolichenum leletei és a kömlődi bronzlemezek. (Búvár, 1942)
Pannóniai római sírtáblák mitológiai jelenetekkel. (Archaeologiai Értesítő, 1950)
Kőemlékek. Fülep Ferenccel. (Intercisa–Dunapentele–Sztálinváros története a római korban. Bp., 1954
németül is)
Herakles und Alkestis. Ein mythologisches Relief Museum von Győr. (Acta Archaeologica, 1961)
Adatok a pannóniai sír-aediculákhoz. (Archaeologiai Értesítő, 1961)
Római művészet a császárkorban. (Régészeti Dolgozatok, 1964)
A Hyppolitus Relief from Szőny. (Acta Archaeologica, 1966)
A pannóniai kapitoliumi triász-együttesek. (Savaria, 1972)
A római kőfaragás és kőszobrászat Magyarországon. Monográfia. Sajtó alá rend. Gáspár Dorottya, a bevezetőt írta Mócsy András. (Apolló Könyvtár. 5. Bp., 1974).

Irodalom

Irod.: Művészeti lexikon. I–IV. köt. Felelős szerk. Lajta Edit. (Bp., 1965–1968)
Mócsy András: Gizella Erdélyi. (Acta Archaeologica, 1970)
Szilágyi János György: E. G. (Antik Tanulmányok, 1970)
B. Thomas Edit: E. G. (Archaeologiai Értesítő, 1970)
Tóth Endre: E. G. (Magyar múzeumi arcképcsarnok. Bp., 2002).

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Pályakép

Megjelent: nevpont.hu, 2013

×

Földieknek látszók

Női szentek és boldogok

Legújabb könyvemben tizenkét különös sorsú, közismert, mégis ismeretlen 10–13. századi női szent, boldog és boldog emlékezetű nő életútja szerepel. A szentekről és boldogokról azt hihetnénk, hogy önmegtagadó, imádságos, nem egyszer aszketikus életük kiáltó ellentétben állt világi kortársaik tevékeny mindennapjaival. Valójában valamennyiük élete küzdelmes volt, tele gyarlósággal, hibával, szerencsés és szerencsétlen döntések sorozatával, rendkívüli jellemük azonban a magyarság sorsdöntő pillanataiban felülemelkedett minden addigi kétségen és korláton. Talán egyetlen fejedelmi család sem adott annyi szentet, mint a három évszázadon át uralkodó Árpád-ház, talán egyetlen történelmi korszakban sem élt annyi női szent és szent életű női hitvalló, mint az Árpád-kori Magyar Királyság területén. Az uralkodói dinasztia szentjein kívül könyvem megemlékezik a keresztény hitet a külhonban terjesztő magyarországi uralkodónőkről és fejedelemasszonyokról is.

A Kossuth Kiadó gondozásában megjelent, gazdagon illusztrált album kedvezményes áron, 5942 forintért megrendelhető a vevoszolgalat@kossuth.hu emailen.

Kozák Péter
a Névpont szerkesztője