Névpont.hu

Keresés a következőre: Keresnivaló

    Részletes keresés

    Legfrissebb publikációk
    Czuczor Gergely István
    Petőfi nősül
    Szendrey Júlia emlékezete
    Szendrey Júlia
    Vörösmarty Mihály emlékezete

    Soós Imre emlékére

    Tüzet viszek

    1. Népmesei kezdet

     

    Kondás volt a tanyán, ahol nyájat őrizve a legelőn, botokból és takarókból színházat épített magának, hogy egyetlen moziélményét előadja. Idővel körégyűltek a korabeli kislegények, hogy újabb történeteket meséljen nekik. Mert ezek a történetek bizony „csudálatosak” voltak ám: megnevettette vagy megríkatta minden kis hallgatóját. Aztán egy napon, kint a pusztán, egy újságlapot fújt a szél. A mesélő fiú lehajolt, felvette, elolvasta. Ismeretlen emberek hívták őt is, mint minden vidéki fiatalt, egy sohasem hallott helyre, a színi főiskolára. Akkor és ott, a parasztfiú úgy döntött, hogy felkerekedik: komédiás lesz, sírni és nevettetni fogja az embereket.

     

     

    Kondásként a tanyán disznókat őrzött, városban még sosem járt, színházat még sosem látott. A fővárosban, az emberrengetegben, a véletlenül meglelt újságlappal a kezében, eltévedt. Mire nagy nehezen megtalálta a népi kollégiumot, ahol a paraszt fiatalok „megmérettek”, lábát már véresre marta a csizma. Mezítláb állt a felvételi vizsgálat előtt, hogy elmondhassa: „Itt születtem én ezen a tájon/Az alföldi szép nagy rónaságon.” Akkor és ott, a kiskanász, a hivatalból körégyűlt hallgatóságnak, ösztönösen hangsúlyozva, természetes, egyszerű mozdulatokkal elmesélte ezt az egyetlen egy, „csudálatos” Petőfi költeményt, amit kívülről tudott.

     

     

    2. Közjáték

     

     

    Amikor meghallotta a felszólítást, hogy a helyzetgyakorlatban, egy üres színházi dobogón, azaz a „réten”, hirtelen „kaszálnia” kellett, elkerekedett a szeme a csodálkozástól. Aztán nekiveselkedett, s egyre nagyobb lelkesedéssel, egyre hevesebben dolgozott, egyre jobban megizzadt, kiverte a víz, ám ő csak „kaszált” tikkadtan, bódultan, elfeledkezve mindenről és mindenkiről. Hirtelen azonban abbahagyta a munkát: megugrott valami előtte, de el nem futott, csak vergődött keservesen. A legény lehajolt a szelíd kis állatért, s felemelte a búza közül. Kezébe vette, hát ott szenvedett tovább, a két tenyere között, a nem létező kisnyúl. Egyik lábát levágta a kasza. A legény kezében tartotta hajszolt munkája eredményeként a véres nyúlfiókát.

     

    Idővel tekintete is átalakult; arcán a riadt kis állat iránt érzett részvét, tehetetlenség és bánat.

     

     

    Amikor meghallotta, hogy Döbrögi deresre húzza, vékony metszésű szeme kinyílt a csodálkozástól; rádöbbent, nagyapja, apja után most ő következik. Nem borította el a szemét semmilyen indulat, tekintete tiszta maradt, érzékszervei még nem készültek fel az iszonyatos büntetésre: így sokkal jobban fájt minden ütés. Az első ütések után azonban egész testét átjárta a félelem, egy olyan félelem, amit évekkel korábban, egy főiskolai helyzetgyakorlat során már átélt. A szelíd kis állat rettegése volt ez, akit vernek. Idővel megszokta az ütéseket: teste már minden ütésre, sőt már az ütések előtt is meg-megrándult. A büntetés után égő kunyhók füstje közül bukkan fel ismét az arca.

     

     

    Idővel tekintete is átalakult; arcán hideg gyűlölet, már gyilkolna magáért, apjáért, nagyapjáért.

     

     

    3. Köz-játék

     

     

    Gyuri pincérként, a Liliomfiban, lángoló szerelemmel szeretett egy pruszlikos barna lányt. Még a kútba is beugrana Erzsikéért. Hosszú csókjuk alatt még a lány ujja is megégett. Bíró Mátéként, a Körhintában, a megalázottak méltóságával és konokságával harcolt szerelméért, egy copfos barna lányért, Pataki Mariért. Mari kislányos bája, méltóságának szépsége, Máté világgal szembeni dacos izzása, kettőjük szerelmének líraisága állt szemben a gazdag kérő szilajságával és az idős apa ridegségével.

     

    Romeóként meghalt minden este. Az Első őr, a színpadon, a két szerelmes holtteste felett azt mondta: „Akármilyen sötét e szörnyű kép, világosan kell látni hátterét.” Azután a Herceg szavai lezárták e szomorú krónikát. A közönség sokáig nem mozdult, úgy tűnt Romeo tényleg meghalt. Romeo aztán mégis megjelent, a függöny előtt meghajolt és másnap újra meghalt, ugyanott, ugyanúgy.

     

    Aljoska csizmadiaként, a Színésszel és Szatyinnal, az Éjjeli menedékhelyben, hallgatta a Bárót, aki elmesélte, hogy mintha mindig, egész életében csak átöltözött volna. Mindent felélt, mindent megélt: viselt egyenruhát, felvette a frakkot, volt kokárdás sapkája, szolgált pénzügyi kamarában. Mintha minden csak álom lett volna, akár egy színészé, szerepek jöttek, szerepek mentek. Aztán, a darab végén, a részeg Báró betámolygott a színpadra és elüvöltötte magát: „A Színész… felakasztotta magát.”

     

    A színész tényleg meghalt.

     

     

    4. Balladai vég

     

     

    Az út a marhavagonban több mint egy hétig tartott. Amikor anyámmal megérkeztünk, egy másik nő hóna alá nyomott, s mindketten pontosan tudtuk, hogy azért adott oda engem valaki másnak, mert őt elviszik meghalni. Még visszanézett, hogy megvagyok-e, talán meg is simogatott, én pedig elköszöntem Tőle, ahogy egy illedelmes, tizenkét éves kislányhoz illik: – Élj jól, Anyám!

    Sohasem láttam többé, nem éreztem füst- vagy gázszagot, nem láttam, de tudtam, hogy nincs többé. A holttestét aztán elégették, akárcsak a többiekét.

    (Éva, azaz dr. Perjési Hedvig monológja, öngyilkosságuk előtt, Hubay Miklós Tüzet viszek című drámájában)

     

     

    Az út a szérűskerttől hazáig csak néhány órán át tartott. Amikor anyám hazafelé jött, én és a hét testvérem már nagyon vártuk. Nagyon vártuk, és nagyon fáztunk: anyám lopni ment a szérűskertbe, hogy befűtsön nekünk. Én voltam a legnagyobb fiú, tizenkét évesen csak én láttam anyámat, hátán egy egész kazalnyi szalmával, szinte eltűnt alatta. De nem egyedül jött. A mezei őr rohant utána, időnként utolérte, s egy-egy marék szalmát láttam a kezében. Anyám fürge volt, az őr már-már lemaradt, ám hirtelen elővett valamit a zsebéből.

    Láttam, ahogy lángol anyám hátán a szalma, nem éreztem füstszagot, de láttam, ahogy veri magát a földhöz, ahogy olvad a hó körülötte, ahogy a fákról felriadnak az alvó varjak, s ahogy velük kavarog a szalma pernyéje a holdvilágos égre.

    (Máté, azaz Soós Imre monológja, öngyilkosságuk előtt, Hubay Miklós Tüzet viszek című drámájában)

     

     

    Soós Imre, a népszerű színész, 1957-ben, szerelmi csalódásában, sikertelen öngyilkosságot követett el. A Szent János-kórházban gyógyították, ahol dr. Perjési Hedvig neurológus szakorvos betege lett. A két érzékeny fiatal első látásra egymásba szeretett, s 1957 májusában összeházasodtak.

     

     

    Soós Imre színművészt és feleségét, dr. Perjési Hedvig orvost, 1957. június 20-án, este 9 órakor, a budapesti XII. kerület Alkotás utca 49/a I. emelet 1. szám alatti otthonukban holtan találták. A helyszínelés megállapította, hogy a két fiatal, a garzonlakás teakonyhájában „világítógázzal” öngyilkos lett. A lakás belülről volt bezárva, amikor feltörték a tragédia színhelyét, a teakonyha ajtaját, égett a villany; Soós Imre a földön feküdt, felesége mellette ült egy kis zsámolyon, élettelenül.

     

     

    Romeo és Júlia halott.

     

     

    Hubay Miklós 1957-ben kezdte el írni a Soós házaspár tragédiájáról szóló Tüzet viszek című drámáját, amelyet többször újra és újra átírt. Soós Imre személye élete végéig foglalkoztatta Hubay Miklóst, a drámán kívül még több esszét, elemzést és visszaemlékezést közölt „a magyar Gérard Philipe-ről”.

     

    A Névpont legújabb névportréja, elsősorban Hubay Miklós írásai alapján, az 1930. február 12-én született, s mindössze huszonhét évet élt csodálatos színészre emlékezett. Hubay Miklós idén lenne százéves.

     

     

    Kék virág Soós Imre, Perjési Hedvig és Hubay Miklós emlékének.

     

     

    A Névponton az alábbi linkeken olvashatnak Soós Imréről:

     

     

    http://www.nevpont.hu/view/11937

    http://www.nevpont.hu/view/11938

     

    A kép forrása:

     

    https://stefan2001.blogspot.hu/2012/11/soos-imre.html

    Szerző: Kozák Péter

    Műfaj: Esszé

    Megjelenés: nevpont.hu 2018

    Foglalkozások

    agrárpolitikus (13), állatorvos (70), állattenyésztő (16), antropológus (12), atléta (18), bakteriológus (14), bányamérnök (38), belgyógyász (77), bencés szerzetes (31), bibliográfus (22), biofizikus (12), biokémikus (36), biológus (181), bíró (13), bőrgyógyász (17), botanikus (61), ciszterci szerzetes (16), csillagász (16), diplomata (27), edző (70), egyházi író (20), énekes (14), entomológus (24), építész (66), építészmérnök (26), építőmérnök (31), erdőmérnök (44), esztéta (32), etnográfus (77), evangélikus lelkész (13), farmakológus (18), feltaláló (23), festő (121), festőművész (118), filmrendező (14), filológus (56), filozófus (75), fizikus (109), fiziológus (14), fogorvos (18), földbirtokos (12), földmérő mérnök (19), folklorista (32), fül-orr-gégész (22), gazdasági mérnök (100), gazdasági vezető (10), gazdaságpolitikus (23), genetikus (12), geofizikus (14), geográfus (53), geológus (69), gépészmérnök (154), grafikus (66), gyermekgyógyász (34), gyógypedagógus (14), gyógyszerész (39), hadtörténész (15), helytörténész (14), hidrológus (13), honvéd tábornok (61), honvédtiszt (21), ifjúsági író (10), iparművész (16), író (911), irodalomtörténész (267), jezsuita szerzetes (11), jogász (303), jogtörténész (18), karnagy (12), kémikus (170), kertész (31), kertészmérnök (20), klasszika-filológus (42), kohómérnök (23), költő (175), könyvtáros (63), közgazdász (169), kritikus (52), kultúrpolitikus (19), labdarúgó (32), levéltáros (88), matematikus (94), mérnök (676), meteorológus (14), mezőgazda (119), mezőgazdasági mérnök (99), mikológus (12), mikrobiológus (23), miniszterelnök (15), műfordító (198), műgyűjtő (18), művelődéstörténész (34), művészeti író (14), művészettörténész (90), muzeológus (82), nagybirtokos (63), neonatológus (14), neurológus (42), neveléstörténész (11), növénynemesítő (29),


    © Névpont, 2018. | A címszavakat írta, szerkesztette: Kozák Péter | Kapcsolat: kozakpeter@nevpont.hu, nevpont@kozakpeter.hu