Névpont.hu

Keresés a következőre: Keresnivaló

    Részletes keresés

    Legfrissebb publikációk
    Bánffy Miklós, losonczi gr.
    Bánffy Miklós történetei
    Dsida Jenő
    Dsida Jenő és a Magyar Zsoltár
    Reményik Sándor, az utolsó erdélyi bárd

    Károlyi Mihály, nagykárolyi gr.

    politikus, nagybirtokos, miniszterelnök


    Született: 1875. március 4. Budapest
    Meghalt: 1955. március 19. Vence, Franciaország

    Család

    Nagyapja: Károlyi György (1802–1877) politikus, nagybirtokos, az MTA tagja; nagyanyja: gr. Zichy Karolina (1818–1903), gr. Zichy Antóniának (1816–1888), gr. Batthyány Lajosnak (1807–1849), az első magyar miniszterelnök feleségének testvére. Sz: Károlyi Gyula (1837–1890) politikus, nagybirtokos, Károlyi Georgina (1852–1878). Féltestvére: Károlyi József (1884–1934); unokatestvére: Károlyi Gyula (1871–1947) és Károlyi Imre (1873–1943) politikusok, nagybirtokosok. F: Károlyi Mihályné Andrássy Katinka (1892–1985) politikus, emlékiratíró. Leányai közül Károlyi Verának férje: Szabó Zoltán (1912–1984) író, szerkesztő, szociográfus. 

    Iskola

    A budapesti tudományegyetemen jogtudományi doktori okl. szerzett (1899).

    Életút

    Családi hagyományok miatt lépett politikai pályára, a közéleti kérdések azonban hosszú ideig nem vonzották, az 1900-as évek végéig a legtöbb idejét külföldön töltötte. A Főrendiház tagja (1899-től). A Szabadelvű Párt tagjaként a Zilahi választókerület országgyűlési képviselőjelöltje (1901), később ellenezte gr. Tisza Istvánnak a parlamenti demokráciát veszélyeztető erőszakos politikáját; szakított a kormánypárttal. Pártonkívüliként, de az ún. szövetkezett ellenzék programjával országgyűlési képviselő (Pétervásári választókerület, 1905–1906; belépett a Függetlenségi és ’48-as Pártba, 1905; a Fejérváry-kormány lemondása után megtartott választásokon elvesztette mandátumát: 1906). Az agrárius nagybirtokosok érdekvédelmi szervezete, az Országos Magyar Gazdasági Egyesület (OMGE) elnöke (1909. ápr.–1912. nov.). Pártonkívüli függetlenségi programmal országgyűlési képviselő (Kápolnai választókerület, 1910–1918).

     

    Kezdetben, Justh Gyulával ellentétben gr. Tisza Istvánnal értett egyet az általános választójog kérdésében. Részt vett az azt elutasító választójogi nemzeti reformmozgalom megalapításában (1910. febr.), de az ellenzéki obstrukció letörése, a véderőtörvény megszavaztatása (1912. jún.) után végleg szembefordult a Nemzeti Munkapárt vezérével. Jelentős szerepet játszott a Függetlenségi és ’48-as (Justh) Párt és a Negyvennyolcas Függetlenségi Kossuth Párt újbóli egymásra találásában. A két párt fúziójával létrejött Egyesült Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt ügyvezető elnöke (1913. jún.–1914. máj.), Kossuth Ferenc halála és Justh Gyula lemondása után elnöke (1914. máj.–1916. júl.). A Balkán-háborúk után az Osztrák–Magyar Monarchia németbarát külpolitikai irányvonalának megváltoztatását javasolta, elsősorban a francia és az orosz orientációt szorgalmazta, fellépett a szomszéd népekkel való megbékélés és az általános választójog bevezetése mellett.

     

    A szociáldemokrata Kunfi Zsigmonddal közösen előadókörútra az USA-ba utazott (1914. jún.), Európába való visszaérkezése után Franciaországban, az időközben kirobbant I. világháború miatt, mint egy ellenséges ország állampolgárát letartóztatták (1914. aug. 12.), internálták, de rövidesen szabadon bocsátották (1914. szept. 15.). Hazatérése után, az I. világháború alatt az 5. honvéd lovas hadosztály parancsnokának parancsőrtisztjeként rövid ideig az orosz fronton szolgált (1915. szept.–nov.). Addigi pártjából kilépve életre hívta a radikális Függetlenségi és ’48-as Pártot (Károlyi-párt, 1916. júl.), amelynek elnökeként fellépett a kiegyezés rendszerének megváltoztatásáért, perszonáluniót, önálló vámterületet, jegybankot, magyar nemzeti hadsereget, azonnali annexiómentes békét és szociális, ill. birtokpolitikai reformokat követelt. A Választójogi Blokk alapító elnöke (1917. jún.-tól). Gr. Tisza István bukása után pártja képviseltette magát az Esterházy- és a Wekerle-kormányban is (1917. jún.–1918. jan.). A Károlyi-párt, valamint a parlamenten kívüli MSZDP és az Országos Radikális Párt részvételével, az őszirózsás forradalom előestéjén megalakított, magát ellenkormánynak nyilvánító Magyar Nemzeti Tanács elnöke (1918. okt. 23/24.–1918. okt. 31.). Magyarország miniszterelnöke és külügyminisztere (1918. okt. 31.–1919. jan. 11.), egyúttal pénz- (1918. okt. 31.–1918. nov. 25.) és hadügyminiszter is (1918. dec. 12.–1918. dec. 29.). Az ország területi integritásának megőrzését Wilson amerikai elnök 1918 elején kibocsátott 14 pontjában meghirdetett nemzeti önrendelkezési jog alapján képzelte el, pacifista álláspontra helyezkedett, kormánya megkezdte a hadsereg felszámolását, megkötötte az antanthatalmakkal a belgrádi konvenciót (1918. nov. 3.). Kormányzata alatt fogadták el a minden 21. életévét betöltött férfi és 24. évét betöltött, írni és olvasni tudó nő választójogát (1918. évi I. néptörvény), született törvény a sajtó- (1918. évi II. néptörvény), az egyesülési és gyülekezési szabadságról (1919. évi III. néptörvény). Az 1918. nov. 16-án kikiáltott Magyar Népköztársaság ideiglenes elnöke, megbízva a külpolitika irányításával (1919. jan. 11.–1919. márc. 21.). A „földmívelő nép földhöz juttatásáról” szóló 1919. évi XVIII. néptörvény (1919. febr. 16.) alapján – kisajátításra került volna minden 500 kh feletti nagybirtok és 200 kh feletti egyházi birtok – Kápolnán, saját birtokán ünnepélyes keretek között megkezdte a földosztást (1919. febr. 23.). Kezdeti pacifizmusa az antant egyre nyilvánvalóbb területi követelései és a történelmi Magyarország nemzetiségeinek elszakadási törekvései miatt szertefoszlott, újra megindult a hadsereg fejlesztése, későbbi beszédében már az ország fegyveres felszabadításának lehetőségét is felvetette (1919. márc. 2.). Az újabb demarkációs vonal kijelölését követelő agresszív Vix-jegyzék benyújtása (1919. márc. 20.) másnapján, miután azt elfogadni nem kívánta, elutasítani nem merte, tudomásul vette a kommunistahatalomátvételt, elhagyta az országot (1919. júl. 5.).

     

    Feleségével együtt Csehszlovákiában (1919. júl.–1920. okt.), Olaszországban (1920 okt.–1921. ápr.), a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságban (1921. ápr.–1923. júl.), Londonban (1923–1925), majd Párizsban élt (1925–1938), Angliában telepedett le (1938). Távollétében Magyarországon hazaárulási pert indítottak ellene, első- (1923. febr. 21.), másod- (1924. jún. 28.), majd harmadfokon is bűnösnek találták, s teljes vagyonelkobzásra ítélték (1924. dec. 16.). Az emigrációban kíméletlen agitációt folytatott a Horthy-rendszer ellen, bírálatában egészen a kommunizmus vállalásáig eljutott. Ellátogatott a Szovjetunióba (1931), itt szerzett tapasztalatairól lelkes cikkei jelentek meg a francia sajtóban. A II. világháború alatt a Demokratikus Magyarországért Mozgalom, az Angliai Magyar Nemzeti Tanács elnöke (1944. ápr.-tól). de egyik szervezetet sem ismerték el a szövetségesek Magyarország képviselőjének. 



    A II. világháború után párton kívüli, kiemelkedő közéleti személyiségként az Ideiglenes Nemzetgyűlés (1945. ápr.–nov.), majd a Nemzetgyűlés tagja (1945–1947), a Nemzetgyűlés törvénybe iktatta történelmi érdemeit (1946. évi II. törvénycikk, 1946. febr. 14.), de reményei a köztársasági elnöki poszt esetleges elnyerésére, illúziónak bizonyultak. Hazatérését követően (1946. ápr.), egykori politikai súlyát nem nyerte vissza, a szerveződő baloldali erők igyekeztek távol tartani a közélettől. Magyarország párizsi (1947. aug.–1949. jún.), brüsszeli (1948. aug.–1949. jún.), luxemburgi követe (1949. jan.–jún.). Mindszenty József (1892–1975) esztergomi érsek letartóztatása után (1948. dec.) sikertelenül próbált meg közbenjárni a hercegprímás kiszabadítása érdekében, felajánlotta közvetítését a magyar kormány és a Vatikán között. Rajk László (1909–1949) perbefogása után lemondott követi posztjáról, és végleg emigrációba vonult. Távollétében a magyar kormány a „népi demokrácia árulójává” nyilvánította (1949. okt.). 



    Emigrációjában megírta élettörténetét (Egy egész világ ellen, München, 1923), amely igen jelentős kordokumentum. Kevéssé ismert, hogy írt egy drámát is (Ravelszki címmel, 1927-ben; a drámát Hubay Miklós fedezte fel és átdolgozva adta ki 1970-ben; bemutatta a kecskeméti Katona József Színház, 1979-ben). A dráma egy forradalmárról szól, aki a hatalom átvétele előtt eltűnik, majd inkognitóban visszatér, hogy megtapasztalja, hogyan lesz a nevéből kultusz. Ravelszki azért tért vissza, hogy leleplezze a nevében folyó csalást, a dráma a személyi kultusz abszurd konfliktusa. 

    Emlékezet

    Franciaországban hunyt el, hamvait hazaszállították és a budapesti Kerepesi úti temetőben helyezték el (1962). Károlyi Mihály és felesége, gr. Andrássy Katinka közös síremléke (= Károlyi-mauzóleum) Skoda Lajos építész munkája. A sírt a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2001-ben).

     

    Személyisége, tettei megosztják a közvéleményt. A két világháború között a negatív tulajdonságait erősen hangsúlyozó kép terjedt el róla, elsősorban Tormay Cécile írónő művei révén. Sokan hazaárulónak bélyegezték, s igyekeztek Tisza István meggyilkolásától az egész trianoni tragédiáig a kommunisták mellett Károlyit felelőssé tenni, jóllehet Károlyi inkább lemondott államfői posztjáról (Kun Béláék pedig harcba szálltak, hogy elkerüljék az országcsonkítást; a trianoni szerződést pedig a Horthy-rezsim írta alá). A Horthy-korszak Nem nem soha! jelszavát amúgy a Károlyi-kormány Országos Propaganda Bizottsága adta ki (1919-ben, a szlogent népszerűsítő verset pedig József Attila írta 1922-ben). A Tisza-perben született ítélet viszont kimondta Károlyi és köre ártatlanságát a merényletben. A kortársak mégis vörös grófnak hívták, s mivel farkastorokkal és nyúlszájjal született, csak műtétje után későn tanult meg beszélni, bolond grófnak is nevezték. További állandó jelzői: magyar Mirabeau; Magyarország Kerenszkije. Hazaárulónak (= a „népi demokrácia árulójának”) viszont a kommunista hatalomátvétel után bélyegezték meg. Politikai életrajzot, monográfiát Hajdú Tibor írt róla, szintén ő adta ki Litván Györggyel levelezését is öt kötetben (1978–2003 között).

     

    Születésének 100. évfordulóján, a budapesti Kossuth téren felállították egészalakos szobrát (bronz, Varga Imre alkotása, 1975; az egykori Tisza István szobor helyén állt; 2012. márc. 29-én, a Kossuth tér átrendezése miatt lebontották, 2012. szept. 5-én, Siófokon újra felállították). Domborműves relief-emléktábláját szülőházán, az egykori Károlyi-palota (ma: Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest V. kerület Ferenczy István utca 1.) falán helyezték el (Id. Kalló Viktor alkotása, 1965). Róla nevezték el – többek között – a budapesti Károlyi Mihály Közgazdasági Szakközépiskolát (1963-ban), a budapesti Károlyi Mihály Magyar–Spanyol Kéttannyelvű Gimnáziumot (1987-ben), ill. a Szegedi Tudományegyetem Károlyi Mihály Kollégiumát. A Magyar Történelmi Társulat tiszteletére Károlyi Mihály-díjat alapított (1982-ben, első díjazott Romsics Ignác volt). Róla nevezték el a budapesti belvárosi (= V. kerület) Károlyi Mihály utcát (1964-ben, 2013-tól Károlyi utca). Érdekesség, hogy a szintén belvárosi Vörösmarty teret az őszirózsás forradalom idején Károlyi Mihály térnek hívták (1918-ban). 

    Elismerés

    Kossuth-érdemrend (1949).

     

    Sopron díszpolgára (1976).

    Főbb művei

    F. m.: Gr. K. M. programmbeszéde a kápolnai kerület választóihoz. (H. n., 1910)
    Egy egész világ ellen. 1. Harcom a békéért. (München, 1923 és Wien, 1923; németül: Gegen eine ganze Welt. Mein Kampf um den Frieden. München, 1924; angolul: Fighting the World. The Struggle for Piece. New York, 1924)
    Tiétek a Föld! Üzenet a magyar földmívesszegénységnek. (Paris, 1931)
    A kapitalista világrend válsága. (Bp., 1931)
    Az Angliai Magyar Tanács programja. (London, 1944)
    Pálóczi-Horváth György: In Darkest Hungary. A bevezetőt írta. (London, 1944; 2. kiad. 1945; hollandul: Amsterdam, 1947)
    Memoirs of Michael Károlyi. Faith without Illusion. 1 térképpel. Az eredetileg magyar nyelven írt visszaemlékezéseit Károlyi Mihályné fordította. A bevezető tanulmányt Taylor, A. J. P. írta. (London, 1956 és New York, 1957; olaszul: Milano, 1958)
    K. M. válogatott írásai. 1920–1946. Károlyihoz írott levelekkel. I–II. köt. Vál., sajtó alá rend. Kiss Szilvia, ford. Terényi István. A bevezető tanulmányt Molnár Erik, a bevezetést Károlyi Mihályné írta. (Bp., 1964)
    Egy egész világ ellen. Emlékirat. Az utószót Kiss György írta. (Bp., 1965)
    Az új Magyarországért. Válogatott írások és beszédek. 1908–1919. Vál., szerk. Litván György. (Bp., 1968)
    Ravelszki. Dráma. Átd. és a bevezetőt írta Hubay Miklós. (Bp., 1970)
    Hit, illúziók nélkül. Visszaemlékezések. A fordítás angol nyelvű kéziratból készült. Ford. Litván György. (Tények és tanúk. Bp., 1977; 30 év. 2. kiad. 1978)
    K. M. levelezése. I–V. köt. Szerk. Hajdú Tibor, Litván György. (Bp., 1978–2003)
    Hit, illúziók nélkül. Visszaemlékezések. Ford. Litván György, a névmutatót készítette Varga István. (Emlékezések. 3. kiad. Bp., 1982; horvátul: Zagreb, 1982; szlovénül: Ljubljana, 1985).

    Irodalom

    Irod.: A szövetkezett balpárt arcképcsarnoka. (Bp., 1905)
    Erdély Jenő: Mit akarnak? Károlyi pártja, a szociáldemokraták, radikálisok, keresztényszocialisták, földművelők, bolsevikok? Az összes magyar politikai pártok programmja és szervezete. (Miről van szó? Aktuális lexikon. 1. füz. Bp., 1919)
    Orbók Attila: Ki árulta el a hazát? Egy politikai riporter vallomásai. (Bp., 1919)
    Nánássy György: K. M. bűnei. (Pozsony, 1919)
    Die Geschichte meiner Abdenkung. (Arbeiter Zeitung, 1919. júl. 25.; közli: Jászi Oszkár: Magyar kálvária – magyar feltámadás. A két forradalom értelme, jelentősége és tanulságai. Bécs, 1920; 2. bőv. kiad. 1921)
    Herczeg Ferenc: Két arckép. Tisza István és K. M. (Bp., 1920)
    Jászi Oszkár: K. M. egy lélektani kísérlet. (J. O.: Magyar kálvária – magyar feltámadás. A két forradalom értelme, jelentősége és tanulságai. Bécs, 1920; 2. bőv. kiad. 1921)
    Kozma Andor: K. M. helytartói. (Bp., 1922)
    Magyar politikai lexikon. Szerk. T. Boros László. (Bp., 1929)
    Hámori László: K. M., a földosztó. Az előszót Böhm Vilmos írta. (Bp., 1946)
    K. M. – K. M. munkái. A K. M.-irodalom. Bibliográfiai kísérlet. Összeáll. Galambos Ferenc. (Bp., 1961)
    Dolmányos István: K. M. és a „szentpétervári út”. Az orosz–magyar szövetség gondolata 1914-ben. (Történelmi Szemle, 1963)
    Hajdú Tibor: K. M. és az 1918–1919-es forradalmak. (Századok, 1963)
    Varga József: K. M. útja. (Kortárs, 1964)
    Szinai Miklós: K. M. válogatott írásai. (Társadalmi Szemle, 1964)
    Varga József: K. M.: Egy egész világ ellen. (Kortárs, 1966)
    Dolmányos István: K. M.: Egy egész világ ellen. (Társadalmi Szemle, 1966)
    Horváth Zoltán: K. M.: Egy egész világ ellen. (Századok, 1966)
    Sükösd Mihály: K. M. harca. (Kortárs, 1966)
    Mód Aladár: K. M. ideológiai örökségéről. (M. A.: Sors és felelősség. Bp., 1967)
    Hegedűs Géza: Akit vörös grófnak neveztek. Életrajzi reg. (Nagy emberek élete. Bp., 1967)
    Károlyi Mihályné: Együtt a forradalomban. Emlékezések, naplójegyzetek. Részben angolból ford. Balabán Péter és Justus Pál. (Bp., 1967; 2. kiad. 1973; 3. kiad. 1978; 4. kiad. 1985; angolul: A Life Together. London, 1966; németül: Hamburg, 1967; szlovákul: Bratislava, 1970; franciául: Bp., 1978 és 1980)
    Károlyi Mihályné: Együtt a száműzetésben. Emlékezések, naplójegyzetek, levelek. Az angol nyelvű kéziratot ford. Balabán Péter. (Bp., 1969; 2. kiad. 1973; 3. kiad. 1978)
    Varga József: K. M. dilemmája. (Kortárs, 1970)
    K. M. kismonográfia. (Életek és korok. Bp., 1970)
    Hajdú Tibor: K. M. politikai pályafutásának kezdete. 1901–1909. – H. Haraszti Éva: Adalékok K. M. antifasiszta elméleti és gyakorlati tevékenységéhez. – Litván György: Egy barátság dokumentumai. K. M. és Jászi Oszkár levelezéséből. – Jemnitz János: K. M. politikai elképzelései és nemzetközi kapcsolatai a II. világháború éveiben. (Történelmi Szemle, 1975)
    Litván György: K. M. egyénisége. (Világosság, 1975)
    Nagy János: K. M., Sopron díszpolgára. (Soproni Szemle, 1976)
    Emlékezés K. M.-ra. Tanulmányok. Szerk. Stier Miklós (Bp., 1976)
    Jemnitz János–Litván György: Szerette az igazságot. K. M. élete. (Bp., 1977)
    Tamás István: Mihály Károlyi’s Home. (New Hungarian Quaterly, 1977)
    Hajdú Tibor. K. M. Politikai életrajz. Monográfia. (Bp., 1978)
    Fischer, Holger: Oszkár Jászi und Mihály Károlyi. Ein Beiträg zur Nationalitätenpolitik der bürgerlich-demokratischen Opposition in Ungarn von 1900 bis 1918… (Studia Hungarica. 17. München, 1978)
    Erényi Tibor: K. M.: Hit, illúziók nélkül. (Társadalmi Szemle, 1978)
    Károlyi Mihályné: Megjegyzések Hajdú Tibor könyvéhez. (Századok, 1983)
    Károlyi Mihályné: A Rajk-per és K. M. (História, 1983. 2.; angolul: New Hungarian Quaterly, 1985)
    Jászi Oszkár: Áloktobrizmus és bolsevizmus. Megjegyzések K. M. új programjához és más írások. (Bp., 1983)
    Litván György: Új adalék K. M. és a KMP kapcsolatához. (Történelmi Szemle, 1983)
    Hajdú Tibor–Litván György: Egy elmaradt államfői találkozó dokumentumai. Iratok K. M. és Renner osztrák kancellár 1919. márc. 23-ára tervezett találkozójához. (Századok, 1983)
    Schönwald Pál: A Károlyi-per. (Népszerű történelem. Bp., 1985)
    Papp Gábor: Egy emigráns hazatér. K. M. és az 1946-os Magyarország. – K. M. levele Jászi Oszkárhoz. (Mozgó Világ, 1987)
    K. M. és az őszirózsás forradalom. Dokumentumok. Szerk. Szántó Tibor, a dokumentumokat vál. Győrffy Sándor, Jemnitz János, Major Ottó. (Debrecen, 1988)
    Gudenus János József: A magyar főnemesség XX. századi genealógiája. I–V. köt. (Bp., 1990–1999)
    Bölöny József: Magyarország kormányai. (4. bőv. és jav. kiad. Bp., 1992; 5. bőv. és jav. kiad. 2004)
    Vargha Balázs: K. M. újratemetése. (Sic itur ad astra, 1993)
    Hegedűs Sándor: Az antifasiszta K. M. (Ezredvég, 1994)
    Iratok a magyar külügyi szolgálat történetéhez. Összeáll., szerk. Pritz Pál. (Bp., 1994)
    Jászi Oszkár: K. M. történelmi szerepe. (Világosság, 1995)
    Hajdú Tibor: K. M. újratemetése. (Beszélő, 1997)
    Borbándi Gyula: Magyar politikai pályaképek. 1938–1948. (Bp., 1997)
    Csiffáry Gergely: K. M. és Heves megye kapcsolata. (Új Hevesi Napló, 1999)
    Hajdú Tibor: K. M. (Rubicon, 1999)
    Varga Lajos: Az MSZDP és a polgári pártok politikai együttműködésének történetéhez. A szociáldemokraták és K. M. 1910–1917. (Múltunk, 2001)
    Litván György: K. M. és a forradalmak kora. (A magyar történelem vitatott személyiségei. I. Bp., 2002)
    Magyar prágaiak – prágai magyarok. Szerk. Gál Jenő. (Praha, 2002)
    Hajdú Tibor: K. M. párizsi követsége. 1947–1949. (Múltunk, 2003)
    Rónai Mihály András: Hódolat K. M.-nak. (Bp., 2004)
    Janek István: K. M. a csehszlovák–magyar viszony és a lakosságcsere rendezéséért 1945–1948 között. (Fórum, 2004 és Századok, 2004)
    Herczeg Ferenc: Két arckép. Tisza István és K. M. Az utószót Salamon Konrád írta. (Új kiad. Bp., 2005)
    Mészáros István: K. M. „legnagyobb dilemmája”. (Valóság, 2006)
    Ormos Mária: K. M., a bűnbak. Illúzió és tehetetlenség. (História, 2008. 9.)
    Cartledge, Bryan: Trianon egy angol szemével. K. M. és Bethlen István. Az előszót Lukacs, John írta, ford. Bánki Vera. (Bp., 2009; 2. kiad. 2010)
    Wágner Tibor: Gr. K. M., a parádi erdők ura. (Erdészeti Lapok, 2010)
    Hajdú Tibor: K. M. és akiknek nem kell. (Mozgó Világ, 2010)
    Murányi Gábor: A Kádár-éra K. M. szobra: tereprendezés. – Murányi Gábor: A Kádár-éra K. M. szobra: vigyázat, mázolva! (Heti VG, 2010. 24.)
    Csernok Attila: K. M. igazsága. 1–2. (Le Monde Diplomatique – magyar kiadás, 2010. 10.)
    Hajdú Tibor: K. M., a fordulatok embere. – Szabó István: K. M. és a legitimitás kérdése. – Tőkéczki László: Gr. K. M. személyisége. (Rubicon, 2010. 10.)
    Kozák Erna: Az igazi Károlyi. (Remény, 2011).

    Szerző: Kozák Péter
    Műfaj: Pályakép
    Megjelenés: nevpont.hu, 2013

    Foglalkozások

    agrárpolitikus (13), állatorvos (70), állattenyésztő (16), antropológus (12), atléta (18), bakteriológus (14), bányamérnök (38), belgyógyász (77), bencés szerzetes (30), bibliográfus (22), biofizikus (12), biokémikus (36), biológus (178), bíró (13), bőrgyógyász (17), botanikus (61), ciszterci szerzetes (16), csillagász (16), diplomata (27), edző (69), egyházi író (20), énekes (14), entomológus (24), építész (66), építészmérnök (26), építőmérnök (31), erdőmérnök (44), esztéta (32), etnográfus (77), evangélikus lelkész (13), farmakológus (18), feltaláló (20), festő (120), festőművész (117), filmrendező (14), filológus (56), filozófus (75), fizikus (108), fiziológus (14), fogorvos (18), földbirtokos (12), földmérő mérnök (19), folklorista (32), fül-orr-gégész (22), gazdasági mérnök (99), gazdasági vezető (10), gazdaságpolitikus (23), genetikus (12), geofizikus (14), geográfus (53), geológus (69), gépészmérnök (152), grafikus (66), gyermekgyógyász (34), gyógypedagógus (14), gyógyszerész (38), hadtörténész (15), helytörténész (14), hidrológus (13), honvéd tábornok (59), honvédtiszt (21), iparművész (16), író (903), irodalomtörténész (265), jezsuita szerzetes (11), jogász (300), jogtörténész (18), karnagy (12), kémikus (169), kertész (31), kertészmérnök (20), klasszika-filológus (42), kohómérnök (23), költő (173), könyvtáros (63), közgazdász (169), kritikus (52), kultúrpolitikus (19), labdarúgó (32), levéltáros (88), matematikus (93), mérnök (672), meteorológus (14), mezőgazda (118), mezőgazdasági mérnök (98), mikológus (12), mikrobiológus (22), miniszterelnök (15), műfordító (196), műgyűjtő (17), művelődéstörténész (34), művészeti író (14), művészettörténész (90), muzeológus (81), nagybirtokos (63), neonatológus (14), neurológus (41), neveléstörténész (11), növénynemesítő (29), numizmatikus (10),


    © Névpont, 2018. | A címszavakat írta, szerkesztette: Kozák Péter | Kapcsolat: kozakpeter@nevpont.hu, nevpont@kozakpeter.hu